2010. szeptember 9., csütörtök

Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Tivadar napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Nyugdíjasok oldala RSS Szerkesztő: Góbor Béla

Az a szükséges hét óra (1.)

Alvászavarok időseknél

A nyugdíjasok életminőségének romlásához többek között igen hathatósan hozzájárul az alvászavar, amely igaz, kissé enyhébb formában, de mindenképpen jelentkezik az aktív személyeknél is, 60 életévük betöltése után. Ezeknél az embereknél kétfajta panasszal találkozunk: „rossz alvó vagyok – panaszolja az egyik –, könnyen elalszom, de az éjszaka második felében sűrűn felébredek. Egyre nehezebben tudok visszaaludni”. Vagy a másik tipikus panasz: „nem tudok elaludni, fel-felriadok, reggel pedig nem tudok felkelni”.

Október 15-éig kifizetik a nyugdíjpótlékot

Az 5000 dináros segély nem számítódik be a nyugdíjalapba, így emeléskor nem veszik figyelembe

Miután az elmúlt héten befejeződtek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatott tárgyalások, szakszervezeti és nyugdíjas körökben is megnyugodni látszanak a felfokozott indulatok. Bár a szakszervezetek még nem mondtak le az országos szinten bejelentett tüntetésekről, azoknak a füstje nyilván nagyobb lesz, mint a lángja, a kormány és a politikai körök a bérek és a nyugdíjak tekintetében nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelik át az őszi hónapokat.

Vészesen alacsony a nyugdíj Szerbiában

Kevesebbet csak négy országban kapnak Európában

Az 1,6 millió szerbiai nyugdíjas közül 787 ezernek havonta be kell érnie 21 000 dináros nyugdíjjal, viszont azoknak a száma, akik mindössze 8100 dináros havi járandóságot kapnak, elérte a 220 ezret, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Európában kimutatott átlagnyugdíjak szempontjából majdhogy az utolsó helyre kerültünk. Ugyanis a szerbiai átlagnyugdíj nem magasabb 210 eurónál. Ennél kevesebbet csak négy országban kapnak a nyugdíjasok: Albániában 55 eurót, Bulgáriában 145, Romániában 177 és Bosznia-Hercegovinában 171 eurót. Európa összes többi országa megelőz bennünket az átlagnyugdíjak tekintetében.

A felnőtt- és időskori leukémia (2.)

Ma még ismeretlen előttünk a betegség kiváltó oka, pontosabban nem tudnánk megnevezni egyet sem, a kezelés azonban nagy léptekkel halad minden évben előre. Az alkalmazandó kezelés mindig egyéni formában történik, így csak irányelveket nyújthatunk. A heveny formánál azonnal el kell kezdeni a tabletta vagy infúzió, injekció formájában végzett kemoterápiát. Az új és egyre hatékonyabb gyógyszerek évente átírják, javítják a leukémiás betegek túlélési idejét. Az imatinib hatóagyagot tartalmazó, nemrég beiktatott gyógyszer például a krónikus mieloid leukémia túlélési idejét 6–8 évre módosította. Az akut formáknál a csontvelő-átültetés akár végleges gyógyulást is eredményezhet.

Januártól várható bér- és nyugdíjemelés

Őszre egymillió nyugdíjas kap 5000 dináros egyszeri segélyt

A Belgrádban tárgyaló Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői egészen a múlt hét végéig nem voltak hajlandók beleegyezésüket adni abba, hogy a bérek és a nyugdíjak jövő év áprilisa előtt növekedjenek. Még Jovan Krkobabić kormányalelnök is úgy nyilatkozott, hogy a kormány számára elsődleges a nemzetközi pénzintézettel kötött megállapodás szigorú tiszteletben tartása, ebből eredően kivételes fontosságú a nyugdíj- és rokkantbiztosítási rendszer reformjának befejezése. Egy szóval sem említette a korábbról ismert követeléseinek sorsát.

Nem csupán a nyugdíjasoké a világ

A Nemzetközi Valutaalap képviselői nem hajlandók tárgyalni a nyugdíjreformról

Úgy tűnik, hogy a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek végképp elegük van a szerbiai nyugdíjtörvény reformjából, mert a mostani találkozó alkalmával már előre bejelentették, hogy erről a kérdéskörről nem kívánnak tárgyalni. Mintha azt mondták volna, hogy nem csupán a nyugdíjasoké a világ. Pedig nálunk ez bizony jelenleg 1,6 millió polgárt érint, és bizonyára nagyon sokan vannak olyanok, akik már számlálják az éveket, lehet, hogy a hónapokat vagy a napokat, hogy mikor mennek végre nyugdíjba. Valamennyit elkeserít és felháborít mindaz, ami a nyugdíjtörvény reformja körül történik. Mert egyértelmű, hogy egyre szigorodnak a feltételek a nyugdíjba vonulás tekintetében, és a nyugdíj összegének elszámlálásra vonatkozóan is, sőt az is egyértelművé válik, hogy rohamosan egyre kevesebbet fog érni legidősebb polgáraink havi ellátmánya.

A felnőtt- és időskori leukémia (1.)

A leukémia orvostana rendkívül összetett, elég említeni, hogy a mai orvostudomány jóval száz felett jegyzi a leukémiás megbetegedések alfajait.

Ha lesz fizetésemelés, lesz nyugdíjemelés is

Ezt állítják a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjának vezetői

Szinte naponta riogatják a nyugdíjasokat az újságok, a hírekben elhangzó „legújabb” információk, hogy egyhamar senki se számíthat nyugdíjának növelésére, és ha megszületik a nyugdíjbiztosításról szóló legújabb törvény, a nyugdíjasoknak még a mostaniaknál is rosszabb feltételekkel kell számolniuk. Valóban nem túlságosan kecsegtetők a törvénymódosításról kiszűrődő hírek, ezért a Önálló Szakszervezet már többször tiltakozott, amivel eddig még nem túl sokat ért el, így más megoldás híján őszre tüntetések sorozatát jelentették be.

Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Ne hagyja magát átverni, megkárosítani!
Ne hagyja magát átverni, megkárosítani!
Legyen tudatos vásárló a Magyar Szó most induló új rovatának segítségével - A szerkesztő előszava Vonalkód
08:29
Látszatkeltés és fogyasztóvédelem
Látszatkeltés és fogyasztóvédelem
Goran Papović: Kezdetnek jó lenne betartani a már meglévő jogszabályokat Vonalkód
08:25
Fullasztó falatok
Fullasztó falatok
Óvatosan a pattogatott kukoricával! Vonalkód
08:23
Megállapodás
SALFORD-MINISZTER Belföld
23:21 [tegnap]
Részvényosztás
NIKOLA TESLA REPÜLŐTÉR Cikk kommentek Gazdaság
23:17 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
kep
Az Afrikai falu elnevezésű művelődési rendezvénysorozatra invitálták a képen látható táncosok tegnap a belgrádiakat
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Közvetlen videokapcsolatot alakított ki egymással a szerbiai és a horvátországi belügyminisztérium
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
Jó reggelt!

Amiként a disznóságokat sohasem a disznók és a szamárságokat sem a szamarak cselekszik, úgy az ökörségeket sem az ökrök mondják. (Vegyük úgy, hogy ennek most semmi köze az alant következőkhöz, csupán el kellett kezdeni valahogy ezt a szöveget!)

