2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

„Kapcsoljunk le egy villanyégőt!”

A tartós hideghullám miatt nem szavatolják az áramellátás folytonosságát a villanygazdaságnál

(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)

A Szerbiai Villanygazdaság adatai szerint február 5-én, vasárnap, Koszovó területét nem beleértve, 133,46 kilowattóra áram fogyott el Szerbiában, ami hatmillió kilowattórával múlja felül a pénteken jegyzett fogyasztási rekordot. Kedden már ennél is több áram fogyott: a köztársaság területén 162, Koszovó nélkül 140,2 millió kilowattóra áramra volt szükség. A fogyasztás akkora, hogy az ország áram behozatalára kényszerült: vasárnap és kedden is 14 millió kilowattórányit importált. A tervezettnél 5,7 százalékkal több áram fogy el – jelentette ki Dušan Mrakić energiaügyi államtitkár. Ennek ellenére meggyőződésének adott hangot, hogy nem kell nagyobb gondokra számítani az áramellátás terén.

Mint mondta, az alacsony hőmérséklet és a havazás gondokat okoz az áram előállítása terén, mindenekelőtt a szén kiaknázásában és szállításában. Ha nagyobb problémákra nem is, kisebb fennakadásokra lehet számítani, ezeket azonban, mint mondta, órákon belül el tudják majd hárítani a villanygazdaság dolgozói.

A Szerbiai Villanygazdaság és az Elektrovojvodina ismét takarékosságra intették a fogyasztókat a rendszer nagy megterhelése miatt. „Ha a 900 ezer fogyasztó mindegyike eloltana csupán egy felesleges villanyégőt, máris sokkal biztonságosabbá válna a rendszer” – áll az Elektrovojvodina által kiadott közleményben. Az adatok szerint a keddi −11,3 Celsius-fokos átlaghőmérséklet 34,5 millió kilowattóra fogyasztást eredményezett a tartomány területén. A rendszer ezt el tudta viselni nagyobb kiesések nélkül, de azok veszélye a megterhelés miatt egyre növekszik – figyelmeztetett a közvállalat.

A Szerbiai Villanygazdaságnál ennél is vészjóslóbb mondatok hangzottak el.

– Az áramfogyasztás napról napra rekordokat dönt, ami annyit jelent, hogy a fogyasztás csökkentése érdekében tett eddigi intézkedések nem hoztak eredményeket. Az áram előállításában részt vevő kapacitásokat mind ki tudjuk használni, de mivel nem lehet tudni, meddig tart majd a hideghullám, semmilyen garanciát sem lehet adni. Mindössze azt szavatolhatjuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig legyen problémamentes az áramellátás – közölte Zoran Manasijević, a villanygazdaság igazgatóhelyettese.

A nehéz időjárási körülmények a felszerelés és a rendszer számos meghibásodását idézik elő, megnehezítik a terepmunkát – áll a villanygazdaság közleményében, amelyben kifejtik, hogy több ezer munkás vesz részt az áramtermelés folyamatosságának fenntartásában.

A hideg, úgy tűnik, egyelőre nem enged, az előrejelzés szerint csütörtökön Szerbiában -16 és -5 fok között alakul a hőmérséklet. Havazásra, szerencsére, nem kell számítani, a prognózis szerint ugyanis „az ország legnagyobb részében” már nem lesz hóesés. Mindez nem vonatkozik a hegyvidékekre. A távolabbi előrejelzés sem kedvez az áramfogyasztásnak, az előttünk álló héten ugyanis még biztosan marad az igen hideg idő. Péntektől helyenkénti havazásra kell számítani, ezzel egyidejűleg azonban valamelyest növekszik majd a nappali hőmérséklet is.

Predrag Marić, a Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott részlegének vezetője arról számolt be, hogy a zord időjárásnak már a tizedik áldozatát is megtalálták. Egy ariljei idősebb férfit a házától alig egy kilométerre érte a fagyhalál. A részlegvezető elmondása szerint nagy erőkkel folynak a munkálatok a természeti csapás okozta károk, azaz a hó és jég elhárításán, az azok elvégzéséhez szükséges gépek is nagyrészt megérkeztek rendeltetési helyeikre, eredményeket pedig három-négy napon belül ígért.

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.

De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.

Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.

Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”

gété
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -