A vadról és a vadászatról szóló új törvény lehetővé tette a vadásztársaságok számára, hogy kiváljanak az egyesületek fojtó öleléséből, és újból önállóan gazdálkodjanak azon a területen, amelyen sikeresen m ű ködtek 1992-ig, a miloševi ći vadászati törvény meghozataláig. Ez a jogszabály gyakorlatilag egy tollvonással megszüntette a jól működő vajdasági vadászati szabályozást, amely már akkor is európai szintű volt. Sajnos vannak olyan társasági vezetők, akik a saját pozíciójukat féltve – vagy pusztán a kommunista idők felett nosztalgiázva – nem hajlandóak elfogadni a kínálkozó lehetőséget, és kitartanak a régi, nagy és ma már elavult egyesületi rendszer mellett.
Akárhogy is döntött a társaságok tagsága, mindenkinek pályáznia kell az eddig használt terület birtoklásáért. Az új törvény ugyanis a vadászterületek használati jogát a vad- és a vadászati jogot birtokló állam és a területet használó egyesület közt megkötendő szerződéshez köti. A törvény szabta menetrend értelmében a pályázatot valószínűleg áprilisban hirdetik meg, és a mi esetünkben a Vajdasági Vadászszövetség fogja lebonyolítani. Eddig megtörtént a területek felmérése, a meghatározás még folyamatban van, amit rövidesen befejeznek a szövetség szakemberei.
Az említett pályázat feltételei a közzététeig nem ismeretesek, ám néhány olyan alapcsoportjuk van, amelyeket feltétlenül teljesíteni kell ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessünk rajta.
Az első a közvállalat, gazdasági társaság, vállalat, vadászegyesület vagy más egyesületi forma bejegyzéséről szóló bizonylat. Ennek a feltételnek gyakorlatilag minden pályázó eleget tesz, mivel az egyesületekről szóló törvény értelmében el kellett végeznie társaságának újrajegyzését.
A második feltétel – ha vadgazdálkodással szándékozunk foglalkozni – egy szakszolgálat létrehozása, amely jogosult az ezzel kapcsolatos tevékenység végzésére. Ez gyakorlatilag áthidalható egy bejegyzett, vadgazdálkodással foglalkozó ügynökséggel kötött szerződéssel. Továbbá rendelkezni kell egy beruházási tervvel, előbérleti joggal, ha többen pályáznak az illető területre, és a kezdő alapok lefedésére szükséges pénzeszközökkel. Ezt a feltételt jelenleg csupán néhány egyesület tudja biztosítani.
A felsorolt feltételek magyarázatra szorulnak, ebből a célból olyan jogászhoz kell fordulni, aki jártas a vadászati törvény alkalmazásában, ezért ajánlatos időben kikérni a Vajdasági Vadászszövetség illetékes irodájának véleményét.
A pályázat kiírásáig igen rövid az idő, és ha valaki eddig a babérjain ült és nem lépett, azaz csak most jutott eszébe, hogy inkább kiválna az eddigi szervezési formából, vagy inkább nem változtatna a státusán, az már elkésett. A folyamat megkezdődött, és be lesz fejezve. Ezért cselekedni kell, amíg van rá idő.
Ahhoz, hogy továbbra is vadászhassunk azon a területen, amelyen eddig gazdálkodtunk, elsősorban pályáznunk kell. Hogy sikerrel járjunk, igen kemény feltételeknek kell eleget tennünk, és valószínű, hogy ez csak a kezdet. Ahogy közelítünk az Európai Unió felé, a feltételek is egyre szigorodnak. Be kell majd látnunk, hogy az eddigi, megszokott és valahol beidegződött vadászati praktikánk tovább nem tartható fenn. Számítani kell arra, hogy a sajátnak tekintett, féltékenyen őrzött területre vadidegen, de kellő tőkével rendelkező társaságok vagy személyek is pályázhatnak, és nincs kizárva, hogy ebben sikerrel is járnak.
Mit tehetünk ilyenkor? Kihez kell fordulnunk? Ezek jelenleg még megválaszolatlan kérdések. Vannak, akik azt állítják, hogy az ilyen nem fordulhat elő, de fontos tudnunk, hogy a törvény nem zárja ki ennek lehetőségét. Tehát...!?
Ebben a pillanatban egy dolog a fontos: hatalmazzunk fel olyan embert, aki jártas a jog útvesztőiben, és jó előre szerezzük be a pályázathoz szükséges valamennyi okmányt. És végül, de nem utolsósorban, ne felejtsünk el pályázni!
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.