Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Komputer


A legújabb 64 bites Windowsok is védtelenek

Sokszor esik szó különböző vírusokról, támadásokról, rengetegszer hallunk különböző szakszavakat, azonban egyre többször észreveszem, hogy az emberek nincsenek tisztában a vírusokkal, azok tevékenységi körével, működésükkel, és legfőképpen csoportosításaikkal, mint például rootkit, malware, spyware stb. Ennél fogva tartanak is a vírus szótól, és minden számukra nem értelmezhető jelenséget képesek a kártevők rovására írni, sőt sokszor alaptalanul a számítógép és az operációs rendszer hibásságának dedikálni az eseteket. Természetesen ez annak is köszönhető, hogy sokan, akik már egyszer telepítettek operációs rendszert számítógépre, automatikusan szakembereknek érzik magukat, sőt ha már az internet révén egy problémára találtak megoldást is, akkor a tudományok doktorának is nevezhetnék őket. Ebben nem csak ők, hanem a környezetük is bűnös. Sokszor találkozom szülőkkel, akik számítógépes zseninek tartják gyermeküket, mivel számukra érthetetlen dologgal foglalkozik – egymaga feltelepítette és fel is hackelte a játékot!

malware

A mai cikk apropója a legújabb 64 bites Windowsokon terjedő rootkitek. Annak ellenére, hogy a Microsoft rengeteget dolgozott a rootkitek terjedésének megakadályozásán, sikerült létrehozni olyan káros kódot, mely kijátssza ezen rendszerek védelmét is. Az új Windowsokba ugyanis nem lehet a kernelhez semmilyen meghajtóprogramot hozzáilleszteni, kivéve ha az az operációs rendszer gyártója, vagyis a Microsoft által hitelesítve van. Ez megakadályozza, hogy az operációs rendszer legmélyebb részéhez hozzáférhessenek illetéktelenek. Azonban merevlemez operációs rendszert betöltő részének módosításával lehetséges még a védelmi rendszer betöltése előtt bejuttatni a memóriába kártékony programkódot, amely már a védelmi rendszert módosítva olvassa be a merevlemezről, és gyakorlatilag kiiktatja azt. Sajnos már létezik e módszer kihasználásával működő és terjedő rootkit. Ha egyszer bejutott a rendszerbe, nagyon nehezen észlelhető és távolítható el.

A cikk írása előtt beszélgettünk a kollégákkal és eszünkbe jutottak az olvasói és felhasználói kérdések. Sokan nem igazán tudják, mik is azok a rootkitek és miért olyan veszélyesek. Ezért hasznosnak láttuk, hogy az újság hasábjain részletesebben tájékoztassuk olvasóinkat a kártékony programok típusairól, működésükről, észlelésükről, és hogy mit lehet velük tenni. Még mielőtt belekezdenénk a típusok elemzésébe, hasznos tudni, hogy mit is nevezünk számítógépes vírusnak.



Olcsó e-könyv olvasó

c13kindle1

Az okos tablet PC-k egyre nagyobb népszerűsége hozta meg végül a rég várt árversenyt az e-könyv olvasók piacára: az új Kindle 109 fontért, tehát kb. 14 ezer dinárért immár a szélesebb rétegek számára is elérhetővé vált. A szerkezet hivatalos neve Kindle Wireless Reading Device, de a gyártón, az Amazonon kívül mindenki csak Kindle 3-nak nevezi a legújabb verziót.

Az olvasó e-ink kijelzőjének átmérője maradt 6 col (15,24 cm), de a tokozás mérete lecsökkent egy kicsit, mindössze 19 cm magas, 12,3 cm széles és 8,5 mm vastag. Súlya mindössze 241 g, könnyebb egy átlagos ponyvakötetnél, tehát a szerkezet tartása kevésbé terheli meg a felhasználót. Az elektronikus kijelzők ellenzőinek fogynak a kifogásaik, a legújabb generációs e-ink technológia kontrasztos, éles képet ad, ami nem tükröződik, és a legerősebb napfényben is olvasható a szöveg. Emellett hordozható: 3 GB szabad tárhelyére kb. 3500 könyvet tölthetünk fel, és a wi-fi kikapcsolásával egy hónapot elbír feltöltés nélkül (wi-fivel 3 hetet).



