A szülőföld ereje

Feleségével, Dudás Anikóval, az Újvidéki Rádió egykori szerkesztőjével és gyermekeikkel 1993 óta élnek Magyarországon.
– Sohasem gondoltam arra, hogy átjövünk, azt hittem, én leszek az utolsó, aki elhagyja Vajdaságot. Kényszerhelyzet alakult ki, Anikó a negyedik gyermekünket várta, a szülészeten se tű, se cérna nem volt, a boltban havonta vehettünk egy kiló sót, cukrot, étolajat és naponta egy liter tejet. Amikor Anikó azt mondta, menjünk, ő ezt nem bírja tovább, szó nélkül meghajoltam az akarata előtt – meséli Laci.
Három gyerekkel éltek egy 51 négyzetméteres lakásban, Lacit szilenciumra ítélte a rádió, nagy volt a bizonytalanság. Budapesten kezdetben egy helyi barátjuk segítette őket.

Dormán Laci kenyeret süt

– 1993. augusztus 26-án jöttünk át egy Renault 4-essel és egy kölcsönkért utánfutóval Solymárra. Szeptember 1-jén vittük a gyerekeket először iskolába: Jancsi hatodikos, Anikó ötödikes, Berci elsős volt, és én ott pityeregtem nagy hassal a megnyitón. Ezután Laci visszament, hogy becsomagoljon és megözvegyült anyukámat is elhozza Magyarországra. Amikor öt nappal később megindult a szülés, egyedül voltam, a sarki fülkéből hívtam a mentőket, majd becsomagoltam és a kulcsot a lábtörlő alá tettem. Lacinak megüzentem Újvidékre: megszületett Balázs – meséli Anikó.
Akkortájt már sokan áttelepültek, éppen ezért nem volt könnyű állást szerezni a szakmában. Anikó egy évig egy budapesti bolgár iskolában volt magyartanár, 1995-től a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán volt könyvtáros, később pedig ledoktorált. Laci fotózott, rádiózott, s végül 1999-ben felvették a Magyar Rádióba. Jancsi, a legidősebb gyerek jól viselte a változásokat, de a mai napig kötődik a régi osztálytársaihoz. Ma már villamosmérnökként dolgozik, és egy öt hónapos kislány boldog apukája. Anikó lányuk ragaszkodott leginkább a régi életéhez, ő jelenleg egy biztosítótársaságnál HR-menedzser. Berci már a szerb nyelvet sem beszéli, nincsenek otthoni kapcsolatai. Ő egyetemista, Balázs pedig gimnazista.
A házaspár a két kisebb fiúval és Berni kutyával 1995 óta él egy szép családi házban a festői szépségű Piliscsabán, Budapesttől 26 kilométerre. Anikó az egyetemen tanít, Laci október óta nyugdíjas. A közmédiában tavaly tömeges volt az elbocsátás, sokan kerültek az utcára, ő „szerencsére” 43 munkaév után nyugdíjba vonulhatott.
– Az utóbbi néhány évben turistabuszokat vezettem Délvidékre, az útvonal Szabadka, Újvidék, Nándorfehérvár, Székelykeve, Szendrő, Galambóc, a Kazán-szoros, a Vaskapu, Nagybecskerek, Elemér, Törökbecse, Óbecse és Zenta volt. Ekkor kezdtem beleásni magam a vidék történelmébe, mert erről az iskolában semmit sem tanultunk, hiszen a történelem Titóval és a II. világháborúval kezdődött. Ezeken az utakon ismertem meg a törökök kivonulása utáni betelepítéseket. Az én anyai nagyszüleim is máshonnan jöttek: a sziléziai Anna Hanačkova nagyanyám németül beszélő cseh volt, a nagyapám, Schumacher Ádám Észak-Németországból érkezett, a szülőfalumbéliek 1786-ban jöttek Karcagról, Kunmadarasról és Jászkisérről. Ami nekem Szilézia, az Anikónak Lengyelország – az ő családfája is hasonló. Ezekhez képest mi mennyit mentünk?! Én a Határok nélkül műsoraiban voltam otthon. Szerettem a munkámat, sokan hallgattak a rádióban, úgy hiszem, ezzel is a vajdasági magyarságot szolgáltam. Pályafutásom során eddig szerencsére nem kellett méltatlan kompromisszumokat kötnöm, s most sem szeretnék. Jó lenne a nyugdíj mellett dolgozni. Nem köteleztem el magam, ezért nehéz lesz. Elkezdtem írni egy dokumentum-novellasorozatot, és a kor fotódokumentumait rendszerezve a Rovátkák periodikában szeretnék emléket állítani Drávaszög és Szlavónia magyarlakta vidékeinek. Gyakran megfordultunk itt Dudás Karcsival, Podolszki Józseffel, Tari Pistával. Podolszki azóta meghalt, kitört a háború, és a drávaszögi magyarság is háromfelé szakadt… – idézi fel emlékeit Laci.

Laci és Anikó otthonra talált Piliscsabán is

Otthon vagy itthon? Laci és Anikó szerint erre nincs jó megoldás.
- Mindjárt üti a tízet a falióra, a szülőfalumból való, öreg jószág. A ketyegése megnyugtató, amíg hallom, nincs baj. A hangja, amikor üti a felet vagy az egész órákat - nekem ez az otthon. Több, mint egy évtizednek el kellett múlnia ahhoz, hogy tudjam mondani, megyek haza Piliscsabára. De amikor a Délvidékre megyünk, akkor mindig azt mondjuk, hogy megyünk haza. Itt élni vagy ott élni, végül is pénzkérdés. Ha van pénzed, veszel Budapesten egy lakást és kész. Egyszer itt vagy, egyszer ott vagy - ahogy a helyzet kívánja éppen. Ha lenne lakásom és megélhetésem Újvidéken, Szabadkán, Palicson, a szülőfalumban vagy akár az Adrián, akkor megyek s jövök, amikor kedvem szottyan rája. Csak álmodozom? Nem tudom. A gyerekeinknek nyilván jobb, hogy átjöttünk, s ez már elég érv - mondja Dormán Laci.
Mindketten azt állítják: a szülőföld ereje örökre megmarad. Ha Pesten járnak, a mai napig GSP-vel (Gradsko Saobraćajno Preduzeće), és nem BKV-val (Budapesti Közlekedési Vállalat) utaznak, hozzájuk nem a villanyszámlát hozza ki a postás, hanem az Elektrovojvodina csekkjével kell az áramot fizetni. Bácskai lisztből sütnek kenyeret, tursiját készítenek, és szármát esznek.