A cselekmény helyszíne: Egy ország a Triglavon túl, az Adrián innen, berendezkedése: egoista monarchia.
Függöny fel.
Első szín: az uralkodói kastély tanácsterme, a király és miniszterei egy asztal körül ülnek, kormányülés folyik.
Borisz király: Rossz híreket kaptam a hírnökeimtől. Azt mondják, elégedetlen a nép, zúgolódik. Állítólag nehezen élnek. De hát nekem sem könnyű, nézzétek meg, már megint elfeküdtem az arcomat. Úgy mesélik, nincs munkájuk, és pénzük sincs élelemre. De hát a múltkor is megnyitottuk azt a gyárat.
Bozsidár herceg: Felség, az a gyár már tönkrement. A tulajdonos Oroszországba szökött a támogatásként kifizetett pénzzel.
Borisz király: Hát ezt nem is tudtam. Pedig olyan megbízhatónak tűnt. Na de térjünk vissza a problémához. Aggaszt a nép elégedetlensége. Azért hívtalak ide benneteket, hogy javaslatokat tegyetek. Mivel nyugtassuk meg a kedélyeket? Nem hiszem, hogy nem elég nekik az, hogy nem kell háborúba menniük a déli provinciáért, oda inkább elküldtem Vuk herceget.
Olivér gróf: Építsünk a népnek sok-sok úszómedencét.
Borisz király: Az nem jó, attól még éhesek lesznek.
Jovan, törzsi varázsló: Az a fontos, hogy az idősek nyugodtak legyenek, már Cézárnak is megmondtam.
Olivér gróf: Az idősek is fürödhetnének a medencében.
Milutin Mrki királyi útonálló: Kezdjünk el minél több építkezést. Ha a nép látja, hogy dolgozunk, előbb-utóbb megnyugszik.
Olivér gróf: Mondom én, medence kell ide.
Borisz király: Elég ebből! Ivica, hűséges főhadsegédem, te sokat jársz a nép között. Mondd el, mivel tudnánk megnyugtatni a lázongó pórnépet. Ráadásul ellenlábasom, Tomiszláv herceg alig várja, hogy letaszíthasson a trónról.
Ivica főherceg: Megtisztel a bizalmad, Felség. Tudom is a megoldást. Mint emlékezhetsz, Szlobodán király idejében is az udvarnál dolgoztam – persze őt nem szerettem ennyire, mert nem volt ilyen bölcs uralkodó –, s ő mindig élelmet osztott a népnek. Étolajat, cukrot, lisztet. Olcsón. Ezt kell tennünk nekünk is. Ki kell adnunk a kereskedőknek rendeletbe, hogy 10 százaléknál nagyobb haszonkulccsal nem árulhatják ezeket a termékeket.
Olivér gróf: A medencére meg oszthatnánk ingyenes belépőt.
Borisz király: Olivér gróf, kérlek, inkább tisztítsd meg Szerbiát! Ivicám, ezt nem tehetjük. Megállapodtunk a kereskedőkkel, övék a haszonkulcs, miénk az adó. Ha csökkentünk, kevesebb pénz kerül a kincstárba is, az meg amúgy is üres.
Ivica főherceg: Ne aggódj, Felség. Ha leszállítjuk ezeknek a termékeknek az árát, a nép olyan örömmámorban fog úszni, hogy észre sem veszi majd, hogy egy hónappal később jóval nagyobb arányban megdrágul a hús, a gyümölcs, a zöldség, az alkoholos italok meg a tisztítószerek. Ezzel még nagyobb adókat tudunk begyűjteni. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.
A tanácsteremben örömmámor, elégedett kiabálás.
Függöny le.
Függöny fel.
Második szín: egy hónappal később. Átlagos család átlagos konyhája. Apa, anya, nagypapa, nagymama és a két gyerek vacsorázik, háttérben a királyi tévé híradója szól. Az asztalon szalonna, tiroli szalámi, némi tyúkzsír és kenyér. Csendben eszegetnek.
Tévébemondó: Bölcs uralkodónk és kormánya ismételten bebizonyította, mennyire fontos neki a nép boldogulása. Ezért a kormány javaslatára Borisz királyunk immár egy hónapja elrendelte, hogy a legfontosabb élelmiszer-ipari termékek árát csökkenteni kell. Ma már országunk minden polgára érzi, jobban élünk.
Anya: Nagyszerű, az árkülönbségből végre vehetünk a gyerekeknek új cipőt. Mennyi is maradt meg a bevásárlásból Drágám?
Apa: Nem maradt semmi. Sőt a nagyapától kértem kölcsön.
Nagypapa: Kölcsön, mi? A disznaja már megint nem adta ide a nyugdíjamat.
Apa: Apuka már megint nem szedi a gyógyszereit?
Anya: Nyugodj meg, szívem, az a szemét kereskedő biztos átvert téged, és nem csökkentette az árakat.
Tévébemondó: Most érkezett a friss hír, miszerint a nép fellelkesült az árcsökkenés miatt, és az utcára vonult.
Apa: Ez az. Menjünk mi is. Éljen a király! Éljen a király!
Az egész család veszi a kabátját, és elhagyja a színt.
Zenekar:
„Mindenki a kezem nézze
Ezt mondja, mert tudja:
A lényeget lentről
Úgysem veszed észre”
(Omega: A bűvész, részlet)
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.