2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Ámazonban nekünk is jól becsöngettek a héten, pedig mi a Zacsekpetivel még uopšte nem vagyunk lelkileg felkészülve a tanulással járó strapára. Ezért majd csodálkoznak a drága zülők, ha rögtön becsúszik egy hatalmas karó, vagyis egyes az első dolgozatra, melyet ezzel a címmel szokott feladni a magyar tanárnő: Hol töltöttem a vakációmat?

Hogy lehet egy ilyen hálás témára egyáltalán egyest kapni, Tepisti? – csodálkoza amama. – Szépen megírod, hogy milyen jókat lubickoltál a Kis-Duna hűs vizében, és közben etetted a hattyúkat, melyek már olyan szelídek, hogy a kezedből esznek.

– Igen ám, de a Dezsőke, akinek az apukája focista, a mesés Kanári-szigetekről fog áradozni, a Karolina pedig, aki vállalkozói családból való, a csodás Égei-tengert fogja ecsetelni. Mellettük én a koszos Kis-Dunával meg a szelíd hattyúimmal csakis egyest kaphatok.

Ámde a belgrádi politikusoknak is véget ért a kellemes vakáció, és nekik is megkezdődött a strapás oktatás, mégpedig külföldi tanárokkal. A német Westerwelle földrajzra tanította őket, az angol Hague pedig történelemre.

– Szép kis kioktatásban volt részük, annyi szent – röhöge a rosszmájú Zacsek. – Azt hiszem, nem tűzik a kalapjuk mellé. A német külügyminiszter megpróbálta az agyukba vésni, mint a dedós kisdiákoknak, hogy az új uniós földrajzkönyvben a balkáni határok már meg vannak húzva, és a Koszovó nem része Szerbiának. Az angol meg arra okította őket, hogy nem a középkor, hanem az európai jövő felé kell fordulni, ha boldogulni akarunk.

– Hallom, hogy a Hague különösen durva volt – szóla amama. – Lehet, hogy fel is pofozta a Jeremicset?

– Honnan szeded ezt a képtelenséget, Tematild, hogy egy ilyen brit úriember tettleg bántalmazta a házigazdáját? – izgula atata.

– Onnan, Tegyula, hogy a sajtóértekezleten a Jeremics olyan megviseltnek látszott, mintha jól elverték volna. Még a szeme is karikás volt.

– Nem is csodálom – bólogata a Zacsek. – Eme európai vendégek totál kihúzták a szőnyeget a lába alól. Kezd összeomlani az a kártyavár, amit a Borisz elnökkel együtt építgettek az elmúlt hónapokban a koszovói ENSZ-határozat formájában. Világosan a tudtukra adták, hogy a híres rezolúció nagy szamárság, és ha Szerbia nem vonja vissza, csúnya vereséggel kell szembenéznie. De úgy látszik, a Borisz már megtanulta a leckét, csak a segédje nyakaskodik.

Jaés tanfelügyelő érkezik a belgrádi suliba, és elmegy a földrajzórára. Kihívja a kis Jovicát, rábök a földgömbre, és megkérdezi:

– Na, Jovica, meg tudod-e mondani, hogy mitől lapult be az északi és a déli sark?

A gyerek megszeppen, de gyorsan kivágja magát.

– Én hozzá se nyúltam!

A tanfelügyelő óra után felelősségre vonja a tanárt, aki azonban védelmébe veszi a diákot:

Tessék elhinni, igazat mondott a gyerek! Mi is így kaptuk a földgömböt a minisztériumtól.

Ettől még jobban felháborodik a tanfelügyelő, és az iskola igazgatójához fordul.

– Á, nem érdemes így felfújni az ügyet! – legyint az igazgató. – Belapult, hát belapult. Majd veszünk egy másik földgömböt.

De nemcsak a tanfelügyelő kapta le a Jeremicset, hanem már a zellenzéki haladók is a fejét követelik. A Tómóék bejelentették, hogy megvárják az újabb kudarcot, melyet a szerb rezolúcióval fognak elszenvedni a Zenszben, és rögtön mitinget hívnak össze, és követelik a külügyminiszter menesztését.

– Ahogy elnézem, meglehetősen forró ősz elé nézünk – nyugtázá atata. – Lesz itt annyi miting, hogy nem győzzük majd kapkodni a fejünket. A Tómóék az Iliccsel meg a Kostunyicával mindenáron meg akarják buktatni a kormányt, hogy majd ők eredményesebben védelmezik Koszovót. Ugyanakkor a szakszervezetek is lázadoznak a nehéz életkörülmények és a mizerábilis fizetések miatt, az újvidéki gázfogyasztók pedig a földgáz bejelentett húsz százalékos drágulása miatt akarnak az utcára vonulni.

– Akkor én is felvonulok a kerekes bevásárló szatyrommal, hogy tiltakozzak az áremelések miatt! – hangoskoda amama. – Nem elég, hogy augusztusban megdrágult a tej, a kenyér, a liszt, a disznóhús, most még az étolajat árát is fel akarják emelni, méghozzá 38 százalékkal! Hogy lehet ilyen árak mellett főzni a családnak?

– Ne lázongj, Tematild, lehet, hogy jövőre ezt a helyzetet is visszasírod – inté őt atata. – Mert még kevésbé lesz majd miből főznöd, ha tovább védelmezzük Koszovót az egész világgal szemben.

Jaés két fickó beszélget a söntés mellett.

– Képzeld, a Pista barátunk borosgazda létére szomjan halt!

– Hát az hogy lehet?

– Úgy, hogy nem volt mire innia.

PISTIKE földgömbszakértő és gázos dedós

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -