
Fotó: Révész Róbert
KI IS AZ A SÁFRÁNY FERENC?
Aki hétfőnként Törmelékek az úton címmel jelentkezik a Magyar Szó hasábjain és annak internetes változatában…?
Nos, erre a kérdésre még én sem sejtem a helyes választ. Hogy ki vagyok én? Pár szóban talán csak annyit érdemes megjegyeznem, hogy egy ember, aki keresi önmagát, amióta csak tudatában van saját létezésének. Bolyong a világban, kérdéseket tesz fel, önmagának és másoknak. A válaszok fontosságát vitatja, megkérdőjelezi.
Martonoson született 1953-ban és bokáig érő porban hancúrozta végig korai gyermekkorát a falu egyetlen kövesútja mellett, hol a labdát kergetve, hol a libákat-vagy fordítva, mert akadt gúnár, amelyik egyetlen klottgatyával takart kis seggét is megcsípte-cseperedett fel. De hada-kozott a kakasokkal is, amelyek többszőr kis híjján a szemét vájták volna ki, és akadt konfliktusa egy kis csikóval,amelyik úgy állon rúgta,hogy azóta is szikrázik a szeme,ha ez eszébe jut. Hogy a lovakat mennyire szerette? Imádta. Mindig a szomszéd Török Pista bácsi lovait hajtotta volna, és ha ezt megengedték neki, ő volt a világ legboldogabb gyermeke. Sok időt töltött a sar ki kovácsműhelyben is, ahol Jani bácsi, a kovács, mint saját fiát nevelgette.
1959-ben Zentára költözött a család. Azóta e város körül forog az élete. Itt fejezte az iskoláit, tanítói és tanárai legnagyobb rémületére. Mindig kilógott a sorból. Izgága természete és korai igazság érzete állandó konfliktusok tömbkelegét zúdította rá. Ő meg rájuk. Apja többször megjegyezte: Ha ebből a gyerekből egyszer rendes ember lesz? A rendes fogalma azóta is tisztázatlan fogalom maradt mindkettőjük számára.
Még az egyetemet is befejezi. Kvázi közgazdász lesz, de ez a pálya különösebben nem érdekli.
Járja a világot 17 éves kora óta, egyedül, előtte a családdal. Nyelveket tanul az élettől, előbb Hamburgban, majd Angliában. Ott tölti fiatalsága legszebb nyarait, dolgozva Gt.Yarmouthban,
egy nyaralóközpontban, ahol megismeri a munka becsületét. Tapasztalatokat gyűjt egy életre.
A focit továbbra is szereti. Így jut el a Wembley-be, mint egyszerű halandó, majd beszökik a híres Ajax stadionba, ahol az öccsével és Kosta barátjával rúgják a bőrt, órákon át, amíg a gondnok könyörögve kéri őket, hogy hagyják el a fő pályát, amit éppen most füvesítettek újra, és ját szonak a 23 másik pálya egyikén, ha már nem tudnak foci nélkül élni.
1979-ben eltéved az iskolába-„tanítani”-mert Amerikába készül. Két hónapra, és azt máskép-pen nem tudná kivitelezni. Így marad, véletlenül 12 évig a suliban, ahol rendhagyó módon hancúrozik a csemetékkel, ritkán feletetve, annál többet kérdeztetve. Valamilyen tekintély romboláson ügyködve, gondolkodni tanítja a nebulókat, ala Szókratész módszer urbanizált késői változata…Jól elvannak.
Érdekes-1980/81-es évben kötelező katonai szolgálatát tölti Szlovéniában, ahol olyan boldog és aktív életet él,- rengeteget tanul és megismeri Mladent,a zsidót, Milovant, a boszanacot, akik mai napig meghatározzák későbbi életét-hogy az már feltűnik az egész kaszárnyának. Ludi madjar-ként vált közismertté, aki egy söprűvel, lapáttal és talicskával a kezében állandóan takarít.
Kaszájával még vasárnap is idegesíti az ügyeletes tisztet, fütyörészve kaszálva, amíg az hozzá nem rendeli, megtíltván a kaszálást, helyette elrendelvén a beszélgetést. Nehéz szívvel szerel le, hagyja ott bajtársait, órákig járkálva le-fel a kaszárnya udvarán, mint aki sejt valamit…
1982-ben megismerkedik Djuro Susnjic-tyal, a Szellemmel. Ez a találkozás végleg meghatározza élete alakulását, értelmiségi angazsáltságát.
1983-ban a legendás blues túrán Viktor és Milovan társaságában körbeutazzák Amerikát.
1984-ben ismételnek, csak ekkor Öcsi és Milovan az utitárs és Alaszka a központi cél.
1985-ben váratlanul egy este bekopognak lakásán. Szerelmes lesz, fülig. Megnősül és 1988-ban ikrei születnek, Sára és Árpád.
1986-ban még egyszer átrándul Amerikába. Ezuttal útvezetőként mutatja meg azt a világot újdonsült feleségének és még két kedves barátnak.
1990-ben a Napló megjelenése váratlan fordulatot hoz az életében. Felcsap rikkancsnak.
1991 szeptember 21.-én elindul Újvidékre és kiköt Szegeden. Azóta kényszerpályán van. Eszi a „palesztínok” keserű kenyerét és éli emigrációban edzett életét.
1992-ben, kínjában, munkaterápia gyanánt, munkatársaival létrehozza az ország egyik legnagyobb kersekedelmi hálózatát.
Közben gyorsan múlik az élet, még papucsban is, mert már vagy harminc éve, ha csak teheti,
papucsban jár, anno csináltatott hat párat a papucsossal, és eszébe jutott, hogy megírja kalandjait, Törmelékek az úton- címmel, valamilyen nyolmot hagyva maga után.
Legtöbb idejét a Tiszához címzett szanatóriumban tölti, ahol a nagy folyó Vaszudévához hasonlóan mesél neki, tanítja őt, ő meg hallgatja a tanítást, símogatja a csendes vizet…
Reméli, ezen írásfoszlányok nem csak az ő emlékeit őrzik meg itt-ott, hanem esetleg utat mutat nak azon fiatalok számára, akik nem nyugszanak és elindulnak valamikor, valahová, önmagukat keresve, hogy hazataláljonak…
Sáfrány Ferenc
Szeged, 2009. 04. 26.-án


Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.
De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.
Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.
Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.