Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Tivadar napja
A legújabb 64 bites Windowsok is védtelenek
Sokszor esik szó különböző vírusokról, támadásokról, rengetegszer hallunk különböző szakszavakat, azonban egyre többször észreveszem, hogy az emberek nincsenek tisztában a vírusokkal, azok tevékenységi körével, működésükkel, és legfőképpen csoportosításaikkal, mint például rootkit, malware, spyware stb. Ennél fogva tartanak is a vírus szótól, és minden számukra nem értelmezhető jelenséget képesek a kártevők rovására írni, sőt sokszor alaptalanul a számítógép és az operációs rendszer hibásságának dedikálni az eseteket. Természetesen ez annak is köszönhető, hogy sokan, akik már egyszer telepítettek operációs rendszert számítógépre, automatikusan szakembereknek érzik magukat, sőt ha már az internet révén egy problémára találtak megoldást is, akkor a tudományok doktorának is nevezhetnék őket. Ebben nem csak ők, hanem a környezetük is bűnös. Sokszor találkozom szülőkkel, akik számítógépes zseninek tartják gyermeküket, mivel számukra érthetetlen dologgal foglalkozik – egymaga feltelepítette és fel is hackelte a játékot!

A mai cikk apropója a legújabb 64 bites Windowsokon terjedő rootkitek. Annak ellenére, hogy a Microsoft rengeteget dolgozott a rootkitek terjedésének megakadályozásán, sikerült létrehozni olyan káros kódot, mely kijátssza ezen rendszerek védelmét is. Az új Windowsokba ugyanis nem lehet a kernelhez semmilyen meghajtóprogramot hozzáilleszteni, kivéve ha az az operációs rendszer gyártója, vagyis a Microsoft által hitelesítve van. Ez megakadályozza, hogy az operációs rendszer legmélyebb részéhez hozzáférhessenek illetéktelenek. Azonban merevlemez operációs rendszert betöltő részének módosításával lehetséges még a védelmi rendszer betöltése előtt bejuttatni a memóriába kártékony programkódot, amely már a védelmi rendszert módosítva olvassa be a merevlemezről, és gyakorlatilag kiiktatja azt. Sajnos már létezik e módszer kihasználásával működő és terjedő rootkit. Ha egyszer bejutott a rendszerbe, nagyon nehezen észlelhető és távolítható el.
A cikk írása előtt beszélgettünk a kollégákkal és eszünkbe jutottak az olvasói és felhasználói kérdések. Sokan nem igazán tudják, mik is azok a rootkitek és miért olyan veszélyesek. Ezért hasznosnak láttuk, hogy az újság hasábjain részletesebben tájékoztassuk olvasóinkat a kártékony programok típusairól, működésükről, észlelésükről, és hogy mit lehet velük tenni. Még mielőtt belekezdenénk a típusok elemzésébe, hasznos tudni, hogy mit is nevezünk számítógépes vírusnak.
Olcsó e-könyv olvasó

Az okos tablet PC-k egyre nagyobb népszerűsége hozta meg végül a rég várt árversenyt az e-könyv olvasók piacára: az új Kindle 109 fontért, tehát kb. 14 ezer dinárért immár a szélesebb rétegek számára is elérhetővé vált. A szerkezet hivatalos neve Kindle Wireless Reading Device, de a gyártón, az Amazonon kívül mindenki csak Kindle 3-nak nevezi a legújabb verziót.
Az olvasó e-ink kijelzőjének átmérője maradt 6 col (15,24 cm), de a tokozás mérete lecsökkent egy kicsit, mindössze 19 cm magas, 12,3 cm széles és 8,5 mm vastag. Súlya mindössze 241 g, könnyebb egy átlagos ponyvakötetnél, tehát a szerkezet tartása kevésbé terheli meg a felhasználót. Az elektronikus kijelzők ellenzőinek fogynak a kifogásaik, a legújabb generációs e-ink technológia kontrasztos, éles képet ad, ami nem tükröződik, és a legerősebb napfényben is olvasható a szöveg. Emellett hordozható: 3 GB szabad tárhelyére kb. 3500 könyvet tölthetünk fel, és a wi-fi kikapcsolásával egy hónapot elbír feltöltés nélkül (wi-fivel 3 hetet).
Singularity
A Singularity olyan, mint egy jó áprilisi tréfa. Szembetalálkozunk egy meghökkentő, félelmetes vagy eget rengető, de mégis hihető hírrel, majd lázas munkába fognak agytekervényeink a következményeket feldolgozandó. Hamarosan kezünkbe kerül egy naptár, de ügyünk hevében félre is tesszük rögtön, mindössze egy sanda gyanú marad meg bennünk, valami nincsen rendben. Csak az őrület határán érik be a gondolat az elménk mélyén, ordítva villan fel a naptár képe: április elseje van. Nagy, piros betűvel írva, mint ünnepnapokon. Persze bosszankodunk rajta, de hamarosan megbékélünk, és jót nevetünk az egészen. Nagy nehezen talán még azt is elismerjük, hogy zseniális volt. Megjelenésében persze komoly próbál maradni a játék. Belső néz etű lövöldözés, a régi fajtából, nincs elágazás, csak megyünk előre és az erősödő ellenfeleket egyre hatalmasabb fegyverekkel tesszük el láb alól. Ezt az alapot nehéz ma már önmagában eladni, de nem szégyelltek a fejlesztők ötletekért házalni a modern szomszédoknál. Fellelünk itt-ott egy kis Bioshockot, adott az őrült tudós, az elzárt közösség, és a karakterünk emberfeletti képességei, amikhez itt Adam helyett az E99-et, egy kitalált elemet használunk fel. A pályák ütemezése Half-Life-szerű. Akciódús tűzharcok és nyugodt, bár nyomasztó logikai-gyűjtögetős részek követik egymást, megfűszerezve egyedi szörny-csatákkal. A játék sose lesz unalmas, igaz, annyira nem is hajt előre. Csak néhány időkorlátos küldetés lesz, és előfordul, hogy állandóan jönnek az ellenfelek, amíg át nem lépünk egy képzelt küszöböt. A játékmentés automatikus, de nem túl sűrű. Meghatározott helyeken figyelmeztet a játék, hogy éppen mentett, ami óvatosabb játékot követel meg, és ha hirtelen kell abbahagynunk a játékot, akkor jó eséllyel egy kisebb részt újra kell csinálnunk. További hasonlatok is fellelhetők más játékokkal, a felhasználó felület (hiánya) és a felszerelés-fejlesztések a Dead Spacet idézik, a kísértet/mutáns horror hangulat pedig a F.E.A.R.-re emlékeztet. A F.E.A.R. 2 hátterében sűrűn látható volt az atomrobbanás, itt a szingularitás-torony égig érő fénycsóvája biztosítja a kataklizma-érzés állandó feszültségét.
Tizenöt éves a Windows 95
1995. augusztus 24. – a híradásokban csak az új Microsoft-termékről lehet hallani, amely mérföldkőnek számít nem csupán a fejlesztő cég, hanem a számítástechnika történetében is, hiszen a szoftver új alapokra helyezte a PC-kezelést. Ez volt az első 32 bites GUI-vezérlésen alapuló operációs rendszer, amely messze felülmúlta az azelőtti, DOS-ra grafikus elemeket építő kezdetleges MS-szoftvert. A Windows 95 megjelenésének napján az amerikai üzletek pontban éjfélkor nyitottak, s megkezdődött a szoftver értékesítése, s röviddel a bemutató után eladási rekordokról számolt be a redmondi vállalat. A grafikus felületen kívül azonban egyéb újdonságokkal is szolgált a Win95 elődjéhez képest, így például ez már rendelkezett Plug and Play képességgel is, ami az új hardware-ek telepítését könnyítette meg.
Az elmúlt napokban még a szoftvercég egyes alkalmazottai is megemlékeztek az évfordulóról, noha jelentősebb felhajtás és hivatalos megemlékezés ezúttal nem igazán volt. Jól jelzi azonban az operációs rendszer jelentőségét, hogy internetszerte számos magazin és blog idézte fel 1995. augusztus 24-ét, amikor is a Windows 95 elrajtolt az Egyesült Államokban, az emlékek pedig egyértelműen kellemesek.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Amiként a disznóságokat sohasem a disznók és a szamárságokat sem a szamarak cselekszik, úgy az ökörségeket sem az ökrök mondják. (Vegyük úgy, hogy ennek most semmi köze az alant következőkhöz, csupán el kellett kezdeni valahogy ezt a szöveget!)
