Ki kellene nevetni a világot

A múlt év tavaszán rákellenes egyesület alakult Zentán Bene Erika vezetésével. Ennek az volt az előzménye, hogy a háromgyerekes asszony 2009 májusa óta átesett három műtéten, hat kemoterápiás kezelésen és harminc sugárterápián. S remélhetőleg túl van a nehezén.
– Azok után, amit végigcsináltam, úgy gondoltam, az tud igazán segíteni a sorstársain, aki átélte a betegséget és a kezeléseket – meséli. – Az orvos elmondja ugyan a lényeget, hogy mivel jár a terápia, de az emberben újabb és újabb kérdések vetődnek fel, és nem kopogtathat be minden alkalommal válaszért a rendelőbe, amikor látja, hogy húszan állnak sorba. A betegek száma viszont napról napra nő a környezetünkben, s ha valaki közvetlenül nem is érintett, a rokonai, a barátai vagy a közeli ismerősei körében biztosan van olyan, aki daganatos betegséggel küzd. Mert azt tudni kell, hogy onnan kezdve, hogy az orvos közli a diagnózist, nemcsak a beteg lelki világa roppan össze, hanem a családtagok is megsínylik ezt az állapotot. Éppen ilyen okok miatt az egyesületünk egészséges tagokat is szívesen fogad.
A tanácsadást tekintik a fő feladatuknak?
– Nagyon bonyolult ez a betegség, általában a dohányzást és a helytelen táplálkozást sorolják a leggyakoribb kiváltói közé, velem viszont azt közölte az orvos, hogy az én esetemben javarészt a stressz okozta a rákot. Ilyen okok miatt a civil szervezetünk különféle szakorvosok segítségét kérte a nőgyógyásztól a diabetikuson át a természetgyógyászig. Tehát előadásokat tartunk, és elbeszélgetünk az érdeklődőkkel. Szeretnénk a falvakba is eljutni, olyan helyekre, ahol például nincs naponta orvosi ellátás, mert a rákosok tanácstalanok, bezárkóznak, gyakran nem jutnak kellő információkhoz. Ezeken szeretnénk javítani, s ki is adtunk már egy füzetet a kemoterápiáról. Sajnos kevés támogatást kapunk. A VMSZ azzal segít bennünket, hogy ingyen helyiséget adott az egykori internátus épületében, a község azonban az idén nem juttat pénzt a civil szervezeteknek a működési költségek fedezésére, tehát pályáznunk kell. Szívesen fogadunk mindenféle támogatást ahhoz, hogy segíteni tudjunk a megelőzésben és abban is, hogy túljussunk a betegségen. Ha segíteni tudunk, az bennünket is erősít; több embernek meg kellene próbálnia nem elveszni a saját világában, hanem észrevenni azt, aki mellette segítségért kiált.
Gondolom, ilyenkor a lelki fájdalmak sem sokkal könnyebbek a testieknél. Egyik versében azt írja: „Tudom, hogy kell nekem ez az élet / Hisz úgy tervezem, örökké élek.”
– Amikor az orvos igen nyíltan közölte velem, hogy rákos vagyok, akkor ültem az ágy szélén, és hullottak a könnyeim. De ha már a stresszt okolta a betegségemért, végiggondoltam, hogy valamit biztosan nem jól csináltam, s vajon megéri-e mindenáron megfelelni mindenkinek. A felépüléshez nagyon fontos a hit és az, hogy maximálisan megbízzunk az orvosunkban. Az volt az első gondolatom, hogy nem halhatok meg, mert nagyon sok dolgom van még, és itt vannak a gyerekek. Ahhoz, hogy könnyebben kilábaljunk a bajból, olyan család és barátok kellenek, akik együtt tudnak küzdeni a beteggel. Egy pillanatra sem szabad a halálra gondolni, amit ennyi idő múltán persze már talán könnyű kimondani. Úgy érzem, és mások is ezt mondják rólam, hogy lélekben erősebb lettem, mert aki megpróbálja legyőzni a halálos kórt, és hiszi, hogy sikerülni fog neki, annak már nem kell mástól félnie. Igaz ugyan, hogy egyetlen nap sem múlik el úgy, hogy ne jutna eszembe: rákos lehetek, ha ki is gyógyultam; ez valahol elraktározódik az agyamban, de azért vagyunk emberek, hogy küzdeni tudjunk a holnapért.
Bölcsebb is lett?
– Annyiban, hogy szeretem meghallgatni az idős embereket, épp az élettapasztalattal járó bölcsességük miatt. Először sok mindent butaságnak gondoltam, de ahogy múlik az idő, rájövök, hogy igazuk van, érdemes megszívlelni, amit mondanak. Inkább más lettem. Korábban is szerettem verset olvasni, mostanában viszont írok is: időnként azt érzem, hogy „ezt” le kell írnom, miként naplószerűen leírtam a tapasztalataimat is a betegségről és a gyógykezelésről. Olyan betegség ez a rák, hogy aki küzd vele, néha padlón van, máskor meg úgy érzi, olyan erős, hogy kinevetné a világot. Ez utóbbi állapotot kellene megtartani.