Megkezdődött az oktatás a tóthfalui sporttagozaton
Az iskolaépület északi szárnya még befejezésre vár Kiváló hangulatban kezdődött meg az oktatás szeptember elsején Tóthfaluban, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kihelyezett sporttagozatán, ahol tizennégy vajdasági település húsz fiatalja kezdte meg a tanévet, igaz, egyelőre még nem az előzetesen megálmodott körülmények között, de rendkívüli lelkesedéssel, ugyanis a diákok a tanítás mellett napi két futballedzésen vesznek részt, a hétvégén pedig már első tétmérkőzésüket is lejátsszák majd az Akadémia Labdarúgó Klub színeiben.
Milyen újdonságok várják a Képes Ifjúság olvasóit? – A lap új szerkesztője Vígi László
A nyári szünet után szerdától ismét megjelenik lapunk mellékleteként a Képes Ifjúság. A lap új szerkesztője Vígi László. Új koncepció, megújult tartalom várja az olvasókat. S még egy fontos újdonság: a középiskolák magyar tagozatain a négyéves szakok elsős diákjai ingyen kapják majd szerdánként a Képes Ifjúságot.
Bunyik Zoltán: Az ezer eurós ígéretek nem komoly számításokon, hanem igen goromba becsléseken alapultak
Bunyik Zoltán: Azoknak a nagy összegekről szóló jóslatoknak, amelyek mögött egyes kormánytagok, politikusok álltak, nem volt valós gazdasági alapjuk. (Fotó: Dávid Csilla) Szerbia a modern kapitalizmus korába lépett, de nehézkes lesz az indulás – Az ingyenrészvények eladása kapcsán nincs ok túlzottan nagy sietségre, mert az 505 dináros alapáron 2011 februárjáig biztosan el lehet adni a részvényeket. Ezt a NIS-t magánosító Gazprom vállalta fel a privatizációs szerződésben.
Látogatóban az értelmi és testi fogyatékosok magyarkanizsai otthonában és foglalkoztató műhelyeiben
Emlékezetes volt az adai fürdőbe tett kirándulás Nem sajnálni kell őket, hanem felkarolni és segíteni - ezzel a mottóval és céllal alakult meg 2002-ben Magyarkanizsán az Együtt veled - értük - Értelmi és Testi Fogyatékosok Érdekeit Védő és Segítő Egyesület. Azóta évről évre újabbnál újabb eredményeiről számolhatunk be.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.
Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.
Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).
A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).
1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.
1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.
1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.
1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.
1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.
1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.
1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.
1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.
1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.
1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.
Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.
A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.
Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.
A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.