Kinek udvarol Nole?

Minden imádságot fejből tudtunk már óvodáskorunkban. Őelőtte még a férfiak sem vetemedtek „komolyabb” káromkodásra, mint „a fene egye meg” és „az ördögbe is”! Jómagam nemcsak előtte, hanem édesanyám előtt sem káromkodtam soha! Az ünnepeket nagyon szépen megültük, különös élmény volt a karácsony, a húsvét. És akkor eljött az idő, amikor pionírokká avattak bennünket…Iskoláim miatt elkerültem Kanizsáról, a magyarról, és Szabadkán, Belgrádban, Újvidéken, de még Ausztráliában is mások lettek a viselkedés mércéi. Nem akarom ezt boncolgatni, egyet azonban leszögezek: minden, ami jó és erkölcsös, ott a Kőrös és a Tisza partján lett belém plántálva. Egyetlen lányom és négy gyereke mind értékes ember, bennük is van, mégpedig meglehetősen sok a Kőrös- és a Tisza-part, Vajda nagymamám szelleméből. Rég nem vagyok templomba járó, aminek semmi köze a hitemhez. Nem egyszer említettem már, hogy nekem semmi bajom a Teremtővel, hanem a földi helytartóival. A pápa mindig csak imádkozik a betegekért, az éhezőkért, a kisemmizettekért, ahelyett hogy a Vatikán hihetetlen gazdagságából valamicskét adna nekik. Hasonlóan tesz a görög katolikus egyház is, mely az egyetlen, amely visszakapta, itt ebben a kis államban, minden elvett vagyonát, s ennek ellenére is szemérmetlenül megvágja a keresztelő szülőket, az egybekelőket, az eltemetendők hozzátartozóit. Hihetetlen befolyása van az állami vezetésre is, bár ezt tagadják államfőink. S ha ez mind így van, akkor miért ne „honosodott” volna meg ez a szellem a sportban is. Eszem ágában sincs kitérni minden apróságra, mint hogy nagyon sok sportoló keresztet vet, mielőtt a sportpályára lépne. Ugyanezt teszi, ha gólt ért el. Ezt még azzal fűszerezi, hogy az égre mutat. Némelyik le is térdel a meccs előtt, és úgy imádkozik. Nemcsak a keresztény, hanem a mohamedán is… Kell nekik a gól, a pontok, a siker. Különösen a pénz, majdnem úgy, mint a papoknak. Egy kis gúnnyal: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és…

Hol van ebben a helye Đokovićnak?

Mindezek tudatosan vagy tudattalanul (ugyan, kérem!) manipulálják a nézőket, a klubvezetőket, a sajtót. És ebben a művészetben Novak Đoković (és családja, valamint szakvezetősége) az utolérhetetlen nagymester! Keresztet vet, amikor pályára lép, térdére rogy, amikor valami nagy meccset nyer, és mint egy jó szerb, háromszorosan veti a keresztet, csókolja a nyakában lógó fakeresztet, melyet a Hilandarban lévő Sveta Gori nevű kolostorban vett. És szerinte azóta állandóan a nyakában van, és lásd, Ő „mindig megsegíti”! Lehet, hogy az is segíti, hogy Irinej is ott volt Melbourne-ben! Ugyan ki fizette neki az utat és a szállást? Lehet, hogy ezt a (szurkolói) kirándulást a legnagyobb egyházi kitüntetésért kapta, amit nemrégen adott át a világ pillanatnyilag legjobb teniszezőjének. Egy istenfélőtől azonban elvárható volna, hogy ne éljen vadházasságban! Márpedig ő abban él fél évtizede, és ezt Irinej is tudja (s meg se mukkan!), meg mellékesen az egész világ. Legyen azonban elmondva itt az is, hogy ez a „kimondottan vallásos Novak” igenis segít azokon, akik rászorulnak! Talán így szeretné ellensúlyozni azt, hogy nem itthon fizet adót, hanem Monte-Carlóban?! És ez nem kis pénz, mert például a kínaiak által megvett Sergio Tacchini tíz plusz öt éves szerződést kötött vele, tehát a fejőstehén még akkor is másnak adja majd a tejet, amikor ő már rég nem játszik. S ezt nem egészen lehet betudni a teremtőnek.

