2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Mi van a politikusok zsebében?

A magyar államfő szenvedélyes motoros, így nem meglepő, hogy van egy Harley Davidson motorja is
A magyar államfő szenvedélyes motoros, így nem meglepő, hogy van egy Harley Davidson motorja is



A politikusok zsebében turkál már napok óta a magyar sajtó, közéleti személyiségek pénztárcáját vizslatja a közvélemény, ugyanis nyilvánosságra hozták a képviselők tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatait. A parlament honlapján elérhető dokumentumok szerint van a honatyák között, aki szinte észre sem vette a nemzetközi gazdasági válság jeleit, mint Puch László, a szocialisták pártigazgatója, s van, aki akár harmincmillióval is kevesebbet keresett, mint a megelőző esztendőben, ilyen például Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Schmitt Pál államfőnek valóban van hol meghúznia magát: négy budapesti ingatlana és egy üdülője van – azonban ő mindezeknek csak a társtulajdonosa, felerészben, arról pedig természetesen nem szólnak a vagyonnyilatkozatok, hogy kivel osztozik a tulajdonjogban. De a köztársasági elnök életvitelszerűen mostanában egyiket sem használja, hiszen hivatali juttatásként – a Terrorelhárítási Központ által biztosított személygépkocsi-használat, illetve az ingyenes mobiltelefon- és internetszolgáltatás mellett – az elnöki rezidencia is a rendelkezésére áll. Schmitt Pál vagyonnyilatkozatából kiderül az is, hogy hétmillió forintos megtakarítással rendelkezik, és ezenfelül még huszonhétezer eurót is sikerült félretennie.

Az államfő, mint azt korábban többször hangoztatta is, szenvedélyes motoros, így hát egyáltalán nem meglepő, hogy van egy Harley Davidson motorja is, amelyet 1998-ban vett. A dolog érdekessége, hogy két évvel ezelőtt, akkor még parlamenti házelnökként, jótékonysági célra, az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel, és el is árverezték az 1942-es Harley-t. A sajtó igyekezett kinyomozni, hogy a köztársasági elnök most ugyanezt a járművet tüntette-e fel vagyonnyilatkozatában, tehát megtartotta-e, vagy ez egy másik motorkerékpár, de konkrét eredményre nem jutottak. Tény azonban, hogy a 2010-es alsóőrsi Harley Davidson Fesztiválon az Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. és a Fundamenta Lakáskassza Zrt. hatmillió forintot ajánlott fel az akkor felkínált járműért. Az ekkor készült, bőrruhás felvételek bejárták az internetet, és azóta is fellelhetőek a világhálón. Azt pedig még az ellenzéki és az utóbbi hetekben a plágiumvádaktól hangos média is elismeri, hogy az államfőnek több motorja is van (volt), tehát semmi sem támasztja alá azokat a gúnyolódó hangokat, amelyek arra igyekeztek utalni, hogy megtartotta volna a jótékony célra felajánlott járművet. A köztársasági elnök mindezek mellett a külföldi útjaira a Külügyminisztériumtól 853 ezer forintos, úgynevezett kiküldetési napidíjat is felvett.

Orbán Viktor miniszterelnöknek ugyancsak társtulajdonosként, felerészben egy budai társasházi lakása van. Ő a motorozás helyett inkább a labdarúgást részesíti előnyben: a 2006-ban vásárolt, összesen öt felcsúti ingatlanját fél évszázadra, teljesen ingyenesen, minden ellenszolgáltatás nélkül, használatra átengedte a Felcsúti Utánpótlás-nevelésért Alapítványnak. Pártelnöki munkájáért fizetést nem vesz fel, és hiteltartozása is van: a tíz évvel ezelőtt felvett húszmilliós jelzálog összegének törlesztőrészleteit azóta is rendszeresen fizeti. Feleségével, Lévai Anikóval – közös számlán – egymillió forintos megtakarítással is rendelkeznek. Bevételkieséssel viszont a kormányfői családban is számolni kellett: Orbán tavalyelőtt 6,3millió forintot kapott kötetei után, tavaly azonban ez az összeg alig tett ki 248ezer forintot.

A másik szenvedélyes motoros a magyar politikai közéletben: Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke. Vagyonnyilatkozata szerint neki egy hatvannyolc négyzetméteres óbudai panellakása és két veszprémi garázsa van, különböző szántókkal, rétekkel, gyeppel, legelőkkel, termő- és erdőterületekkel rendelkezik országszerte. Habár a politikus 2009 óta egy Audi A6-os parlamenti szolgálati gépkocsit használ, tavaly mégis vett egy Honda Crossrunner 800-as motorkerékpárt.

Gyurcsány Ferencnek rossz éve volt a tavalyi – anyagi szempontból legalábbis. Bevételei, osztalékai a 2010-es 103millió forintról „mindössze” 69,5millió forintra csökkentek. Jelzáloghitele azonban neki is van: 2009 őszén vett egy 267 négyzetméteres kötcsei ingatlant, amelynek árából még 69millió forintot kell megtérítenie. Puch László, az MSZP pártigazgatója ellenben egyike azoknak, akik szinte észre sem veszik a világban és Magyarországon is egyre fenyegetőbb recessziót: tavaly 58millió forint osztalékot vett fel az M-Luxor Kft.-től, amelynek társtulajdonosa. Schiffer András, a Lehet Más a Politika nemrég leköszönt parlamenti frakcióvezetője azok közé a képviselők közé tartozik, akik a legrövidebb vagyonnyilatkozatot nyújtották be: Budapest XIII. kerületében lakik, ahol 2004-ben vásárolt egy 85 négyzetméteres társasházi lakást. Az ügyvédi irodája révén őt megillető osztalék értéke kétmillió forint. Röviden ennyi, Schiffer nem veszett el a részletekben.

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.

De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.

Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.

Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”

gété
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -