Több városban megkezdték a jégcsapok eltakarítását – További áldozatokat szedett a tél
A Tisza Zentánál (Fotó: Gergely József) Szerdára 12-re emelkedett a hideg időjárás áldozatainak száma, egy idős személy Szilágyin fagyott meg, egy másik pedig Jagodina község területén. A folyamatos fagy és a jégzajlás miatt az ország összes folyóján betiltották a hajózást, valamint a válságstábok megkezdték az épületekről a jégcsapok eltakarítását. A -21 Celsius-fokot elérő legalacsonyabb hőmérsékletet reggel hat órakor Zomborban mérték, a szerb kormány pedig a rekord méretű áramfogyasztás és a hideg miatt javaslatot tett az ideiglenes téli szünidő meghosszabbítására.
INDULNAK A JÉGTÖRŐK
A Tiszán a magyar határtól a törökbecsei gátig tilos a hajófogalom – tudtuk meg a zentai révkapitányságon, amelynek fennhatósága alá a folyónak ez a szakasza tartozik. A Tisza teljes szélességében be van fagyva, de tilos és életveszélyes rámenni a változó vastagságú jégre. A lassú folyású folyón nincsenek jégtorlaszok. A mozgásban lévő víztömeg helyenként elvékonyíthatja a jeget és könnyen beszakadhat.
A rendkívüli helyzetekkel megbízott belügyminisztériumi osztály ülését követően Ivica Dačić belügyminiszter bejelentette, hogy megvitatták az Ibar folyó jégmentesítését és várhatóan megkezdik a jégtörést. Predrag Marić szerint elképzelhető, hogy a jeget és a jégtorlaszt robbanóanyaggal törik fel.
A belügyminiszter emellett kijelentette, hogy a válságstábok tovább folytatják működésüket és jelenleg a jégtörés, valamint a veszélyeztetett háztartások gyógyszerrel és élelemmel való ellátása jelent prioritást.
A szélsőséges hideg idő Vajdaságban is áldozatot követelt, az apatini községhez tartozó Szilágyin kedden fűtetlen lakásában megfagyott az 53 éves Bársony Ferenc. A barátja talált rá – jelentette az Apatini Televízió. Bársony egyedül élt, a házában pedig nem volt fűtés.
A hideg idő miatti magas áramfogyasztás következtében a szerb kormány újabb intézkedéseket javasolt. Az oktatási minisztériumnak azt javasolták, hogy az illetékessége alá tartozó oktatási intézményekben a rendkívüli tanítási szünetet február 17-ig hosszabbítsák meg. Ugyanakkor azt javasolták az energia előállításával foglalkozó vállalatoknak, hogy buzdítsák takarékosságra a lakosságot. Az önkormányzatokat arra kérik, hogy lehetőség szerint csökkentsék a közvilágítást, a reklámok kivilágítását pedig minimalizálják. Végezetül azt javasolják, hogy az összes állami szervben (bíróságokban, közvállaltokban egyaránt) az államiság napja, vagyis február 15. és 16. után, 17-én pénteken is tartsanak munkaszüneti napot.
JÉGCSAPLETAKARÍTÁS TÖBB VÁROSBAN

(Fotó: Molnár Edvárd)
A keddi belgrádi tragédiát követően, amikor is egy lezuhanó jégcsap megölt egy harmincéves nőt, több város felügyelősége is felszólította a lakosságot, hogy takarítsák el házaikról a jégcsapokat, amennyiben pedig az nem lehetséges, sárga szalaggal kerítsék el a veszélyeztetett területet. Mint ismeretes, a hatályos jogszabályok értelmében a házak tulajdonosai – legyen az természetes, vagy jogi személy, lakóházak esetében pedig a lakóközösség – köteles ügyelni az épülete biztonságára és ekképp óvni az arra járó polgárokat a balesettől. Amennyiben ez valamiért nem lehetséges, az adott önkormányzat elrendelheti az illetékes hatóságoknak a veszélyforrás eltakarítását. Amennyiben az épület tulajdonosa nem takarítja el és nem jelenti be a veszélyforrást, az illetékes önkormányzat büntetést róhat ki a tulajdonosra.
Újvidéken és Szabadkán az önkormányzatok válságstábja felhívta a lakosság figyelmét, hogy távolítsák el a jégcsapokat az épületekről. Mindkét város arra kéri a lakosait, hogy amennyiben ez valamiért nem lehetséges, értesítsék a kommunális rendőrséget, vagy a tűzoltóságot. Egyébként Újvidéken a veszélyes jégcsapokról a Twitter közösségi oldalon figyelmeztetik egymást a lakosok. Szabadkán a kommunális rendőrség ellenőrzi az épületeket, és ahol fennáll a tetőről történő hóomlás, vagy jégcsap lehullás lehetősége, sárga, figyelmeztető írással ellátott szalaggal kerítik el a területet. Amennyiben a lakosok nem takarítják el a jégcsapokat, a kommunális felügyelőség döntést hoz azok eltakarításáról. Az munkálatokban a tűzoltóság mellett a hegymászók és az ipari alpinisták is részt vesznek.
A Szerbia Útjai közvállat közleménye szerint az autóutakat helyenként 5 centiméteres hótakaró is fedheti, a főutak nedvesek, akár 5 centiméteres hó is boríthatja őket, egyes regionális utakon jég is lehet.
ELŐTÉRBEN A MEGELŐZÉS
Óbecsén az utak járhatóak, a járdákat letisztították, és van elegendő üzemanyag is a hóeltakarításban résztvevő járműveknek, ezért most a prevencióra helyezik a hangsúlyt – tudtuk meg Čedomir Aleksićtől, az óbecsei válságstáb vezetőjétől.
– Most a tetőkön lévő jeget és a járdákon letapasott havat kell eltávolítani, és megkezdtük a hó elhordását is. Erre a feladatra a Tisza-mente–Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft. két konténerét vesszük igénybe, a hólapátolásban pedig a Komunalac Közvállalat munkásai mellett 18 alkalmi munkavállaló is besegít. A népkonyhán 50 adag élelemmel többet biztosítunk a szokásosnál, a Gerontológiai Központban pedig 18 hely vár azokra, akiknek nincs fedél a fejük fölött. A Vodokanal Közvállalat a csapadékelvezető-rendszert ellenőrzi, hogy hóolvadáskor ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés. Néhány napos szünet után mától a szemétkihordás is a rendes kerékvágásban folyik – tudtuk meg szerdán a válságstáb vezetőjétől.
Nagybecskereken és környékén járhatók az utak, a város egyes pontjairól elkezdték a hó eltakarítását. Mivel a meteorológusok újabb havazást jeleznek, a városi törzskar felhívást intézett a polgárokhoz, amelyben önkéntesek toborozásába fogott, hogy szükség esetén tehermentesítsék a téli szolgálatot. Goran Kaurić alpolgármester közölte, hogy már jelentős számú önkéntest vettek nyilvántartásba. Az önkormányzat legnagyobb gondja az, hogy megfelelő számú hólapátot szerezzen be, mert az most hiánycikk a Béga menti városban.
Szerdán a tűzoltóegység tagjai megkezdték a jégcsapok eltávolítását a magasabb épületek tetejéről, és óvatosságra szólították fel a járókelőket. A városi kórházban 18 sérült személyt szállítottak be, többségüket csonttöréssel.
A körzeti válságtörzs folyamatosan ülésezik és közleményeikből ítélve a helyzet Közép-Bánátban egyelőre kielégítő: a főutak járhatók, a villany- és a távhőszolgáltatás folyamatos.


Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.
De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.
Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.
Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.