2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Ámazonban végre atata is kimerészkedett velünk a strandra, de rögtön olyan cudarul leégett ebben a zaugusztusi kánikulában, mint a Jeremics New Yorkban, az ENSZ-palotában. Csak atata háta másnapra meggyógyult a jogurttól, amivel amama kenegeti, nem úgy, mint a külügyminiszteré.

Ugye, mondtam, Tegyula, hogy délben nem menj a napra, mert ilyenkor bújik elő az ózonlyukból az ultra Ibolya – okítá őt amama, a tudós. – De neked nem lehet beszélni, olyan keményfejű vagy, mint a Jeremics aző koszovói bölcsőjével.

Ne beszélj badarságot, Tematild! – izgula atata. – Ami pedig Koszovót illeti, úgy látszik, a Tadicsék mindent erre az egy lapra tettek fel, és váltig bíznak a csodában. Vagyis abban, hogy a világszervezetet meghatja az érvelésük, és félretéve a hágai bírák döntését, mégis elrendeli a tárgyalások felújítását Koszovó sorsáról. Akkor pedig már mindegy, hogy mire jutnak, deviszont itthon döngethetik a mellüket, hogy nekik lett igazuk.

Hát nekem már annyira elegem van ebből a pókerjátszmából meg melldöngetésből, hogy direkt nem is nézem a híradót – jelentkeze a Zacsek. – Nemcsak kudarcot kudarcra halmoznak, hanem még ujjat is húznak az unióval meg Amerikával. Aztán ha megint lemaradunk az európai csatlakozásról, akkor mivel fognak vigasztalni bennünket? Koszovói dajkamesével, amit majd az ifjonc Jeremics fog tolmácsolni, a brillantinos frizurájával?

Maga egy rosszmájú és kisstílű manyinás, Zacsek, akiből teljesen hiányoznak a magasabb hazafias érzések – inté őt atata. – Hát arra nem gondol, hogy kormányunk egyben a nemzetközi jogot is védi, amikor kiáll az egyoldalú szecesszió ellen?

Nem, én csak arra gondolok, hogy ebben a nagy hazafias szájhősködésben mi lettünk az utolsók az egész térségben, mármint fizetésileg. Még a csupa szorgalom feketehegyiek is jobban élnek, mint mi. Márpedig én lukas zsebbel, zsozsó nélkül nem tudok lelkesedni a koszovói bölcsőért.

Ha nem kellünk az uniónak, majd megsegítenek minket az öreg lakatos, a Bróz Jóska régi barátai – reménykede amama.

Honnan szeded ezt a hülyeséget, Tematild? – csodálkoza atata. – Hogy jönnek ide az el nem kötelezettek?

Úgy, hogy olvastam, hogy jövőre nálunk rendezik meg a jubiláris 50. csúcsértekezletüket. Mit gondolsz, Tegyula, visszaállítják erre az alkalomra a Tito marsall sugárutat Belgrádban meg a többi városban?

Jaés még a régi komcsi időkben Tito és Rankovics ellátogat Koszovóba. Egyszer csak egy szamár állja el az útjukat. Rankovics kiugrik az autóból, és ráordít:

Takarodj az utunkból, te ronda albán állat, mert szalámit csináltatok belőled!

De a makacs szamár nem mozdul. A testőrök is rángatják, hiába.

Végül kiszáll a kocsiból Tito, súg valamit az állat fülébe, mire az szépen elporoszkál.

Mit mondtál neki, Tito elvtárs? – kérdi Rankovics.

Azt mondtam, jobb, ha elmész, mert különben azonnal felveszünk a pártba.

Ámde nem minden szamár ilyen okos, mert vannak, akik semmit se tanultak a múltból meg a háborúból, de a környezetnyelv oktatásából sem. Például a szabadkai falfirkálók, akik a magyarokat küldözgetik a melegebb északi tájak felé, és közben még azt az egy magyar szót se tudják helyesen leírni, amit az intelligenciájukkal meg tudtak tanulni.

Biztosan nem az Egeresi Sanyiék topolyai toleranciatáborából érkeztek – jegyzé a Zacsek. – Nagyon remélem, hogy a Dacsics rendőrminiszter őket is hamarosan nyakon csípi, mint a Teofil Páncsics támadóit.

Ezek másfajta táborba járnak – legyinte atata. – Ahol azt tanulják, hogy ki az ellenség, kit kell elüldözni vagy vasdoronggal megnyomorítani. A belgrádi támadók szépen be is vallották, hogy azért verték meg a Teofilt, mert csúnyán írt a szerbekről meg az egyházról, és ez jár az ilyen nemzetárulóknak.

Azért a görög testvérekről se gondoltam volna, hogy ilyen agresszívak – csodálkoza amama. – Olvasom, hogy az idei szezonban már tizennyolc szerb turistát vertek össze. De hiszem, hogy csak tévedésből, mert biztosan törököknek nézték őket.

Én meg azon röhögtem, hogy a belgrádi tévé mindjárt kitalálta, hogy nem görögök voltak azok a cudar támadók, hanem ott dolgozó albán vendégmunkások. Aztán kénytelenek voltak beismerni, hogy mégiscsak az igazhitű testvéri ortodoxoktól kapták a pofonokat.

Jaés a belgrádi állatkertből elszabadul egy oroszlán, és az utcán megtámad egy gyereket. Egy bátor járókelő azonban ráveti magát, és puszta kézzel megfojtja.

Az ismert hazafias lap ezzel a címmel számol be a szenzációs eseményről: „Egy hős szerb férfi megölte az állatkertből elszabadult bestiát, és megmentette egy kisfiú életét”.

Másnap megjelenik a szerkesztőségben a hős, és elmondja, hogy őt tulajdonképpen Bekim Fehmiúnak hívják és albán nemzetiségű.

A következő számban helyreigazítást közölnek: „Egy elvetemült albán megfojtott egy gyámoltalan, eltévedt oroszlánt, a belgrádi gyermekek kedvencét”.

PISTIKE, igazhitű strandoló és melldöngető testvér

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -