GLOSSZA
Napjainkban mintha a hülyeség lenne az a versenyszám, amelyben a délszláv utódállamok felelős tisztségeket elfoglaló emberei összemérik az erejüket, amolyan Téli Balkáni Idióta Olimpia zajlik. Ennek két legutóbbi versenyszámát emelnénk ki.
Az egyik mérkőzésen a horvát műsorszórási ügynökség elrendelte a horvát RTL tévécsatornának, hogy a Žikina dinastija című szerbiai (pontosabban egykori jugoszláv) filmet feliratozzák. A csatorna ezt a támadást azzal hárította, hogy inkább nem is sugározta az említett filmet, sőt ellentámadásba lendültek, és a spliti Hajduk labdarúgó klub edzőjének horvát nyelvű nyilatkozatát is feliratozták. Az állami HRT jámbor módon megtalálta a kompromisszumot, ők teletexten opcionálisan kínálták fel a szerb nyelvű műsorok horvát nyelven történő feliratozását.
A másik összecsapáson egyelőre még csak a vendégek támadása indult meg. A Szerbiában működő Montenegrói Párt indítványozta, hogy a kishegyesi községben, ahol ugyebár e nemzeti közösség nagyszámú képviselője él, és a montenegrói nyelv ennélfogva hivatalos használatban van, nevezzenek ki két hivatalos törvényszéki tolmácsot. Hogy mi lenne a dolguk? Hát szerbről montenegróira fordítani és vissza.
Ezen hírek hallatán az embernek olyan érzése támad, mintha egy olyan régióban élnénk, ahol a Monthy Python társulat jelenetei valósulnak meg a mindennapi életben.
Egy balkáni repülő cirkusz, amit gonosz őrültek irányítanak. Az egésznek nagyjából annyi értelme van, mintha az újvidéki, a Pannon vagy más magyar nyelvű tévécsatornákon mondjuk feliratoznák a bánáti ő-ző beszédmódot vagy a Barázda című műsorban a földművesek nyilatkozatait, a Magyarországon hivatalos irodalmi nyelv szabályai szerint. Megkockáztatom, a feliratozás egy részét nem is értenénk.
A gonosz őrültek első nemzedéke még a nyolcvanas évek végén lépett színre, akkor kezdtek kitalálni különféle agyament dolgokat, amelyekkel össze tudták ugrasztani a szerb, horvát, bosnyák és más népeket. Ekkor kezdtek Belgrádban olyasmit kitalálni, hogy horvát nép nem is létezik, ők mindannyian katolikus vallású szerbek, amire a horvátok ellentámadásként (mert mindig vissza kell ütni, hisz utána évekig lehet azon vitatkozni, hogy ki is kezdte az egészet) ipari méretekben kezdtek el új „autentikus” horvát nyelvű szavakat gyártani, amelyeken még a jóérzésű horvátok egy része is nevetett.
De ez mind nem számított, hisz a gonosz őrültek projektuma működött, az embereket sikerült megosztani, fegyverbe szólítani és a játék keretében városokat, falvakat romboltak le, százezreket kergettek el otthonukból, ők maguk pedig remekül szórakoztak. Hatalmuk volt, pénzük, kényelmük.
Az idő múlásával a nép belefáradt a játékba, és a gonosz őrültek ellen fordult, de néhány éven belül újabbak jöttek a helyükre. Látszólag nem voltak gonosz őrültek, de egy idő után rájöttek, hogy ha mégis azok lesznek, könnyebben tudnak uralkodni. A gond csak az volt, hogy fele annyi tehetségük sem volt, mint elődeiknek, ráadásul a népnek is elege volt agyament projektumaikból.
Napjainkban mindössze egy maroknyi ilyen gonosz őrült maradt, akik képtelenek észrevenni, hogy a játékuk már nem elég vonzó, hogy az embereket már nem köti le egymás legyilkolása, köpdösése, úgyhogy ők tovább erőltetik a hülye játékaikat.
Időnként előszedik a Ki kezdte a háborút című játékot, de előszeretettel játszatnák a fent leírt nyelvi játékokat is. Az emberek azonban nem akarnak játszani, inkább dolgoznának, hogy pénzt keressenek, utazni szeretnének rég nem látott barátaikhoz a szomszédos országokba, és főként nyugalmat akarnak. Úgyhogy a gonosz őrülteknek maguknak kell ezt a játékot játszaniuk, de hát semmilyen színészi vagy forgatókönyvírói tehetségük nincs. Ezért sikerül ennyire szánalmasra az egész játék.
*Részlet a Beatrice Civilizáció című dalából


Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.
De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.
Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.
Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.