Mezőgazdasági miniszterünk amondó volt, hogy tej azért nincs, mert a telhetetlen polgárok mind felvásárolják. Lelki szemeimmel látom is, amint Maris néni a sarki boltban kis szatyrába gondosan bepakolja a napi adag 200 liter tejecskéjét… a gyanú elkerülése végett egyszerre csak 50-et vesz, de a nap folyamán többször is fordul. Otthon aztán mind a kádba tölti, vagdal hozzá némi vajacskát és dalikázva fürdik nagyokat…

Saša Dragin úr tegnap tovább fejtegette sci-fi elméletét, mondván semmi oka a tejhiánynak, a termelés zavartalan és nem csökkent az előállított mennyiség. Igaz, az utóbbi három évben tíz százalékkal csökkent a jószágállomány, de ennek ellensúlyozásául jól tejelő marhákat szereztünk be. E jól tejelőek feltehetően mi vagyunk, hisz annyiszor megfejtek már bennünket, csoda, hogy még nem múgatunk és bégetünk.

Szóval – tessék tudomásul venni! –, tej van. Vessen magára, aki a pertlik és a partvisok között keresi… mert ott nincs. Bár, ki tudja?!

Szerintem nincs itt semmi rejtély. Csupán az történik, hogy a mogwaiok az éj leple alatt mind megisszák. Ezért kártékonykodik most a minisztériumainkban annyi gremlin.

gété
Időjárás

Vajdaságban ma változékonyan borús, esős időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 Celsius-fok körül alakul majd.

Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, helyenként záporokra, zivatarokra kell számítani. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 13 és 19, míg a legmagasabb nappali 24 és 28 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is felhős, esős időre kell számítanunk.

Európában napos időre van kilátás a keleti területeken, a Pireneusi-félszigeten és a Skandináv-félsziget északi részein. Felhős, csapadékos időjárás jellemzi a kontinens nyugati részeit, a Balkán-félszigetet és az Appennini-félsziget legnagyobb részét. A leghidegebb európai főváros Oslo, 15 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 32 Celsius-fok között ingadozik majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 493 (4), Apatinnál 532 (10), Gombosnál - (-), Palánkánál 406 (14), Újvidéknél 391 (17), Slankamennél 386 (16).

A Tisza Törökkanizsánál 237 (-16), Zentánál 276 (-20), Törökbecsénél 293 (-30), Titelnél 380 (16).

A Béga Tamásfalvánál -40 (0).

A Temes Módosnál 72 (-12), Torontálszécsánynál 254 (-4).

1312
51 éves korában meghalt Ottó magyar király, aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként.

1552
A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat.

1931
Megszületett Latinovits Zoltán színész, (Szegénylegények (1965), Hideg napok (1966), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Szindbád (1971).

1976
Meghalt Mao Ce-tung kínai politikus, a Kínai Kommunista Párt egyik alapító tagja.

2003
95 éves korában meghalt Teller Ede atomfizikus.

1585
Párizsban megszületett Armand-Jean du Plessis, Richelieu hercege, aki 1622-től bíboros, 1624.04.29-től XIII. Lajos főminisztere volt.

1829
Meghalt Vitkovics Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, az első író, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre (A költő regénye).

1831
Megszületett Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja.

1866
Meghalt Czuczor Gergely költő és nyelvész, bencés tanár, akadémikus.

1871
64 éves korában meghalt Stand Watie cherokee törzsfőnök, aki a Szövetséges Hadsereg első cherokee ezredének létrehozója és vezetője volt.

!

A film előtti túl sok reklám miatt beperelt egy mozit és egy filmforgalmazót egy nő Kínában.

A felperes jogász, és éktelenül felháborodott azon, hogy a film előtt húsz percen át nézettek vele reklámokat. Követeli, hogy a film forgalmazója fizesse vissza a 35 jüanos jegyárat (négy eurónyi összeget), fizessen ugyanennyit kártérítésként és további 1 jüant érzelmi károkozásért. Ezen túlmenően elvárja, hogy levélben kérjenek tőle bocsánatot.

A mozinak azt tanácsolja a nő, hogy honlapján és a filmszínház előterében tudassa a filmek vetítése előtti reklámidőt, a forgalmazótól pedig azt kéri, fogja öt percnél rövidebbre a reklámmennyiséget.

A felperes beadványát elfogadta egy népi bíróság, de a tárgyalás időpontja még nem ismert.

MTI/AFP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -