A megnövelt községi költségvetésből a legfontosabb kiadásokat tudják fedezni Törökkanizsán
Az általános iskola és az óvoda központi fűtűsének az átépítését az önkormányzat fizette – A községi képviselő-testület decemberben elfogadta az idei évre szóló költségvetés tervezetét, a dolgozók keresete utáni adóból nagyobb részt kapnak az önkormányzatok, erre számítva jelentősen növeltük a büdzsét. Számításaink szerint idén a községi kasszába 368 millió dinár fog befolyni. A tavalyi tervezett bevételek 80 százalékban valósultak meg, amennyiben az idén is elérjük ezt az arányt, már akkor is több pénz jut beruházásokra. A költségvetésből nagyobb összeget, összesen mintegy 30 millió dinárt tervezetünk elkölteni a nagyberuházásokra – mondta a képviselő-testület elnöke.
– A Törökkanizsán folyó legnagyobb beruházás a szennyvízelvezető csatorna kiépítése. A munkálatok második fázisnál álltak meg, mivel az ismert okok miatt a tartományi nagyberuházási alap nem tudott fizetni a kivitelezőnek. A csatornázási munkákért 60 millió dinár tartozás halmozódott fel. Mivel papíron a Városépítő Közvállalt a beruházó, úgy fest a dolog, hogy az önkormányzat tartozik ekkora összeggel a kivitelezőnek, a horgosi Tiszamenti Vízműveknek. Amennyiben bírósághoz fordul a vízművek, és kezdeményezi a kényszermegfizettetést, abból bizony nagy problémája származhat a községnek – jegyezte meg Újhelyi Nándor.
– Hasonló helyzet alakult ki az óvoda és az iskola fűtési rendszerének a kiépítésekor is: elvégezték a munkákat, de a nagyberuházási alap nem tudott fizetni. Az óvoda folyószámlája egy ideig zárolva volt, ezért az önkormányzat átvállalta a beruházás költségeit, és mintegy 6–7 millió dinárt voltunk kénytelenek kifizetni, hogy zavartalanul folyhasson az oktatás. Késik a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület magyarországi támogatásból vásárolt székházának a felújítása is, a terveke elkészültek, már a kivitelezőt is kiválasztottuk, de hogy mikor lesz pénz a nagyberuházási alapban a munkálatok elkezdésére, az továbbra is kérdéses.
– A költségvetésből 6 millió dinárt irányoztunk elő azoknak a projektumoknak a finanszírozására, amelyeket majd az önkormányzat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal fog megvalósítani. Elsősorban közmunkákról van szó, valamint új munkahelyek megnyitásának a támogatásáról. A valamivel több mint 11 000 lakosú községünkben igen kevés a munkalehetőség, tavaly év végén hivatalosan 1131 munkanélkülit tartottak nyilván, de a valós szám ennél jóval nagyobb, sokan, különösen a fiatalok ugyanis be sem jelentkeznek a munkaközvetítőbe.
– Öt helyi közösségünk van, de csak kettőben sikerült bevezetni újra a helyi járulékot, ezért a falvak egy részében az önkormányzatra hárul a helyi közösségek működési kiadásainak a fedezése és a civil szervezetek, a sportegyesületek stb. támogatása. Az oktatási intézmények és a civil szervezetek megnövekedett anyagi kiadásaira is több pénzt terveztünk az idei költségvetésben – foglalta össze a törökkanizsai község költségvetésének alakulását a képviselő-testület elnöke.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.