2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Kartonból épült sátrakban fagyoskodnak

Szabadkán több mint 100 bevándorló próbálja túlélni a zord időjárást

Egyetlen felmelegedési lehetőségük az, ha a lakhelyük közelében található faágakból és gallyakból tüzet raknak (Fotók: Molnár Edvárd)Egyetlen felmelegedési lehetőségük az, ha a lakhelyük közelében található faágakból és gallyakból tüzet raknak (Fotók: Molnár Edvárd)

A jelenlegi zord időjárási körülmények között is több mint száz bevándorló tartózkodik Szabadka perifériáján, azzal a céllal, hogy a határon átkelve új, jobb életet kezdjen valamelyik nyugati országban. A hétvégi intenzív és folyamatos havazás miatt még embertelenebb körülmények között tengődnek, sátrakban laknak, keveset esznek. Az önkormányzat nem tud rajtuk segíteni, mivel papírok nélkül, illegálisan tartózkodnak az országban.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai nagy részt vállalnak a Szabadka mellett élő menekültek segélyezésében. Nyúl Zoltánbácskossuthfalvai baptista lelkipásztor vezetésével rendszeresen látogatják a város melletti szeméttelepen élő pakisztáni, afgánés indiai állampolgárságú menekülteket.

– Munkatársunk múlt szombaton járta be a helyszíneket és körülbelül 100 bevándorlót számolt össze. Összesen legalább 800 emberen tudtunk segíteni négy-öt hónapon keresztül, akcióink során óriás mennyiségű ruhát, az utóbbi két hétben hálózsákokat, sátrak befedésére alkalmas fóliákat és valamennyi élelmiszert tudtunk összegyűjteni és átadni nekik. Sajnos mások nemigazán mozdulnak, nem nyújtanak segítséget ezeknek a rászorulóknak. Amit tenni tudtunk, az már túlnőtte minden lehetőségünket – nyilatkozta Nyúl Zoltán.

A menekültek közül van, aki már szeptemberben megérkezett Szabadkára és azóta többször is megpróbált átkelni a szerb–magyar határon, de akadnak köztük olyanok is, akik még csak 2 hete tartózkodnak a város területén és eddig még egyszer sem próbálkoztak illegális határátkeléssel.

Lapunk munkatársai kisebb étel- és ruhacsomagot állítottak össze és meglátogattuk a téglagyár mögött található 40 fős csoportot. Megérkezésünkkor egy 25 éves afgán férfi kissé kezdetleges angol nyelvtudással afelől érdeklődött, hogy cipőt hoztunk-e nekik, ugyanis vannak közöttük olyanok, akik lábbeli nélkül próbálják átvészelni a hideg napokat. Kartonból és fóliákból épített sátrakban laknak, egyetlen felmelegedési lehetőségük az, ha a lakhelyük közelében található faágakból és gallyakból tüzet raknak.

– Csizmákra, nadrágokra, zoknikra, kesztyűkre és sapkákra van a legnagyobb szükségünk. Ebből van a legnagyobb hiány, ugyanis nem számítottunk hóra, főleg nem ekkorára – mondta az afgán bevándorló, aki kérdésükre azt felelte, hogy gyerekek és nők nem tartózkodnak a csoportjukban, viszont a város másik oldalán található táborban van néhány kiskorú.

– Indiából érkeztem 15 napja. Az ottani rossz életkörülmények kényszerítettek arra, hogy elhagyjam az otthonom és a családom – mondta a 17 éves Mani, aki becenevén kívül nem volt hajlandó elárulni a teljes nevét. Nem akarok visszafordulni, Németországban szeretném megtalálni a helyem. Lehet, hogy itt nehéz, de megéri várni. Sok problémánk volt a rendőrséggel, egyesek mesélték, hogy megverik azokat, akik a városközpontba merészkednek, ezért nem merünk a központhoz közeledni. Van itt a szomszédságunkban egy nagyon kedves és segítőkész férfi, nála tölthetjük fel a telefonjainkat és ő lát el bennünket vízzel is – mondta az indiai fiú.

Egyesek cipő nélkül igyekeznek átvészelni a zord időjárást

Atéglagyár melletti bevándorlók táborában betegek is vannak, akik nem kaphatnak betegellátást, nem jár ki hozzájuk orvos. A kevés pénzt, amit magukkal hoztak, már elköltötték, semmilyen tartalékuk nincs. Nyúl Zoltán ismeretei szerint a román–szerb határon egy 45 fős csoportot fogtak el a napokban, akik az éhezés miatt döntöttek úgy, hogy nekivágnak a határnak azzal a céllal, hogy a határrendőrség elfogja őket és olyan helyre szállítsa, ahol felmelegedhetnek és ételt is kapnak.

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.

De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.

Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.

Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”

gété
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -