2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Dohányfüstmentes nap

Csak szakfelügyelettel lehet teljesen leszokni a dohányzásról

k10cigaretta1Az első cigaretta elszívása vagy el nem szívása egyéni döntésen áll, ám néhány évig tartó dohányzás után, amely idő alatt a szervezet folyamatosan károsodik, már függőség alakul ki. Ekkor pedig már a dohányzásról való lemondás rendkívül nehézzé, sokak számára lehetetlenné válik. Sok helyen, a dohányzás egészséges alternatívájaként, az elektromos cigarettákat kínálják. A szakvélemény szerint ezek a termékek szinte azonnali változásokat okoznak a légutakban és egyáltalán nem olyan biztonságosak, mint amilyennek hirdetik őket.
A téma kapcsán Vesna Imbronjev, az Újvidéki Egészségház Prevenciós Központjának vezetőjével beszélgettünk el.

– Az elektromos cigaretta elemmel működő készülék, segítségével a dohányosok folyékony nikotint lélegezhetnek be füst formájában. Az alapelképzelés szerint ezáltal a dohányosok anélkül jutnak a kívánt nikotinhoz, hogy a cigarettafüstben lévő káros anyagok a szervezetükbe kerüljenek. Ez azt jelenti, hogy a dohányos továbbra is nikotinfüggő marad, egyetlen különbség a valódi cigarettával szemben, hogy nincs az a minetgy 4000 káros anyag, amennyi a valódi cigaretta égése során keletkezik. Ha valaki valóban szeretne leszokni a dohányzásról, akkor a fő cél az, hogy megszűnjön a függőség. Az ún. e-cigik esetében idő kérdése, hogy mikor tér vissza a dohányos a valódi cigarettára – mondta Vesna Imbronjev, és hozzátette, hogy ha valaki leszeretne leszokni a dohányzsáról, legjobb, ha ezt szakfelügyelettel teszi.
Az Újvidéki Egészségház Prevenciós Központja által szervezett ingyenes leszoktató programok már évek óta sikeresnek bizonyulnak.
– Tanfolyamaink iránt jelenleg megnőtt az érdeklődés, és ez a cigaretta árának emelkedésével magyarázható. Ugyanis a leszokáshoz szükséges elszántságot bizonyítottan két erős motívum váltja ki: elsősorban az ember egészsége, de az anyagi helyzet is lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy valaki dohányzik-e vagy sem. A legutóbbi csoportunk egyik résztvevője kiszámította, hogy egy év alatt több mint 700 eurót költött el cigarettára. Ez jelentős összeg, amellyel a dohányzás helyett mondjuk inkább befizethette volna a nyaralást. A kutatások adatai azt mutatják, hogy ha a cigaretta 10 százalékkal megdrágul, a dohányosok 4-5 százaléka automatikusan nemet mond e káros szenvedélynek – mondta Imbronjev.
– Kognitív-behaviorális szemléleten alapuló módszerrel dolgozunk, a program sikeressége 60 százalékos. Az öt napig tartó terápia során a csoport tagjai mindennap ugyanabban az időben találkoznak. Egészséges életmóddal kapcsolatos témákat dolgozunk fel különböző technikákkal. A leszokási tünetek leküzdésében a csoportterápia bizonyult leghatékonyabb módszernek, mivel a résztvevők egymáson igyekeznek segíteni, egymást támogatják a legnehezebb pillanatokban. Ez a támasz adja a leszokáshoz szükséges erő 50 százalékát. Vannak azonban olyanok is, akiknek nehéz mások előtt megnyílni, a problémáról beszélgetni, ezek individuális (egyéni) terápián vesznek részt.
Az Újvidéki Egészségház Prevenciós Központja újabb dohányzásleszoktató tanfolyamot indít február 6-án este 6 órakor. A 021/479-0668-as és a 064/80-88-120-as telefonszámokon, illetve a cpznovisad@gmail.com e-mail címen jelentkezhetnek mindazok, akik szeretnének leszokni a dohányzásról és úgy érzik, hogy ebben szükségük van segítségre. Az öt napig tartó ingyenes program keretében a résztvevők tudomást szerezhetnek a leszokás módszereiről és annak jótékony hatásairól. Az érdeklődőket a Pirosi utca 102. alatt várják az egészségház Prevenciós Központjának munkatársai.
A dohányzás egészségkárosító hatásairól számos szakirodalom létezik, és a mindenki számára jól ismert mondat: „A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezete egészségét.” sajnos szóról szóra igaz. A cigaretta füstjével több mint 4000-féle káros anyagot lélegzünk be, ezek közül több mint 10 bizonyítottan rákkeltő. Ennek következtében a Prevenciós Központ munkatársai a dohányzásról való leszokás hat pozitív élettani hatására emlékeztetnek:

  • Mindössze 20 percen belül helyreáll a vérnyomás és a pulzus.
  • 24 órán belül csökken a vérben a szénmonoxid szintje, enyhülnek a légúti panaszok (köhögés, krákogás), valamint kevesebb nyák képződik a garatban.
  • Csupán két nap után a nikotinszint nullára csökken, javul az ízlelés, a szaglás és a közérzet.
  • 2 és 12 hét között javul a vérkeringés és jobb a közérzet.
  • 5 év múlva a szív- és érrendszeri betegségek kockázata 50%-ra csökken.
  • 10 év múlva a tüdőrák kockázata a felére, a keringési betegségek kockázata pedig normálisra csökken.



Érdekesség a leszokni vágyóknak
A nikotinéhség csökkenhet, ha a vese lassabban választja ki a nikotint. Ez a vizelet lúgosításával érhető el, vagyis minél több lúgos élelmiszer fogyasztásával, illetve a savas táplálékok csökkentésével. Néhány napon keresztül csak minimális mennyiségű fehérjét vegyünk magunkhoz (ez elsősorban a húsra, halra, tojásra és a gabonafélékre vonatkozik), de étrendünkből ne száműzzük a tejet és a tejtermékeket, mert a bennük található kalcium kissé lúgosítja a vizeletet. Fogyasszunk bőségessen káliumban és magnéziumban gazdag lúgos élelmiszereket (pl.gyümölcsöt, zöldségfélét).


Ma 10–12 óráig az újvidéki Mercator bevásárlóközpontban az Újvidéki Egészségház Prevenciós Központja, az Egyetemista egészségvédelmi Intézet, az április 7. Egészségügyi Középiskola aktivistái nyilvános rendezvényt tartanak a dohányfüstmentes nap alkalmából. Az érdeklődők részére a téma kapcsán különböző programokat szerveznek, például a cigarettát le lehet cserélni gyümölcsre; ezenkívül megmérik a kifújt levegő szénmonoxid-szintjét, kérdőíveket tölthetnek ki, tanácsokat kaphatnak, és jelentkezhetnek a leszoktató tanfolyamra is. Egyébként a programban részt vesznek azok is, akik befejezték az egészségház leszoktató tanfolyamát.

Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -