Megnőtt a szívinfarktus, a nátha, az influenza, a húgyúti fertőzések, a kihűlés veszélye – Hogyan védekezhetünk a rendkívüli hideg ellen?
Közismert, hogy a dohányzás, a magas koleszterinszint növeli a szívinfarktus kockázatát, az viszont kevésbé köztudott, hogy a szívinfarktus télen gyakoribb. Nagy hidegben ugyanis összeszűkülnek az erek, megnő a vérnyomás, és ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kockázata is. Ezért idősebbeknek a nagy hidegben nem ajánlott a kiadós séta.
A csípős száraz idő ugyan nem kedvez a vírusok terjedésének, de mivel a hideg levegő kiszárítja a légutak nyálkahártyáját – és ezáltal rontja az immunválasz hatékonyságát –, és februárra már a szervezet D-vitaminraktára is kiürült, megnő a felső légúti fertőzések, elsősorban a nátha és az influenza veszélye.
Hideg, száraz időben rosszabbodhat az asztmások állapota, és a mínuszok rosszul érintik a Raynaud-kórban szenvedőket is. A betegség jellemzője, hogy a kéz (ritkán a láb) ujjai mindkét oldalon a hideg hatására (vagy pszichés, érzelmi megterhelést követően) rohamszerűen, fájdalmasan elfehérednek. Ennek oka, hogy az ujjakban levő artériák összeszűkülnek, emiatt a vér hirtelen kiáramlik belőlük, és érgörcs keletkezik. A betegségben szenvedőknél fontos az ujjak védelme a hidegtől.
A kihűlés veszélye
A nagy hideg kihűlést eredményezhet, ami a szervezet abnormálisan alacsony hőmérsékletre való (35 Celsius-fok alá) süllyedését jelenti. A túl alacsony testhőmérséklet károsan befolyásolja az agyműködést, ennek következtében a kihűlt ember nem képes tisztán gondolkodni, sokszor nincs tudatában annak, mi történik vele, és nem képes ellene semmit sem tenni. Kevésbé közismert, hogy az utcán élők mellett leginkább a nem megfelelően táplálkozó és hiányosan öltözött, rosszul fűtött lakásban élő embereket (különösen az időseket), valamint a hűvös szobában alvó csecsemőket érinti.
A kihűlés legfőbb tünetei: remegés, kimerültség, ügyetlen kézmozdulatok, zavarodott beszéd, memóriavesztés, álmosság. Csecsemőknél további jel a piros, hideg bőr és a nagyon alacsony energiaszint. A kihűlt embert tilos forró zuhany alá állítani, ez sokkszerűen hathat szervezetére. Helyette ajánlott finoman dörzsölni a mellkast, a nyakat, a fejet és a lágyékot. Belülről melegít a meleg ital, de az alkohol kerülendő. Ha a testhőmérséklet 35 Celsius-fok alá süllyedt, orvosi segítséget kell kérni.
Fagyási sérülések
A hidegben az erek összehúzódnak, csökken a perifériák vérellátottsága, ami a kéz- és lábujjakat, fület, orrot sérülékenyebbé teszi a fagyással szemben. Ezért érdemes a fület és az arc alsó részét is sállal fedni. A kezet pedig az ötujjas kesztyűnél jobban védi az egyujjas. A nagy hidegben a nehéz, vastag ruhadarabok helyett inkább több könnyű réteg ruha viselése ajánlott, mivel a rétegek között a levegő szigetelő rétegként működik. Mivel a szervezet hőleadásának 40-50 százalékát a fejen keresztüli hőleadás teszi ki, ajánlott a sapkaviselés. Havas, hideg időben a vízálló, maximális tapadást biztosító cipő ajánlott.
A hideg kiszárítja a bőrt
A hideg szárazzá, érdessé teszi a bőrt, amelynek állapota a testápolók mellett a táplálkozással is nagyban befolyásolható. A bőr rugalmasságát segítenek megőrizni az egészséges zsírok és az E-vitamin. Omega–3 zsírsavban bővelkednek a tengeri halak, az E-vitaminnak pedig kitűnő forrása a mandula, a tökmag és a napraforgómag.
Így működik a szervezet hőszabályozó mechanizmusa
Az emberi szervezetben megkülönböztetjük az úgynevezett maghőmérsékletet és a köpeny vagy felszíni hőmérsékletet. A szív közelében mért 37 Celsius-fok körüli maghőmérséklet állandó, a külső környezet hőmérséklete bizonyos határokon belül nem befolyásolja. A maghőmérséklet a belső szervek, szövetek hőmérséklete, a köpenyhőmérséklet pedig a bőr és a bőr alatti szövetek hőmérséklete.
Ha a külső hőmérséklet alacsonyabb, mint a test hőmérséklete, először csökken a bőrön keresztüli hővesztés: összehúzódnak a bőr hajszálerei, libabőrössé válunk, majd az idegrendszer irányításával akarattalan izommozgásokba kezd a testünk, ami hőt termel. Ennek első lépéseként az izmok tónusa megfeszül, majd dideregni, vacogni kezdünk. Hidegben a szervezet termelhet hőt akaratlan izommozgások nélkül is, többek között emésztés során. Ez az oka, hogy a nagyon hideg környezetben élők sok zsiradékot fogyasztanak.
Ne feledjük: hidegben könnyű felszedni néhány kilót. Vannak, akik azért híznak télen, mert kevésbé aktívak, kevesebbet mozognak, másoknál a szezonális depresszió jár fokozott szénhidrátbevitellel. Tény, hogy a testhőmérséklet csökkenése fokozza az étvágyat. Az evés hőtermeléssel jár: már 30–60 perccel az étkezés után a szervezet 10 százalékkal több hőt termel, mint az üres gyomor esetében. Ha valaki el akarja kerülni, hogy a hideggel járó étvágynövekedés pluszkilókat eredményezzen, töltse fel konyháját kalóriaszegény, de tápanyagokban gazdag ételekkel. Téli depresszióban szenvedőknek csokoládé helyett érdemesebb banánt fogyasztaniuk, figyelembe kell azonban venni, hogy a banán a hangulatjavító szerotonin mellett kalóriában is gazdag.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.
De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.
Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.
Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.