KOMMENTÁR
Vajon az OFK Beograd szurkolói is úgy gondolják, hogy a hazai 5:1-es vereség tisztes helytállásnak felel meg? (Fotó: Beta) A sportban kevés dolog állapítható meg egyértelműen. Az biztos, hogy attól függetlenül, hogy egy-egy versenyen veszít, Usain Bolt minden idők leggyorsabb vágtázója, az is tuti, hogy habár néha egyes európai pingpongozók megszorongatják őket, az ázsiai asztaliteniszezők egyeduralkodók a világon, és azt sem lehet elvitatni, hogy a 2008/2009-es fociidény legjobb európai klubcsapata a Barcelona volt, amely minden sorozatot megnyert, amiben elindult.
BAJSA – A hétvégén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Sat-Trakt-tornát
Szombaton 8. alkalommal tartottak Sat-Trakt-tornát Bajsán. A legfiatalabb játékosoknak megrendezett megmérettetés 9-től délután 6-ig tartott, és a csapatok korosztályonként három csoportba voltak osztva. Az idén a hazai csapatokon kívül magyarországi vendégek is érkeztek Bajsára.
SÁFRÁNY-BLOG
Volt egy olyan időszak, amikor ádáz küzdelmet vívott a falu két híres csapata, mely ugyanabban a ligában játszott, amit mi egyszerűbben csak taligának hívtunk. Azt hiszem, hogy ennél lejjebb már nem létezett fokozat, tehát ebből a taligából ki sem eshetett a csapat. Maximum megszűnhetett létezni, ha a körülmények, párttitkárok és egyéb halljakendek úgy döntöttek.
Az egyik csapatot a malom és kenyérgyár, a másikat a cukorgyár hozta létre, valószínűleg így is lehetőséget adva a dolgozó nép azon óhajának, hogy ha éppen focizni szerettek volna – és miért ne –, akkor azt „házon” belül is tehették. Úgy legalább szem előtt vannak. Na meg az ott dolgozók vasárnapi, esetleg szombati szurkolási kedve, szórakozása is biztosítva volt, aprópénzért. Lehet az asszonyoktól vagy a férjektől szökni, sör is akad, kiabálni kötelező, legalább otthon hallgathat nyugodtan az ilyen mérkőzéseket kedvelő atyafi. Mert ordibálás az volt. Néha nyomdafestéket nem tűrő, kacifántos egyveleg, amin a többség jót mulatott, vagy az öklét rázta, ha már otthon nem tehette.
KISPÁLYÁS FOCI – TÖRÖKKANIZSA
A győztes Visa-prom csapataA hagyományos Törökkanizsa 2010 elnevezésű kispályás labdarúgótorna döntőjét a törökkanizsai középiskolai központ udvarában rendezték meg. A találkozót mintegy 1000 néző tekintette meg, melyen nagy csatában végül a magyarkanizsai Visa-prom 3:2 arányban felülmúlta a szintén magyarkanizsai Techno-Ferum csapatát.
A harmadik helyért rendezett találkozón a zentai Romel csapat meggyőző játékkal 8:0 arányban diadalmaskodott Szanád csapata fölött. Ezen a mérkőzésen a vajdasági ligás AFK játékosa, Slobodan Radosavčević négy gólt lőtt. Ő lett a torna gólkirálya is 16 találatával.
LABDARÚGÁS – HAJDÚJÁRÁS
A bajnok serdülőcsapat (Nagy István) A hajdújárási Vinogradar labdarúgócsapatában már hosszú évek óta tervszerű utánpótlásképzés folyik, melynek újabb gyümölcse a mögöttünk lévő 2009/2010-es idényben ért be, ugyanis a serdülőegyüttes 22 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel, két ponttal a Tavankut és tizenegy ponttal a Csantavér előtt megszerezte a Szabadkai Liga bajnoki címét. A serdülőket az őszi idényben a felnőttcsapat játékosa, Engi Viktor irányította, de a kezdőkkel is foglalkozik, s mivel egyszerre nem tud két helyen lenni, így a téli szünetben úgy döntött, hogy tavasszal csak a legkisebbek munkáját irányítja. Helyét csapattársa, Nágel Csaba vette át, akit a klub vezetőségének gyűlésén neveztek ki edzőnek.
A TÖRÖKKANIZSAI OBILIĆ ELŐKÉSZÜLETEI
A törökkanizsai Obilić edzéseRadomir Elezović, a törökkanizsai Obilić szakvezetője július 15-én, csütörtökön tartotta meg az első edzést. A csapat ezzel elkezdte a felkészülést a következő szezonra a Vajdasági Liga keleti csoportjában. Ezúttal négy játékos igazoltan maradt távol.
A gárda, amely tavasszal nagyszerűen teljesített, nagyjából együtt maradt, egyedül Mudrinićtől váltak meg, akiről még nem tudni, hol fogja folytatni karrierjét. Ugyanakkor erősítés érkezett a csapat ifjúsági játékosai közül, valamint Mokrinból.
Elezović kiemelte, hogy az Obilić tavasszal kiválóan játszott, és ezzel a jó játékkal magas lett a követelmény.
A hétvége rangadója
Manchester United–Chelsea
Hat fordulóval a Premier League idei küzdelmeinek vége előtt, ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy a Manchester United, Chelsea, Arsenal trió melyik tagja nyeri a bajnoki címet. Az előttünk álló hétvége sok mindenre választ adhat, mivel az élen álló két csapat éppen egymással csap össze. Akármelyikük is nyer, nagy lépést tesz a végső siker felé. S akkor még a „nagyok” döntetlenjére váró, „nevető harmadik” címre pályázó Ágyúsokról nem is beszéltünk...
NŐI LABDARÚGÁS
Szabadkán és Tavankúton rendezik a női U19-es labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező második körét, melyen a házigazda Szerbia válogatottja mellett Norvégia, Németország és Lengyelország legjobb 19 éven aluli válogatottjai mérkőznek a továbbjutást jelentő első helyért. Az esélyekről szólva Zdravko Jokić , a torna igazgatója és Milan Rastavac , a válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy a válogatott készen áll az erőpróbára, és nagy megtiszteltetésnek veszik, hogy ilyen rangos csapatokkal mérkőzhetnek.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.
Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.
Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).
A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).
1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.
1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.
1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.
1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.
1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.
1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.
1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.
1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.
1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.
1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.
Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.
A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.
Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.
A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.