MEGKÉRDEZTÜK A DILS - PROGRAM BRAZÍLIAI RÉSZTVEVŐIT
Kanász Erzsébet: – Szerintem jó dolog, mert nagyon kiöregedett a falunk, és sok idős ember van, akik nem tudnak olyan könnyen bejutni az orvoshoz. Vannak olyanok, akik elhanyagolják az orvoslátogatást, mert nincs mivel közlekedni, így pedig eljönnek a helyünkbe, és elvisznek az egészségházba. Nekem gyakran kell orvoshoz járnom, mert 7 évvel ezelőtt volt egy műtétem, ezért nagyon örülök ennek a dolognak.
Barna Erzsébet: – Én nagyon helyesnek tartom ezt az ellenőrzést. Az ember ritkán jut el orvoshoz, én már 20 éve nem voltam, csak most, ennek köszönhetően jutottam el. Nagyon hálásak vagyunk, hogy megszervezték, mert így minden 6 hónapban idejöhetünk. Ha lesz folytatás, akkor biztosan jövünk, mert máskülönben nem könnyű eljutni az orvoshoz.
Zombori Gyula: – Nem járok gyakran orvoshoz, mert hála Istennek, nem vagyok beteg, de ez a vizsgálat nagyon jó dolog. Nem tudom, hogy ki szervezte meg, és milyen alapból fedezik, de szerintem nagyon helyes. Sokan vannak, akik valamilyen okból nem mennek el az orvoshoz, lehet, hogy én sem jöttem volna, mert egyébként évente járok, de amióta van ez, azóta félévente jövök. Nem tudom, hogy folytatódik-e, de én szeretném.
Surányi István: – Az utóbbi időben gyakrabban járok orvoshoz, mert 35 évet ledolgoztam, és a vérnyomásom is magas. Nagyon helyesnek tartom, hogy ezt bevezették, mert jól működik a dolog. Nekem nincs autóm, és fuvarost kell fogadnom, ha orvoshoz megyek, mert busz az ritkán van, így meg elhoznak bennünket, és haza is visznek. Én nagyon meg vagyok elégedve a programmal.
Dukai József: – Én nem nagyon szoktam orvoshoz járni, ha csak véletlenül nincs valami bajom. Hála Istennek, nincs komolyabb betegségem, viszont nagyon jó, hogy ezt megszervezték. Így bár minden 6 hónapban eljövünk, és megtudjuk, hogy van bajunk vagy nincs. Ha lesz még ilyen lehetőség, akkor élni fogok vele.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.