A Zacsek napok óta olyan ideges, hogy csak a fütyülős barackpálinkával lehet szóra bírni, amit betegség esetére tett félre amama.
-Elegem van a hivatalokból meg az anyósomból is! – füstölge Zacsek a fityók mellett.
-Talán összeveszett a kedves anyósával, zomzéd? – aggóda amama.
-Egy frászt! Az anyakönyvi hivatallal vesztem össze, ahol ki akartam váltani az anyósom születési bizonyítványát. De mivel az öreglány még magyar időkben született, a könyvekbe is magyarul jegyezték be, úgy mint Gaál Gyöngyikét. Na, ebből lett aztán a bonyodalom! Kiderült, hogy a hivatalban senki se beszéli a mi szép, szittya nyelvünket, el se tudják olvasni a nevét. Ezért nem is tudják magyarul kiállítani, hanem csak kockás tyirilicával.
-Elég bosszantó az ilyesmi a sokat hangoztatott nagy fene kisebbségi nyelvhasználat mellett – jegyzé atata. –De végeredményben miért nem jó a mamának a tyirilicás bizonylat?
-Azért nem jó, mert a magyar kettős állampolgárságért akar folyamodni. Ha pedig szerbül adják ki a bizonylatot, akkor azt még le is kell fordíttatni, ami plusz pénzbe kerül. És ez csak az első papír, amire szükség van a magyar útlevélhez.
-Hát igen – bólogata atata. –Látom, maga is azok közé a naívák közé tartozik, Zacsek, akik azt hitték, hogy csak úgy, ukmukfuk hozzá lehet jutni a magyar passzushoz. Hogy majd postán elküldi magának Budepestről az Orbán, és a kisujját se kell érte mozdítani. Bizony, végig kell járni a hivatali kálváriát, bármennyire is egyszerűsített az eljárás.
-És miért annyira sürgős a mamának az új útlevél? – érdeklőde amama.
-Azért, mert hallotta, hogy magyarban a hetvenévesek ingyen utazhatnak. Fejébe vette, hogy elutazik ingyen a hajdúszoboszlói fürdőbe, onnan a Balatonra, azután pedig Győrbe, majd Pesten végigvillamosozik a Stefánián, este hétre pedig ott lesz a nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll.
-Ez olyan szépen hangzik, mint egy operett! – lelkendeze amama. –De hol fog közben megszállni?
-Én is ezt kérdeztem, de azt válaszolta, hogy nem gond, majd a rokonoknál, akik állítólag repesve várják. Mire én rögtön elmeséltem neki egy viccet.
A vidéki Gyöngyike néni beállít a pesti rokonokhoz. Lerakja a poggyászát és körbepuszilja a háziakat.
-És mondja, kedves Gyöngyike, meddig gondol nálunk maradni? – érdeklődik szép finoman a háziasszony.
-Amíg rám nem untok! – viccelődik a vendég.
-Jaj, ilyen rövid ideig tetszik maradni?
Belgrádban viszont a valutaalap küldöttségét minél tovább marasztalnák, mert attól félnek, hogy faképnél hagyják őket, és akkor lőttek az újabb hitelnek.
-Azért sajnálom azt a szegény Dinkics gyereket – sopánkoda amama. –Mégse volt szép a vendégektől, hogy miniszter létére a sarokba állították.
-Ne beszélj szamárságot, Tematild! – izgula atata. –Nem állították a sarokba, csak éppen hallani se akarnak a Mlagyan ötletéről, hogy már októberben oldják fel az állami tisztviselők fizetését és a nyugdíjakat, mert állítólag összesöpörtek egy kis többletre valót a büdzsében.
-Akkor a Dinkics is úgy járt, mint én – sóhajta amama. –Én is találtam egy kis többletet a büdzsénkben, de te pont olyan konok vagy, Tegyula, mint a valutaalaposok. Hallani se akarsz arról, hogy vegyek egy új sparheltot.
-A gazdasági miniszter nem sparheltre spekulál, hanem új szavazókra – röhöge a Zacsek. –Úgy tünteti fel magát, mint gondoskodó politikust, aki fel akarja emelni a jónép fizetését, de azok a cudar külföldi pénzemberek nem engedik neki. Mert a kormánynak mindennel takarékoskodnia kell.
-Én nem is fogok csodálkozni, ha a takarékosság miatt a jövő hónapban leszavaznak minket a Zenszben – okoskoda amama.
-Hogy jön most ide az ENSZ-közgyűlés, ahol beterjesztik a sokat emlegetett szerb Koszovó-rezolúciót, Tematild? – döbbene atata.
-Úgy, hogy azt olvastam, hogy a Jeremics utolsó rohamra indult a szavazatokért, a fél világgal levelez meg összevissza telefonál, és az se egy dinár. Közben a Clintonné is bőszen levelez, de ő meg ellenünk agitál. Képzeld el, Tegyula, mennyivel több pénze van postaköltségre az amerikai Hillarynak, mint a Jeremicsnek?
Jaés a Jeremic még diákkorában szorgalmasan írogatott vidéken élő szüleinek. Rendszeresen beszámolt, hogy jól érzi magát, hogy tetszik neki az iskola, csak sajnos, elfogyott a pénze, ezért sürgősen küldjenek neki tízezer dinárt.
Egy hét múlva érkezik a válaszlevél.
„Drága fiacskánk, örülünk, hogy jól érzed magad, de annak is, hogy nem feledkeztél meg rólunk, és ilyen szorgalmasan írogatsz nekünk. Mi is jól vagyunk és sokszor csókolunk.
Utóirat: Azt a levelet, amiben pénzt kértél, nem kaptuk meg.”
PISTIKE, gondoskodó politikus és fütyülős szittya
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.