A beavatottak erre csak azt mondhatják, hogy majdnem mindenben utánozza Federert. A svájci kiválóság ugyanis évekig vadházasságban élt mai nejével, ikreik anyjával. Egy a különbség. A hölgy nemcsak „kísérte” világszerte, hanem ő volt Federer menedzsere! Mégpedig nagyon sikeres! Na, ezt aztán semmilyen jó hiszemmel nem lehet elmondani Novak szerelméről. A svájci abban is különbözik a világ pillanatnyilag legjobb teniszezőjétől, hogy otthon fizeti az adót! Meg abban, hogy édesanyjának szülőországában, Dél-Afrikában száz meg száz gyerek iskoláztatását pénzeli…

De valamit a kaptafáról is!

Jóakaróim, bocsánat! Ismét belekontárkodtam mások dolgába. De ezt ki kellett adnom magamból, mert egyébként megcsömörlök! Mindennap látom itt a lebernyegekben száguldó szerb papokat. Száz-egynéhány méterre lehetünk a szerb templomhoz… Egészen másként vannak öltözve, mint a háború előtt, és egészen más templomokat építenek, mint régen. Egyikük sem vajdasági, de rá akarják tukmálni minden vajdaságira mindazt, amit hoztak onnan délről. S ha „ez így van”, mint ahogy azt szinte minden este mondják a Maradj talpon! résztvevői, akkor nem is csoda, hogy ma már nem létezik az a tipikus vajdasági foci sem, melyet valaha a Vojvodina (egy időre az UAC), a Spartacus és a többiek játszottak. Nem rohangáltak, nem az ellenfelet rúgták, hanem a bőrt szaladtatták… Nem voltak abban az időben középpályások, hanem halfok és összekötők. Olyanok, mint Bobek, Mitić, Čajkovski, Boškov, Takács, Pálfi, Veselinov… és ezek eldugták a labdát az ellenféltől. Ma mindenki a Barcelonát emlegeti, közben egy fél évszázaddal előbb a magyar, a jugoszláv, az osztrák válogatott és a legjobb klubok pont így játszottak. Csak a pályák és a labda volt még (majdnem) primitív. A Barcelona, úgy látszik, az idén kénytelen lesz fejet hajtani a Real előtt. Legalábbis a bajnokságban. Mourinhónak kellett másfél év, hogy összehozza azt a csapatot, mely – igaz, százmilliók kifizetése után – képes Ronaldót Messi elé „rajzolni”. Sajnos nem ők és játékuk jellemzi a múlóban lévő hetet, hanem a Port Szaíd-i őrület. Valami olyan történt, ami mindörökre megmarad, mint a labdarúgás egyik legnagyobb szégyene. Szerintem most nem CSAK azt kellene regisztrálni, hogy mi történt, kik a leghibásabbak, kik nem végezték feladatukat úgy, ahogy kellett volna, hanem hogy honnan ered a „termékeny föld” egy ilyen borzalomhoz! Mi volt a politikai és gazdasági helyzet 1964-ben, amikor Limában 318 ember – mert a szurkoló is Homo sapiens, nemde?! – halt meg. Majd 1982-ben Moszkvában, amikor 340 ember vesztette életét. Aki egy kicsit is kíséri a világban történteket, nagyon jól tudja, hogy Egyiptomban mi volt az utóbbi évben. És a másik két futball-tömeggyilkosság országaiban is. Reméljük, hogy ha bármennyire is közeledünk politikailag és gazdaságilag is Egyiptomhoz, nálunk nem történhet valami ilyen borzasztó, mert…

Sajnos nincs válaszom a „mert”-re!