Az új parlamenti csatornán Velja Ilić mondjuk beszédművelési és viselkedési showt indíthatna
Úgy néz ki lassan mindannyian fellélegezhetünk. Vége a böjtnek, hamarosan megszabadulunk az elvonási tünetek okozta időnkénti kínoktól. Megszületett az elvi megegyezés. Igen. Aleksandar Tijanić az állami tévé elnöke bejelentette: a parlamenti közvetítések problémáját tartósan egy önálló parlamenti csatorna beindításával lehet megoldani. Mi az, hogy lehet? Kell. Amikor e szavak elhagyták a száját, Szerbia lakosságának javarésze keresztet vetett, fellélegzett és ráébredt. Igen. Ez kell nekünk. Erre vártunk mindig is. Sőt: hogyan is élhettünk enélkül?
Talán játsszunk el a gondolattal, hogyan nézhetne ki egy ilyen csatorna műsora, amely már alapkoncepcióját tekintve is a valóságshow elemeire épül. Egy Big Brother csatorna, ahol a parlament lakói hosszú órákon keresztül szórakoztatnának bennünket jó pénzért. Mondhatni milliókat szórakoztatnának milliókért. Mert szinte természetes, hogy a jelenlegi mellett mindannyian szívesen, sőt önként fizetnénk még egy tévéelőfizetést azért, hogy e csatorna éljen és viruljon.
A hamarosan útnak induló parlamenti csatorna napi 24 órás műsort sugározhatna. Amikor nincsenek ülések, politikusaink önálló műsorait követhetnénk figyelemmel.
Velja Ilić mondjuk beszédművelési és viselkedési showt indíthatna, amelynek keretében kegyetlenül felpofozna és elküldene az xxx-ba (tetszés szerint kitölthető) mindenkit, aki rosszul felel.
Ivica Dačić vezethetné a Mindent vagy semmit parlamenti változatát, azzal, hogy ő előre tudná, melyik kofferben van a milliós összeg és az a műsor folyamán titokzatos módon eltűnne. Időnként, amikor a hangulat ellaposodik esetleg Milošević-imitációkat adhatna elő, az emberek úgyis szeretik a nosztalgiát. A kofferos műsorba meghívhatná Nenad Čanakot is, aki berobogna motoron, előadna egy Frank Sinatra klasszikust, aztán pedig feltenné a döntő kérdést: „Di su naši novci?”
Értelemszerűen a radikális hölgyeknek misztikus műsorai lehetnének. Egy gömbből jósolnának, amelyen keresztül gyakorlatilag Šešeljjel lennének webkamerás kapcsolatban és a főnök adná a tippeket, hogy a betelefonálókat konkrétan mivel is átkozzák el.
Dragan Marković Palma talkshowjában mindenképpen asszisztensként megjelenne a jagodinai állatkert híres zsiráfja, Palma pedig tanácsokat adhatna a zsiráfok otthoni tartásáról. Emellett beszélgetőpartnernek elhívná mondjuk Mozartot és Beethovent. Mint tudjuk, gyerekkorában lemaradt róluk, jelenlegi befolyásával csak el tudná érni, hogy eljöjjenek.
Esti mese gyanánt Koštunica és 7 macskája várna bennünket. Az ex-kormányfő Szabó Gyulához hasonlóan ülne egy kandalló mellett, körülötte a macskák, orrára letolt olvasószemüvegén keresztül pedig az 1001 legszebb alkotmánymódosítási indítvány című könyvből olvasna. Öt percen belül tutira minden gyerek és felnött aludna.
A hölgyekre is gondolna az új csatorna, életmód és szépségmagazinnal jelentkezne Boris Tadić, aki ennek keretében nemcsak arról beszélne, milyen kenceficéket kell használni azért, hogy az kímélje és fiatalosan tartsa az arcbőrt, illetbe milyen anyagból készült ruhadarabokat érdemes hordani, de helyretenné a nő szerepét is a családban, amikor elmesélné, hogyan kell mindig kompromisszumra törekedni a párkapcsolatban, azzal, hogy maximálisan engedünk. Ezt a koalíciós tárgyalásairól szóló anekdotákkal fűszerezné.
Toma Nikolić, mondani sem kell, a szerb nép történelmével és földrajzával foglalkozó műsort vezetne. Ebben lenne nyereményjáték, lehetne betelefonálni, viszont nyerni már kevésbé, mivel sosem lehetne pontosan tudni, hogy Szerbia nyugati határai pontosan hol húzódnak, hogy Montenegrót el kell-e törölni a Föld színéről, illetve, hogy Boszniában élnek-e muzulmánok, vagy ők csak álruhás szerbek. Ennek a műsornak a címe lehetne mondjuk: Két tűz (Tadić és Šešelj) között.
Azt hiszem rövid időn belül a legnézettebb tévéműsor lenne az egész régióban a parlamenti csatorna, úgyhogy én már alig várom, hogy beinduljon.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.