Singularity

c13singularity1 A Singularity olyan, mint egy jó áprilisi tréfa. Szembetalálkozunk egy meghökkentő, félelmetes vagy eget rengető, de mégis hihető hírrel, majd lázas munkába fognak agytekervényeink a következményeket feldolgozandó. Hamarosan kezünkbe kerül egy naptár, de ügyünk hevében félre is tesszük rögtön, mindössze egy sanda gyanú marad meg bennünk, valami nincsen rendben. Csak az őrület határán érik be a gondolat az elménk mélyén, ordítva villan fel a naptár képe: április elseje van. Nagy, piros betűvel írva, mint ünnepnapokon. Persze bosszankodunk rajta, de hamarosan megbékélünk, és jót nevetünk az egészen. Nagy nehezen talán még azt is elismerjük, hogy zseniális volt.

Megjelenésében persze komoly próbál maradni a játék. Belső néz etű lövöldözés, a régi fajtából, nincs elágazás, csak megyünk előre és az erősödő ellenfeleket egyre hatalmasabb fegyverekkel tesszük el láb alól. Ezt az alapot nehéz ma már önmagában eladni, de nem szégyelltek a fejlesztők ötletekért házalni a modern szomszédoknál. Fellelünk itt-ott egy kis Bioshockot, adott az őrült tudós, az elzárt közösség, és a karakterünk emberfeletti képességei, amikhez itt Adam helyett az E99-et, egy kitalált elemet használunk fel. A pályák ütemezése Half-Life-szerű. Akciódús tűzharcok és nyugodt, bár nyomasztó logikai-gyűjtögetős részek követik egymást, megfűszerezve egyedi szörny-csatákkal. A játék sose lesz unalmas, igaz, annyira nem is hajt előre. Csak néhány időkorlátos küldetés lesz, és előfordul, hogy állandóan jönnek az ellenfelek, amíg át nem lépünk egy képzelt küszöböt. A játékmentés automatikus, de nem túl sűrű. Meghatározott helyeken figyelmeztet a játék, hogy éppen mentett, ami óvatosabb játékot követel meg, és ha hirtelen kell abbahagynunk a játékot, akkor jó eséllyel egy kisebb részt újra kell csinálnunk. További hasonlatok is fellelhetők más játékokkal, a felhasználó felület (hiánya) és a felszerelés-fejlesztések a Dead Spacet idézik, a kísértet/mutáns horror hangulat pedig a F.E.A.R.-re emlékeztet. A F.E.A.R. 2 hátterében sűrűn látható volt az atomrobbanás, itt a szingularitás-torony égig érő fénycsóvája biztosítja a kataklizma-érzés állandó feszültségét.



Tizenöt éves a Windows 95

1995. augusztus 24. – a híradásokban csak az új Microsoft-termékről lehet hallani, amely mérföldkőnek számít nem csupán a fejlesztő cég, hanem a számítástechnika történetében is, hiszen a szoftver új alapokra helyezte a PC-kezelést. Ez volt az első 32 bites GUI-vezérlésen alapuló operációs rendszer, amely messze felülmúlta az azelőtti, DOS-ra grafikus elemeket építő kezdetleges MS-szoftvert. A Windows 95 megjelenésének napján az amerikai üzletek pontban éjfélkor nyitottak, s megkezdődött a szoftver értékesítése, s röviddel a bemutató után eladási rekordokról számolt be a redmondi vállalat. A grafikus felületen kívül azonban egyéb újdonságokkal is szolgált a Win95 elődjéhez képest, így például ez már rendelkezett Plug and Play képességgel is, ami az új hardware-ek telepítését könnyítette meg.

windows_95_580x

Az elmúlt napokban még a szoftvercég egyes alkalmazottai is megemlékeztek az évfordulóról, noha jelentősebb felhajtás és hivatalos megemlékezés ezúttal nem igazán volt. Jól jelzi azonban az operációs rendszer jelentőségét, hogy internetszerte számos magazin és blog idézte fel 1995. augusztus 24-ét, amikor is a Windows 95 elrajtolt az Egyesült Államokban, az emlékek pedig egyértelműen kellemesek.