Mezőgazdasági miniszterünk amondó volt, hogy tej azért nincs, mert a telhetetlen polgárok mind felvásárolják. Lelki szemeimmel látom is, amint Maris néni a sarki boltban kis szatyrába gondosan bepakolja a napi adag 200 liter tejecskéjét… a gyanú elkerülése végett egyszerre csak 50-et vesz, de a nap folyamán többször is fordul. Otthon aztán mind a kádba tölti, vagdal hozzá némi vajacskát és dalikázva fürdik nagyokat…
Saša Dragin úr tegnap tovább fejtegette sci-fi elméletét, mondván semmi oka a tejhiánynak, a termelés zavartalan és nem csökkent az előállított mennyiség. Igaz, az utóbbi három évben tíz százalékkal csökkent a jószágállomány, de ennek ellensúlyozásául jól tejelő marhákat szereztünk be. E jól tejelőek feltehetően mi vagyunk, hisz annyiszor megfejtek már bennünket, csoda, hogy még nem múgatunk és bégetünk.
Szóval – tessék tudomásul venni! –, tej van. Vessen magára, aki a pertlik és a partvisok között keresi… mert ott nincs. Bár, ki tudja?!
Szerintem nincs itt semmi rejtély. Csupán az történik, hogy a mogwaiok az éj leple alatt mind megisszák. Ezért kártékonykodik most a minisztériumainkban annyi gremlin.
Vajdaságban ma változékonyan borús, esős időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 Celsius-fok körül alakul majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, helyenként záporokra, zivatarokra kell számítani. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 13 és 19, míg a legmagasabb nappali 24 és 28 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is felhős, esős időre kell számítanunk.
Európában napos időre van kilátás a keleti területeken, a Pireneusi-félszigeten és a Skandináv-félsziget északi részein. Felhős, csapadékos időjárás jellemzi a kontinens nyugati részeit, a Balkán-félszigetet és az Appennini-félsziget legnagyobb részét. A leghidegebb európai főváros Oslo, 15 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 32 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 493 (4), Apatinnál 532 (10), Gombosnál - (-), Palánkánál 406 (14), Újvidéknél 391 (17), Slankamennél 386 (16).
A Tisza Törökkanizsánál 237 (-16), Zentánál 276 (-20), Törökbecsénél 293 (-30), Titelnél 380 (16).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 72 (-12), Torontálszécsánynál 254 (-4).
1312
51 éves korában meghalt Ottó magyar király, aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként.
1552
A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat.
1931
Megszületett Latinovits Zoltán színész, (Szegénylegények (1965), Hideg napok (1966), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Szindbád (1971).
1976
Meghalt Mao Ce-tung kínai politikus, a Kínai Kommunista Párt egyik alapító tagja.
2003
95 éves korában meghalt Teller Ede atomfizikus.
1585
Párizsban megszületett Armand-Jean du Plessis, Richelieu hercege, aki 1622-től bíboros, 1624.04.29-től XIII. Lajos főminisztere volt.
1829
Meghalt Vitkovics Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, az első író, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre (A költő regénye).
1831
Megszületett Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja.
1866
Meghalt Czuczor Gergely költő és nyelvész, bencés tanár, akadémikus.
1871
64 éves korában meghalt Stand Watie cherokee törzsfőnök, aki a Szövetséges Hadsereg első cherokee ezredének létrehozója és vezetője volt.
A film előtti túl sok reklám miatt beperelt egy mozit és egy filmforgalmazót egy nő Kínában.
A felperes jogász, és éktelenül felháborodott azon, hogy a film előtt húsz percen át nézettek vele reklámokat. Követeli, hogy a film forgalmazója fizesse vissza a 35 jüanos jegyárat (négy eurónyi összeget), fizessen ugyanennyit kártérítésként és további 1 jüant érzelmi károkozásért. Ezen túlmenően elvárja, hogy levélben kérjenek tőle bocsánatot.
A mozinak azt tanácsolja a nő, hogy honlapján és a filmszínház előterében tudassa a filmek vetítése előtti reklámidőt, a forgalmazótól pedig azt kéri, fogja öt percnél rövidebbre a reklámmennyiséget.
A felperes beadványát elfogadta egy népi bíróság, de a tárgyalás időpontja még nem ismert.