− Ne fesd az ördögöt a falra, Tematild! – izgula atata. – Először is, a múlt heti elutasítás nem végleges, márciusban jön a pótvizsga, és akkor kijavíthatják az osztályzatot. Másodszor: az unió már régen nem az a kimondott éden, láthatod az anyaországi testvéreknél. Harmadszor pedig a tagjelölti státus, amit most még nem érdemelt meg Szerbia a koszovói előmenetele miatt, úgyse hozott volna sokat a konyhára. Különben Cvetkovics kormányfő szépen megmondta, hogy ezt a döntést nem fogja megsínyleni az életszínvonalunk.

− Hát ez az, Tegyula! Ha ilyesmit ígérnek, akkor vedd úgy, hogy cumtrucc az ellenkezője fog történni.

− Engem inkább az mérgesít fel – füstölge a Zacsek −, hogy ebből a szégyenletes leégésből, ami a múlt pénteken történt Brüsszelben, csak egyetlen balek: a Gyélics Bozsidár vonta le a következtetést, és mondott le a kormányalelnöki posztról. Közben a legfelelősebb funkcik a fülük botját se mozdítják. Például a patrióták kedvence, aki továbbra is vígan röpköd a nagyvilágban, mintha mi sem történt volna!

− Nem értem a rébuszait, Zacsek – ütköze meg atata. – Ki az a vétkes röpködő?

− Ki lenne más, mint Koszovó legelszántabb védelmezője, Putyin imádója és a teniszező Gyokovics labdaszedegetője? Az aranyifjú Jeremics. Hiába követelték többen is a demokraták főbizottságának ülésén, hogy távozzon, mert ő a felelős a fiaskóért, fütyült a bírálatokra.

− Már megint túl szigorúan ítélkezik, Zacsek – inté őt atata. – A külügyminiszter csupán a főnökei utasítását hajtja végre, igaz, magánszorgalomból néha még rátesz egy-két lapáttal. De ha egyszer visszakapjuk Koszovót, a Tacsi pedig bocsánatot kér a szerbektől a függetlenséggel okozott macera miatt, akkor majd meglátja, ő lesz a hős!

Ámde a Zacsek szerint a Jeremics csak olyan hős, mint a viccbeli Jovica.

A belgrádi suliban arról mesél a tanító néni, hogy hősnek az tekinthető, aki megmentette valakinek az életét.

− Ismertek-e gyerekek ilyen hőst?

− Én pont ilyen hős vagyok! – dicsekszik a kis Jovica.

− Te?! Kinek az életét mentetted meg?

− Az unokaöcsémét: eldugtam a nővérem elől az antibébi pirulát.

De ez mind semmi, mert a durva EULEX az orosz segélyt akarja eldugni az albán elnyomástól rettegő észak-koszovói barikádosok elől!

− Mondjál, amit akarsz, Tegyula, mégiscsak rendesek a ruszki bratyók ‒ sóhajtoza amama. –Amíg a kegyetlen nyugati káforosok hideg vízzel locsolják a derék torlaszépítőket, addig nekik rögtön megesik a szívük a koszovói testvéreken. Kérni se kellett, és máris ötven kamionnal hozták a segélyt: a szibériai melegalsót meg az orosz konyha finomságait. Erre az irigy euluxesek mit csinálnak? Leállítják őket a határon!

− Az igazat megvallva, nem vagyok túlságosan meghatva a ruszkik segítségétől – jegyzé meg atata. – Még csak az hiányzik nekünk, hogy ők is belekeveredjenek a koszovói katymazba, és megpróbáljanak igazságot tenni. Akkor aztán tényleg búcsút mondhatunk az uniónak.

− Én csak azon röhögtem – szóla közbe a cinikus Zacsek −, hogy elhallgatják, hogy maguk a mitrovicaiak okozták a gubancot: hősiesen visszafordították az oroszok fogadására indult EULEX-járműveket, így nincs, aki elkísérje a konvojt Mitrovicára. De ezért is a nemzetközi békeerők a felelősek!

− Csak nehogy annyira megsértődjenek a szegény gerendaforradalmárok, hogy a felpakoljanak a ruszki kaminonokra, és meg se álljanak Leningrádig! – sóhajtoza amama. – Ott már biztosan megkapják az orosz állampolgárságot.

Jaés egy hallgató kérdezi a jereváni rádiótól: igaz-e, hogy húszezer koszovói szerb kitelepül Oroszországba?

A rádió válasza:

− A hír igaz. Csak nem húszezer, hanem ötvenezer, nem kitelepül, hanem betelepül, és nem Oroszországba, hanem Vajdaságba.

PISTIKE, életmentő hős és sértődött pótvizsgázó