A nyolcvanas évektől kezdve én úgy két-három évente voltam itthon, a nejem azonban minden évben, néha kétszer, de egyik évben, amikor megjelent a könyve Ausztráliáról, háromszor is átpásztázta a kb. 17ezer kilométert. Amikor együtt utaztunk, néha „kikötöttünk” érdekesebb helyeken. Egy alkalommal Bali volt a nejem óhaja. Hogy miért szólok erről az útról, a sportkedvelők biztosan egyből kitalálják: Ivanović ottani győzelme miatt! Jó volt látni, hogy végre valamit nyert. Nem is olyan egyszerű „valamit”, hiszen nemcsak az év végi „II. ligát” verte végig (az I. ligát Kvitova nyerte), méghozzá mint külön meghívott, hanem megvédte a tavalyi elsőségét is. Ilyen sem történt meg vele már nagyon régen, ha jól tudom, soha!
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Amikor 1962-ben először érkeztem a jugoszláv labdarúgás első ligás edzőinek téli továbbképzőjére, nem sokon múlott, hogy ne engedjenek be a terembe. Az ajtóban a szövetség embere tetőtől talpig végigmért, s ellentmondást nem tűrő modorban és hangon kimondta a következőt: „Fiatalember, a játékosok a másik teremben tartják a gyűlésüket!” Mivel alig voltam 29 éves, nem vettem zokon tőle a „lefokozásomat”, sőt! Miután megmutattam neki a meghívót és az edzői igazolványomat, morgott valami bocsánatfélét, s beengedett.
Könnyű ugye kitalálni, ha már futballról van szó, hogy Sir Alex Ferguson lesz a főszerepben. Mert egy Manchester United nem kaphat ki 6:1-re, még akkor sem, ha nincs kapusa, ha történetesen kilenc játékossal fejezi be a meccset, mert átlagban az ellenfelei nem találják el a kaput hatszor! S akkor sem, ha a Sir történetesen úgy dönt, hogy valamelyik lóversenyre megy ki, mert lovai ott futnak… De a nagy öregek – Giggs és Ferdinand – majd rendet tartanak, hisz harminc évnél is több van mögöttük a klub színeiben! Tudják fejből a regulákat… S a kis „piszok” is a csapatban van, aki a legutóbbi meccsükön azt a szenzációs győztes gólt lőtte a felső léc magasságában ollózva a feje fölött, mely a Barclays Liga logójának a legérdekesebb része lett. Igen, a Cityvel, a helyi vetélytárssal volt a randevú, és arról szólt, hogy a Unitednek győzni kellett, hogy felüljön a kakasülőre.
Ezt a szlogent (Svi na stadion) hangoztatja, de nagyon, ma már nemcsak az SOS tv-csatorna, hanem a legtöbb szerb nyomtatott sajtótermék is. Már jó ideje nyomják, ennek a bajnokságnak a végén pedig majd nagy büszkén kimondják, hogy 10,15%-kal, sőt talán még többel is nőtt az első osztályú bajnokság látogatottsága, mert ők… Persze el fogják hallgatni, hogy a Radnički 1923 és a Novi Pazar hozza ezeket a plusznézőket (például a 2. fordulóban 16500 nézőjük volt a Rad és a Spartacus ellen!), és ha „szerencséje volna a ligának!”, akkor kiesne még a BSK, a Metalac, sőt a Hajduk meg az OFK Beograd (a két- és háromszáz nézős csapatok) is, és a helyükre jönne egy niši, kragujevaci, kruševaci és a jó ég tudja, ki, mert a fent említettek már annyira leégtek, hogy senki sem nézi őket, s bárki jobb volna helyettük.
Tomislav Karadžić, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség elnöke nem mond le
A férficsapat után Szerbia női röplabda-válogatottja is Európa-bajnok lett Hát ilyen is létezik? Hogy nem mindenben Belgrád mindennek a megmondhatója?! Ez a múlt héten történtek után különösen érvényes a röplabdázó hölgyekre, Európa bajnokaira: a tizennégy játékosból csak kettő született a fővárosban! Užice öt játékost adott: Vesović, Krsmanović, Antonijević, Malešević és Čebić. Hol is van ez a kis városka?! Én tudom pontosan, nem úgy, mint az egyik fővárosi lap, mely azt írja, hogy „a bánáti Kanizsa”… Na de ez a kultúrrovaton volt ugye, és a „szépirodalom” mindent elbír… Užice után mindjárt Nagybecskerek jön három játékossal, éspedig: Ognjenović, Brakočević és Molnar, s csak ezek után következik Ninkovićtyal és Nikolićtyal Belgrád! Dél-Szerbiából érkezik még a valjevói Lazarević, Popović Nikšićben, Rašić pedig Prishtinában született. A három bánátihoz tartozik még egy vajdasági, a szabadkai Malagurski. Eszem ágában sincs azon morfondírozni, hogy melyik helység vagy régió leányai tettek legtöbbet a bajnokság megnyeréséért, de azt megkockáztatom, hogy Molnar volt a döntőben az, aki döntött!
Ivan Miljković, az osztrák–cseh közös rendezésű Európa-bajnokság MVP-je …s ha az ember ma innen odaér, nem pulykakakast vesz, hanem futballozik. És lásd – meg is kapja a lehetőséget a legmagasabb fokon, különösen, ha kapus és ha még mielőtt a magyar határt átlépte volna, évekig Dániában védett, és erre jön az, hogy szinte otthon érzi magát. Hogy a Debrecen ilyen jól áll ebben a pillanatban, abban nagy szerepe van egy Novakovićnak is, aki így látja a dolgokat:
– Mi és a magyarok nagyon jó ötvözet vagyunk, az ő technikájukra jön a mi csibészségünk – micsoda koktél!
Hej, ha tudnám, hogy melyik szenzáció(k)ról, bizarr eseményekről, őrültségekről, gaztettekről vagy éppen jövendőbe látásomról írjak… vagy távirati stílusban mindegyikről?! A következő egy-két órában majd el fog dőlni.
Ana Ivanović és a golfozó Adam Scott
Már a középiskolában (Szabadkán) több sportágban kipróbáltam hitvány kis (mert így mondta nagyanyám) testemet. –Röplabdázz, neked az felel meg legjobban – mondta a tornatanárom. Csináltam is sikeresen – „emeltem” a nagydarab srácoknak. A futballt sokkal jobban szerettem, ott nem voltam csak „szolga” – gólt is rúghattam… És tagja voltam az osztály atlétikai csapatának is, távolugrásban én ugrottam a legmesszebbre. Nem volt nehéz, mert pehelysúlyú voltam, mellékesen éppen abban a súlycsoportban birkóztam az iskola válogatottjában! Ebben csak azt nem szerettem, hogy minden attól függött, hogy a bíró hogyan látta a történteket. Hacsak nem tusoltad be az ellenfelet. Én matematikus voltam, és nem nyelv csűrő-csavaró! Ez nagyon sokban megmaradt (máig is) bennem. Hacsak lehetett, mindent a számok törvénye szerint csináltam, azokba „kapaszkodtam” – ha te egyszer többet tudsz futni, mint az ellenfeled, már győztél – szoktam volt mondani játékosaimnak –, hát ha még ha háromszor, ne adj’ isten tízszer…! S mivel a „számok”, majd mindenfélék, szinte rendre „bejöttek”, majdhogynem szerelmes lettem beléjük! A napokban volt egy teniszmérkőzés, melyen a számok sokkal többet mondtak (legalábbis nekem), mint a „száraz eredmény”!
(fotó: Beta)
Aleksandar Stanojević szerint nemcsak ő hibáztatható a Partizan az Európa-ligából való búcsújáért (fotó: Beta) Igen valójában jön, sőt, már itt is van a sárga veszedelem. Ezt mondja a Biblia, ezt mutatja a pár nappal ezelőtt véget ért 26. Universiade. Mégpedig félreérthetetlenül. Tudom, hogy a számokat (is) így is és úgy is lehet értelmezni, s ebben nagyon nagy a ma embere, különösen a tőzsde bennfentese, a politikus, de nem hagynám ki a hozzám hasonló pennát forgatót sem! S érdekes, be is lehet bizonyítani, hogy a szavakkal ügyes játékos nem hazudik, csak éppen profi „szemfényvesztő”. Fél évszázaddal ezelőtt a következő hír jelent meg a vezető szovjet lapban: „A New Yorkban megtartott versenyen atlétáink nagyszerűen szerepeltek, megkaparintván a második helyet. Az amerikaiak ezzel szemben csak az utolsó előttiek lettek!” Hazudott itt valaki!? Nem, csak éppen elhallgatott valamit – a párharcot…
Ha látták, hogy mi történt a spanyol szuperkupa-meccs vége felé, akkor tudják, hogy miért. Aki pedig nem látta, ne is sajnálja, mert nem valami nagy meccset, viszont egy külvárosi verekedést szalasztott el, melyben szégyenszemre a „különleges”, mármint Mourinho főszerepet vállalt!
Sokan azon a véleményen vannak, hogy Marko Pantelićnek már nincs helye a szerb válogatottban Nem hinném, hogy bárkinek jobb ötlete volna, hogy mit tegyenek a megőrült randalírozók ellen Angliában, mint a Vasladynek, ahogy Margaret Thatchert a szovjetek „becézték” és ezt a jelzőt a 11 évig kormányzó miniszterelnöknő majdhogynem büszkén viselte. A hetvenes évek végén az állandó sztrájkhullámok megakadályozására bevetette a katonaságot és rendet teremtett. Mint konzervatív politikus a magánvállalkozások fejlesztését hirdette. A munkáspártot az állami beavatkozások pártjának nevezte és azt állította, hogy az ország a szakszervezetek túszává vált. Mindig is ellene volt annak, hogy Anglia az EU tagja legyen.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.