Zomborban irányadó munka folyik ezen a téren
Andrija Penzeš volt 2011-ben az egyetlen egyéni kitüntetett a kommunális szférában (fotó: Isa Basarić) Az elmúlt esztendő utolsó hetében megkezdődött az ország első hulladékhasznosító üzemének építése. A zombori létesítményt már több hónapja tervezték, és a tervek elfogadását, valamint az építkezés engedélyeztetését követően nyomban hozzáláttak a munkához. Az építőhely átadásán megjelent prof. dr. Miladin Avramov, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára szerint Nyugat-Bácskában európai szinten folyik a hulladékkezelés, az újrahasznosító üzem befejezése után itt épül majd fel a regionális hulladéktározó is, amely a legkorszerűbb módon kezeli a kommunális hulladék elhelyezésének problémáját, és jelentős előrelépést hoz a környezetvédelemben.
Az építkezéshez szükséges 45 millió dinárt a Környezetvédelmi Alap biztosította, a munkálatokkal május 1-jére kell elkészülni.
– Elkülönített tározókat építünk a papír, az üveg, a műanyag, az akkumulátorok és a tartós elemek, a gumiabroncsok és az elektronikus hulladék szétválogatásához. Tekintettel arra, hogy az ország első ilyen létesítményéről van szó, büszkén mondhatom, hogy a technológiát saját erőből tervezték meg a Čistoća kommunális közvállalat szakemberei, a programban részt vevő többi szerbiai városnak csupán le kell másolniuk és a saját igényeikhez kell igazítaniuk azt – nyilatkozta Andrija Penzeš, a zombori közvállalat igazgatója.
A hulladékhasznosító üzem kezdeti kapacitása napi 9 tonna, egy műszakban üzemel majd, és néhány új munkahelyet is teremt. A városban, ahol már vannak pillepalackok és használt ruhanemű begyűjtésére szolgáló konténerek, hamarosan papír- és tartóselem-gyűjtőket is kihelyeznek. A közintézményekben kartonból készült papír-, illetve tartóselem-gyűjtőket helyeznek el. A begyűjtött szárazelemeket, telefonakkumulátorokat Belgiumba vagy Ausztriába exportálják megsemmisítésre.
A 2011-ben végzett tevékenységet értékelve Andrija Penzeš elmondta, hogy a tervezett feladatok közül nem sikerült befejezni a kutyamenhely kibővítését és a Szelencse városrész parkjának átalakítását. Lezárultak a város főutcája fölújításának munkálatai, a szélvédő övezetek revitalizálási projektumának első szakasza, valamint a zöldövezetek kataszterének elkészítése, amin három éven át dolgoztak a szakemberek. Összesen 22210 fát vettek nyilvántartásba, állapotukat korszerű módszerekkel állapították meg, és az összes vonatkozó adatot hamarosan a közvállalat honlapján kereshető adatbázisban is közzéteszik.
A projektumok mellett mindennapi munkáik közé tartozik a kommunális hulladék elszállítása, a közterületeken a fű kaszálása, virágágyások ültetése és ápolása, a közveszélyt jelentő fatörzsek kivágása és pótlása, a kóbor ebek befogása, a közterületeken elhullott állatok tetemeinek elszállítása...
– Közvállaltunk élen jár a hulladék-újrahasznosítással kapcsolatos szemléletváltás bemutatásában. A cégen belül elvégzett elemző felmérés kimutatta, hogy a kommunális hulladék 47 százaléka biológiailag lebomló, komposztálható anyag, ezzel kapcsolatban van is egy közös projektumunk az Eco-Energy egyesülettel, amelynek révén a kistermelők körében kívánjuk népszerűsíteni a komposztálást – nyilatkozta a vállalat igazgatója. – A városban és a környező falvakban begyűjtött háztartási hulladék négy százaléka papír, tizenhét százaléka műanyag, mindez újrahasznosítható. Az elhasznált gumiabroncsok is tetemes terhet rónak a környezetre. Miután elkészül a regionális hulladéktároló, itt helyben fölaprítjuk és ledaráljuk az abroncsokat, amivel az útépítéshez adunk fontos alapanyagot.
Andrija Penzeš arról is beszámolt, hogy hasznos ötletnek bizonyult a használt ruha begyűjtésére szolgáló konténerek kihelyezése. Négy hónap alatt több mint öt tonna ruhanemű gyűlt bennük össze, amelynek nagyobb része a szétválogatást követően humanitárius célra került, a maradékot pedig az újrafeldolgozók kapták. Egyébként mindez a textil a szeméttelepre jutott volna.
Az elmúlt esztendő végén vehette át Andrija Penzeš, a zombori Čistoća kommunális közvállalat igazgatója a Köztársasági Gazdasági Kamara évi díját a kommunális tevékenységben végzett eredményes gazdálkodása jutalmaként. Tavaly a kommunális szektorból ő volt az egyetlen egyéni kitüntetett.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.