A PlayStation Move a Gamescom legjobb hardvere

A Koelnmesse Gamescom-díjat évente ítélik oda a kiállításon bemutatott legjobb játékoknak és termékeknek. Az idén németországi szaklapok és internetes portálok főszerkesztői zsűriztek az 505 kiállító portékája felett. A Legjobb hardver vagy kiegészítő díját a Sony Move mozgásérzékelő rendszer nyerte meg, és ezzel fontos pontokat könyvelhet el a Microsoft Kinect ellenében. Mindkét irányítóeszköz még a karácsonyi idény előtt megjelenik, a Move már szeptemberben 15-én, a Kinect pedig csak november 10-én. A Sony fejlesztői szerint a játékosoknak szükségük van nyomógombokra, a technológia még nincs azon a szinten, hogy megfogható kontroller nélkül irányítsák a konzolokat.

c13info1Ennek megfelelően a Move-t gyors, precíz 3D beviteli eszköznek fejlesztették, és a kritikusok ezt ismerték el a díj kiosztásával. A Move-hoz készült játékok nem csak a Wii-n látott sport-, torna-, vagy célzójátékokat fogják másolni, az eszköz jól működik stratégiai és kalandjátékokban is, ahogy azt a R.U.S.E és a Heavy Rain próbái során tapasztalhatták a kiállítás látogatói. Ezekben a játékokban a PC-s egérhez hasonlítható a működése, persze a Playstationt a tévénk előtt ülve, kényelmesen irányíthatjuk, asztal nélkül, és a teljes térbeli érzékelésnek köszönhetően soha nem látott mozdulatokat vihetünk be.



Gamescom 2010

c13gamescom1 Sikeres volt a Gamescom 2010 videojátékvásár és konferencia. A kölni Koelnmesse hatalmas halljaiba az idén 254 ezer látogató érkezett szerte a világból, és a városban rendezett kísérőrendezvényekre még százezernyi ember volt kíváncsi. Ezzel az eredménnyel öreg kontinensünk az egyik legjelentősebb vásár házigazdája lett az interaktív szórakoztatóelektronika területén, ott, ahol jellemzően a Távol-Kelet és Észak-Amerika dominál. A Gamescomon a nagy kiadók és játékgyártók bemutatói mellett megtartották a játékfejlesztők európai konferenciáját, a GDC Europet, és útjára indították Games connect ipari kezdeményezést, amely a gyerekeknek, szülőknek, oktatóknak nyújt praktikus információkat az interaktív médiáról.

Európának általában kevés új bejelentés jut, és egy nagy vásár különben sem jó helyszín egy játék beharangozására – a hírözönben elveszik az információ. Ennek ellenére a Ubisoft most jelentette be a Heroes of Might and Magic sorozat folytatását – a VI. részt. A nagy múltú körökre osztott szerepjátékstratégiát a magyarországi Black Hole Entertainment csapata fejleszti, amelynek tagjai már bizonyítottak néhány jó minőségű játékkal. A HOMM VI. PC exkluzív lesz, 400 évvel az előző rész eseményei után veszi fel a klasszikus fantasy történet fonalát, és egy hős testvériség kalandjait követjük majd nyomon, akik egy elfeledett háborút újraindítani kívánó angyalok ellen kénytelenek felvenni a harcot.



DDR4 a láthatáron

ddr_sticks Habár a hétköznapi gépekbe még csak most kezd behúzódni a DDR3-as memória (egyre több alaplapot készítenek úgy, hogy DDR2 és DDR3 memóriákat is képes fogadni), a mérnökök már a következő generáción dolgoznak. A Tokióban lezajlott MemCon konferencián Bill Gervasi, a JEDEC igazgatótanácsának tagja leleplezte a DDR4-es szabvánnyal kapcsolatos terveket. Ezek alapján jövőre lezárják a szabványt és 2015-ben már tömegesen használhatók lesznek az új memóriamodulok.

Ahogyan eddig is, az új memóriatípus nagyobb sebességet ígér, vagyis a szabvány szerint a DDR4 memória 2133 és 4266 Mhz közötti frekvencián működik (emlékeztetőül, a szabványos DDR2 400 és 800 Mhz frekvenciatartományban működik, a DDR3 pedig 800 és 1600 között – habár ez utóbbit már kibővítették 2133-ra). A feszültség ugyanakkor csökken, az új modulok már csak 1,1 és 1,2 volt körüli értéken működnek majd.

A frekvencia növelése azonban problémát jelent a kapcsolási áramkörök gyártóinak (például az alaplapgyártóknak). Ugyanis minél magasabb a frekvencia, és alacsonyabb a feszültség, annál érzékenyebb az adatátvitel, annál könnyebben kerül hiba a kommunikációba. A hibák kiküszöbölésére a szerverekben elektronikus hibakorrekciót alkalmaznak, vagyis minden átvitt bitet ellenőriznek, azonban az asztali gépekben a hibák eljutnak a processzorig és számítási problémát okoznak. Ezért a gyártóknak mindent meg kell tenniük a hibák kiküszöbölése érdekében – a jelenlegi technológiák alkalmazása során adatátviteli problémák hibátlan gép esetében szinte sosem fordulnak elő. Azonban már most is egy korlátozó tényező gyártás folyamán a processzortól való távolság és a memóriablokkok elhelyezése.



Felvázolták a 2012-ben megjelenő Windows 8 néhány új tulajdonságát

Nemrég az olasz WindowsSette egy Microsoftnak tulajdonított diasort publikált, melyben felvázolták a várhatóan 2012-ben megjelenő Windows 8 néhány új tulajdonságát. A fejlesztők, úgy tűnik, végleg szakítani akarnak a PC-központú világképpel, és áttérnek a felhasználóközpontú személetre. Ezek alapján az új Windows interneten keresztül folyamatosan kapcsolatban lenne egy adatbázissal, és bármely számítógépről történő bejelentkezésünk után folyamatosan szinkronizálná a munkafelületet. Így bármely gép elé ülve az online szolgáltatásokkal nem kellene a kellemesen kialakított környezettől eltérőt használni.

c13info

Tálán mind közül a legkonkrétabb terv a Windows Store beindítása. Ezzel a Microsoft nem titkoltan az Apple-t koppintaná, hiszen a bevezetőben, pont versenytársának termékciklusát rajzolja fel pozitív példaként. A boltot beágyaznák az operációs rendszerbe, ahonnan a felhasználók alkalmazásokat tölthetnének le Windows 8 rendszereikhez. A Windows Store képes lenne az all-in-one PC-k, a táblagépek, a tévék, az Xbox konzolok és a hagyományos asztali PC-k (talán a Windows Phone 7) kezelésére is. Vásárlást követően a szoftvert az operációs rendszer szinkronizálná az adott gépre, illetve később bármely, a bolt kezelésére képes kütyüre, amellyel még a felhasználó rendelkezik. Tehát ha valaki a táblagépére és a konzoljára is szeretne majd egy alkalmazást letölteni, akkor nem kell kétszer fizetnie. A licencek a többi készülékre is átvándorolnak, hasonlóan a felhasználói beállításokhoz. A Microsoft a céges felhasználóknál már használt vándorló profilokat is elérhetővé akarja tenni a személyi felhasználók számára.

A Windows 8 alvó állapotból azonnal felébredhet majd. A szoftvercég fejleszti a géppel történő interakciónkat, bár természetesen nem óhajtja azonnal eldobni az egeret és a billentyűzetet. A tervek szerint a rendszerbe való belépéskor elegendő lesz a kameránkba belenézni, és az arcunk alapján máris azonosít minket a Windows. Ha a gépünk rendelkezik infravörös érzékelőkkel, akkor képes lesz a felhasználó közelségét érzékelni. Így például automatikusan alvó üzemmódba kapcsolhat, ha felállunk az asztaltól és ellépünk a gépünktől. Érdekes elem az „egy gombnyomásos visszaállítás”, amely azonnal visszaállítaná a Windows 8-at a friss, telepítés utáni állapotába, békén hagyva a felhasználó állományait. Azaz nem lesz szükség a beállítások lementésére, a dokumentumok archiválására, mert az újratelepítő mindent elvégez helyettünk, s mi újra egy frissen telepített Windows előtt találjuk magunkat, akár a Windows Store-on keresztül frissen (újra)telepített kedvelt programokkal.



Lara Croft and the Guardian of Light

c13laracroft1 Miközben a nyári játékvásárok, a Quakecon és a Gamescom a napokban érték el a csúcspontjukat, az Xbox Live Arcade online piacterén megjelent a júniusi E3 expón beharangozott Lara Croft and the Guardian of Light. Az expóról tudósító újságíróknak tetszett a Tomb Raider franchise új játéka, de a közönség megosztott volt, hiszen ez a franchise igencsak felemás játékokkal jelent meg az elmúlt tíz évben. A Crystal Dynamics fejlesztőcsapatának azonban volt mersze szakítani a Tomb Raider hagyományos külső nézetű irányításával, és izometrikus – kísértetiesen Diablo 3-ra emlékeztető – nézőpontot választott új játékának, valamint kooperatív többjátékos módot illesztett hozzá. A Square Enix kiadó modern üzleti modellt választott, kizárólag interneten vásárolható meg a játék, és folyamatosan megjelenő, letölthető tartalmakkal (DLC) tartják fenn majd az érdeklődést. A PlayStation Networkre és a PC-s Steam-re szeptember 28-án kerül fel az új Lara Croft.

A nézőpontváltozás és az árkád stílusú irányítás ellenére a játék eltéveszthetetlenül Tomb Raider: megmaradt benne a talányok és az akció okos és izgalmas keveréke. Amint megszoktuk a perspektívát, elfeledjük, hogy volt, és úgy érezzük, mindig is így játszottunk. Sokkal jelentősebb újdonság a klasszikus akcióplatform struktúra átdolgozása két személyre, ami az egyik legjobban élvezhető kooperatív játékot eredményezte. Sajnos az online többjátékos mód megnyitására az Xbox tulajoknak is várniuk kell szeptember 28-áig, de lokálisan hiba nélkül mehet a móka.



Sebességben csak a 83.

A speedtest.net oldalon keresztül az egész világon felhasználók ezrei naponta tesztelik internetes kapcsolatuk sebességét. Mára már az oldal olyan népszerű, hogy akár havonta képesek követni az egyes területeken mért átlagos sebességek alakulását. De nem csupán területekre lebontva követik a méréseket, hanem a szolgáltatók eredményeit is figyelik, amely szolgáltatók minőségéről a felhasználók is véleményt alkothatnak, pontozhatják őket. Ezáltal egy jól áttekinthető releváns információhalmaz jön össze, amely alapján rangsorolhatók az országok és a szolgáltatók.

c13netsebesseg

Ezen a listán Szerbia csak a 83. helyet foglalja el, az átlagos letöltési sebességünk 2,86 megabit másodpercenként. Sőt, ha mellőzük az egyetemi hálózatról és a nagyvállalatokból végzett méréseket – tehát csak az otthoni felhasználókat vizsgáljuk –, akkor már csak a 85. helyen állunk 2,78 Mb/s sebességgel. Ez az eredmény nem túl kecsegtető, különösen ha elemezzük a környező országok eredményeit is. Románia a 6. (20,27 Mb/s) – lekörözve ezzel az internetükről híres svédeket is, Bulgária a 9. (16,2 Mb/s), megelőzve Magyarországot is, amely a 19. (11,87 Mb/s). Az egykori tagköztársaságok között Szlovénia vezet a 32. helyen (7,9 Mb/s), követi Macedónia az 52. helyen (5,74 Mb/s). Horvátország az 57. (4,67 Mb/s), majd Montenegró a 69. (3,76 Mb/s). Nálunk csupán Bosznia-Hercegovina teljesít rosszabbul, amely ország a 103. helyet foglalja el a maga 2,13 Mb/s letöltési sebességével. A feltöltési sebességek terén is hasonlóan gyatra kis hazánk helyzete, itt is csak a 84. helyet foglaljuk el a ranglistán. Egyedül a minőség tekintetében állunk jól, mely alapján 43. helyet foglaljuk el (előttünk Románia a 11., Bosznia a 30., Szlovénia a 33., Horvátország a 39., Magyarország a 40., Bulgária a 42. helyen található). Ez utóbbi ranglista a ping idők és azok állandóságát mutatja, amely alapján a hazai szolgáltatók megfelelő internetes kapcsolatot nyújtanak a felhasználóknak.




lapok: 1 , 2 , 3
Szerkesztő: Kókai Péter | RSS


Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX