Kísértet járja be a „vajdasági” televíziót

Könnyű persze blogíróként jótanácsot osztogatni, de én valahogy így szerkesztettem volna meg a megkurtított magyar híradónak azt a kiadását, amelyben Nada Kalkannak, a magyar adások felett is rendelkező szerb főszerkesztőnek a parancsa közzététetik:

Első 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal olvas):

„Kedves nézőink, ma, 2008. október 8-án is a legfrissebb információval kezdjük híradónkat. De ha valaki mégis úgy érezné, hogy éppen húsz évvel ezelőtti, 1988. október 6-ikai íze van a hírnek, akkor az nem véletlen. Nada Kalkan főszerkesztő szóbeli utasítására magyar nyelvű híradónk ezentúl 40 perc helyett 20 percig tart majd, legújabb munkatársaink kétharmadától pedig meg kell válnunk. Most pedig a takarékosság jegyében készített egyéb híreink következnek.”

További 19 perc 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal hallgat)

Ha esetleg nem található önkéntes bemondó erre a veszélyes és hálátlan feladatra, akkor a maradék 19 és fél percben a kamera az üres stúdiót mutatja, esetleg az idézett főszerkesztő portréját.

Talán minden további blog-bla-bla fölösleges, a történtek magukért beszélnek.

De nem árt felidézni, hogy a kilencvenes évek délszláv háborúit éppen a miloševići média-diktatúrával szították. Belgrádban is és Vajdaságban is a be nem hódoló főszerkesztők voltak a miloševići pártütés, hazaárulás és államcsíny első áldozatai. Az igazságot, az emberi tisztességet és méltóságot olyan alantas figurákkal erőszakoltatták meg, akik vakon kiszolgálták a véres erőszakra készülődő politikát. Nos, úgy látszik, hogy a mai napig nem szabadultunk meg ennek a kornak a csökevényétől.

Talán elhisszük, hogy „normális úton” is lehet tenni valamit a helyzet javítására. Elvégre azért van a „vajdasági” televíziónak kisebbségi műsorokért felelős igazgató-helyettese, aki meg is ígért ilyen lépéseket. Azért vannak pártjaink és nemzeti tanácsunk – akiknek a hangját az első két nap alig hallottuk ebben az ügyben.

Csakhogy egy dolgot – éppen a legfontosabbat – nem lehet „normális úton” kiküszöbölni. A Vajdaságtól elrabolt televízió (és rádió) sok minden mással együtt csak részben került vissza jogos tulajdonosának a kezébe. Nem árt, ha belenézünk a most készülődő tartományi statútumba, amely Vajdaságot – apró reálpolitikai „sikerek” mellett – a miloševići országrombolás első mostohagyerekéből húsz évvel később végleges kiskorúsításra ítéli.

Mert mit is mond például a 29. paragrafus 12. szakasza: az első bekezdés szerint „Vajdaság részt vesz” saját televíziójának irányításában. A második bekezdés pedig hozzáteszi, hogy „Vajdaság finanszírozza” saját televízióját! Vagyis RÉSZT VEHETÜNK és FIZETHETÜNK, de NEM IRÁNYÍTHATUNK. Mint ahogy a tévébeli „munkamegosztás” is mutatja: a szerb főnök az FŐszerkeszt(ő), a kisebbségi pedig FELEL(ős).

Irányítani nyilván továbbra is azoknak lenne szabad, akiket Belgrád arra szemel ki, hogy kordában tartsák az ország legfejlettebb és legproduktívabb, ezért leghasznosabban rabolható társadalmát. Nehogy utat mutasson. Kiutat. Egy olyan világba, ahol elképzelhető a harmonikus együttélés, vagy legalább a toleráns egymás mellett élés. Kísértetek nélkül.

Ezért sem ártana alaposabban tanulmányozni – netán akár el is vetni – a statútumtervezetet, amely még sok hasonló kiskorúsító kísér(l/t)etet tartalmaz.