Kovács Magdalénát, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnökét a magyar kultúra napja alkalmából plakettel tüntették ki
– Egy néptánccsoporttal és egy népdalkórussal alakult meg 1991-ben a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, melynek népdalkórusában 1994 óta énekelek, 2008 óta pedig a szervezet elnöke vagyok. Az idén jár le a négyéves megbízatásom, februárban lesz tisztújítás. Egyébként vegyésztechnikusi végzettségem van, a malom laboratóriumában dolgoztam, jelenleg pedig a község művelődési tanácsosa vagyok.
Amikor Kakuszi János koreográfus egyéb elfoglaltságai miatt abbahagyta a munkát a két néptánccsoportunkkal, engem kértek fel, hogy vegyem át a helyét. Csaknem tíz évig vezettem a csoportokat, majd átadtam a stafétát a fiatalabbaknak.
Kezdetben számos nehézséggel kellett szembenéznünk, hiszen a kilencvenes években nem nézték jó szemmel a civil szervezetek ténykedését. A község nem támogatta a magyar művelődési megmozdulásokat, egyesületünk szakcsoportjainak állandó problémát jelentett megfelelő termet találni a próbák megtartására. Eleinte a színházban tartottuk a próbáinkat: fűtés nem volt, sőt azzal vádoltak meg bennünket, hogy a táncosaink rongálják a színpadot. Amikor a szerb néptánccsoport feloszlott, mi sem voltunk tovább kívánatosak a színházban. Kitiltottak bennünket.
A színház után az általános iskola műkőborítású, igen rossz akusztikájú halljában gyakoroltunk. Ott is állandóan útban voltunk valakinek, de hálásak voltunk, hogy valahol próbálhattunk, és ott legalább nem volt olyan hideg, mint a fűtetlen színházban. Megesett, hogy házaknál gyülekeztünk, s felváltva tartottuk az énekpróbákat, hol az egyik kórustagnál, hol a másiknál. A teremgondok a mai napig kísérik az egyesületet. A 2008-as választások után, amikor a VMSZ jó szereplésének köszönhetően bekapcsolódhattunk a községi politikai életébe, visszamehettünk a színházba gyakorolni. A színház épülete hosszas pereskedés után visszakerült a tönkrement szövetkezettől a helyi közösség tulajdonába, de továbbra sincs megoldva a fűtés. Általában csak az előadások, a rendezvények előtt gyújtanak be, hogy mégse vacogjanak a nézők. Hogy ne fázzunk, a téli hónapokra elkaptuk a középiskola tornatermét, amelynek használatáért bizonyos összeget kell fizetnünk.
Magyarországi támogatással sikerült vásárolnunk egy nagyobb méretű régi polgári házat, amelyet a felújítása után birtokukba vehetnének egyesületünk csoportjai. A tervek elkészültek, már a kivitelezővel is megkötötték a szerződést, csak hát a gazdasági válság, a pénztelenség miatt a Tartományi Nagyberuházási Alapnak nincs pénze arra, hogy finanszírozza a munkálatokat.
Annak ellenére, hogy a községi tanács művelődéssel megbízott tagjaként tevékenykedek, az önkormányzat továbbra is meglehetősen mostohán bánik a kultúrával, az egyesületek nagyon kevés pénzt kapnak a községi költségvetésből. Jószerével magunkra vagyunk utalva, nem felhőtlen a kommunikációnk a Demokrata Párttal.
A Tiszagyöngye Művelődési Egyesületnek több mint száz tagja van, közülük mintegy nyolcvanan aktívan részt vesznek a szakcsoportok munkájában, és lehet rájuk számítani a szervezésben is. A 11 tagú elnökség soraiból kerül ki az egyesület elnöke. A Tiszavirág néptánccsoportba az első–hatodik osztályos gyerekek járnak, a nagyobbak alkotják a Tiszafa csoportot, amelyben felnőttek is vannak. Néhány éve működik az Ablakszínház nevű diákszínjátszó csoportunk is. Tervbe vettük egy citeraszakcsoport megalakítását, amit újjáalakításnak is mondhatnák, mert egy ideig működött ez is. Rendelkezünk három asztali citerával.
Népdalkórusunk, a Tiszagyöngye a legutóbbi népzenei szemlén, a Durindón a legjobb tíz között szerepelt, és jogot szerzett a gálaműsorban való fellépésre. A kórus húszéves fennállása óta második alkalommal szerepelt a legjobbak között. Minden évben részt veszünk a Gyöngyösbokrétán, a kicsikkel indulunk a Kőketánc vetélkedőn. Szavalóink két évben egymás után részt vettek a bácsfeketehegyi Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón, ahonnan hárman továbbjutottak Magyarországra. Tavalyelőtt Kovács Dorina első helyet szerzett a kategóriájában.
Járunk külföldre is, az ősszel megfordultunk Szlovákiában, s a szomszédos határ menti településekkel, Újszentivánnal és Deszkkel is tartjuk a kapcsolatot, részt veszünk egymás rendezvényein, amelyek jó alkalmat kínálnak a tapasztalatcserére.
Két kiemelkedő magyar művelődési rendezvénnyel dicsekedhetünk, amelyek kezdeményezésünkre indultak el: az egyik az Észak-bánáti Néptánctalálkozó, amely nemzetközi, és a Magyar Nemzeti Tanács a kiemelt kistérségi rendezvények közé sorolta; a másik pedig a Szent István-napi ünnepség, amelyet tavaly immár negyedik alkalommal tartottunk meg. A nagy rendezvények mellett szinte havonta vannak műsoraink – mondta Kovács Magdaléna.
Az elmúlt években Törökkanizsa falvaiban is alakultak magyar hagyományápoló, a helyi művelődési életet és civil szférát felkaroló szervezetek. Így alakult meg Rábén a Vadvirágok Művelődési Egyesület, valamint Oroszlámoson a dr. Batthyány István grófnak, a falu szülöttjének a nevét viselő egyesület. Törökkanizsán is alakult új civil szervezet, a Törökkanizsáért Egyesület.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.