„Az óczeánban kocsonyaszerű tengeri férgek majd élve, majd holtan mint fénylő csillagok jelennek meg. Az ő foszforfényök a végtelen óczeán zöldes tükrét tűztengerré alakítja át.” (Alexander von Humboldt)
Konrád Keller, a zürichi műegyetem tanára a Szuezi-csatorna bejáratánál veszteglő hajó fedélzeti korlátjának támaszkodva hallgatta újdonsült ismerőse, Fryderyk Franciszek Chopin, a zeneszerző zongorajátékát, s a lemenő Nap fényében kémlelte a partot, kereste tekintetével a felületesen ugyan, de mégiscsak ismerős arcokat, utastársaikat, akiket még délután vittek ki egy csónakkal a szárazföldre a matrózok körülnézni, lomhán csak, a semmittevés kedvéért héderezni… Él még az entuziazmus az idegenben! Turistáskodni pedig mindig jólesik…
Nagyon lassan teltek január első napjai. Az új esztendőt hevesen köszöntő publikum csak elnyújtva, időigényesen, vontatottan józanodott…
Időközben pedig sajátságos, bensőséges kapcsolat alakult ki a zeneszerző és a tudósprofesszor között. Lassan, de biztosan szövődött köztük a barátság.
Ahogy Keller úr a sirályokat figyelte – a víz felett repkedő madarakon akadt meg tekintette –, amint azok lecsaptak áldozataikra, elsőre észre sem vette, hogy Chopin1 némán ugyan, de a fejével intett feléje… A szempár a kottára szegeződött, a mozdulat egyértelmű volt, és a zürichi műegyetem tanára máris lapozott. Újabb két kottaoldal tűnt elő a zongorának támasztott, hangkegyekkel teleírt lapokon.
A zeneszerző ujjai könnyedén, s mégis kimérten, mintegy méltósággal siklottak a billentyűkön. Futamai érzékeny összhangra leltek a víz halk hullámzásával, ahogy szégyenlős fodrai a hajó oldalának csapódtak, a madarak neszezésével, az enyhe szellő hangjával, ahogy szerényen és diszkréten a kottapapírt megrecsegtette, megsuhogtatta… Mintha mindezek a hangok, hangfoszlányok (a természet spontaneitásából eredőek és az értően megkomponáltak…) csakis így együtt, elvegyülve, egymást kiegészítve, s helyenként egymást meg-megtörve, s mégis kölcsönös kiegészülést (kielégülést?) ígérve a másiknak, csak így, ebben a szeszélyes formában adnák meg és teljesítenék be a zeneélvezet örök igazságélményét, Keller úr egészen belefeledkezett a hangulatba, gondolatai is ott kavarogtak valahol a hangjegyek és zörejek egymást ingerlő, titokzatos örvényében. Kelletlenül meg is rémült hát, amikor a zongorista, játékát hirtelen megszakítva, felkelt hangszere mellől.
– Folytatva iménti beszélgetésünket… Megmondaná nekem, kérem, hogy Ön szerint mi ösztökélte ősünket arra, hogy vízre szálljon?
– Per… persze. Bizony a tengerparti embernek is jó sok idejébe tellett… Nagyon sokáig nem merte megkockáztatni a vízre szállást. Végül azonban mégis szakított ezzel… Hogy most aztán arra ébredt-e rá, hogy a nagy víz népeket és civilizációkat választ el egymástól, vagy az istenek hívásának engedelmeskedett, már megbocsásson, de azt én minden tudományos eredményünk ellenére, ennyi idő után sem tudhatom. Tény azonban, hogy ősünk megfigyelte az állatok életét, és a számára hasznos tapasztalatokat levonva szállt harcba…
– Harcba?! A természet ereje, a mérhetetlen tenger ellen? Csak én érzek ebben blaszfémiát?!
– Figyeljen csak! Előbb rájött arra, hogy a fa fennmarad a víz felszínén, sőt, még kisebb-nagyobb terhet is elbír anélkül, hogy elsüllyedne. Ezeket a fadarabokat ősünk összerótta hát – és máris felfedezte, feltalálta a tutajt. Szaladhatott volna azonmód a szabadalmi hivatalba, ha létezett volna akkoriban már ilyesmi… Amikor pedig a fatörzset kivájta, már csónakja is volt. Kezdetben még a kezével evezett, de időközben mindvégig egy, a kezéhez hasonlatos eszközön, valami szerszámféleségen törte a fejét… Kitalálta, megalkotta hát az evezőt! Nemcsak hidegen, de igencsak erősen is fújtak azok a szelek, befogta hát őket a vitorlájába…
– Éretem! Tehát halászattal kezdett foglalkozni… Fantasztikus, hogy mindez így elmondva, így megfogalmazva mennyire egyszerűnek tűnik, s mégis mily csodálatos nagyszerűség rejlik benne… Evolúciós nagyszerűség, ha megengedi kedves barátom… – szólt, rajongását cseppet sem titkolva Chopin, miközben karját Keller2 vállára tette, és együtt indultak a hajóorr felé.
– Igen, és a halászból kisvártatva hajóssá fejlődött! Majd pedig, ahogy érintkezésbe lépett a tengerentúli emberekkel, immár adott volt számára a lehetőség arra is, hogy a tudását is kicserélje. Ismeretiért, mintegy váltópénzként, mások tapasztalatait, szokásait, hagyományait is megkapta cserében… Mindez nagyon képlékenyen illusztrálható, és tudományosan is bizonyítható a Földközi-tenger példáján, amelynek partjain a műveltség már rég magas fokra emelkedett…
– Ha jól értelmezem a szavait, akkor ezzel lényegében azt akarta mondani, hogy azok a népek fejlődtek gyorsabban, nagyobb lendülettel, amelyek érintkeztek a vízzel.
– Lényegében igen. Ön, kedves barátom, mérnöki pontossággal értelmezi a szavaimat. Bárcsak mások is, legalább fele ennyire értenének! Hiszen vessünk csak egy pillantást Britanniára… De ha ez példának nem volna elég, akkor akár Japánt is javasolhatom, amely, ugye, jóval fejlettebb, mint ősrokona, Kína. És akkor még a maláj szigetvilágról említést sem tettem…
– És amint Kolumbusz Kristóf átkelt az Atlanti-óceánon, máris biztosította Európának a tengerek feletti uralmat!
– Látom, s bevallom, őszintén örülök annak, hogy sikerült felcsigáznom az érdeklődését. Éppen ezért sajnálom is, hogy most magára kell hagynom, kedves barátom, de egy ifjú hölgynél ígérkeztem el… És jut eszembe: a hajó klubhelyiségében ma este egy kínai árnyjátékos szerepel. Kérem, jöjjön el, és a kisasszonynak is bemutatom majd. Ha pedig időnk és hangulatunk engedi, s ha Önt is érdekli még a téma, a most félbehagyott beszélgetést is folytathatjuk majd.
– Menjen csak nyugodtan, én ott leszek.
– Az esti viszontlátásra, kedves barátom!
– Viszontlátásra!
A tudós határozott mozdulataiból mindezek után Chopin már alig láthatott, észlelhetett bármit is, Keller ugyanis céltudatosan, szempillantás alatt tűnt el a fedélzetről. A zeneszerző a gyémántgyűrűjén is megcsillanó tompa lámpafényben – amelynek immár a lemenő Nap utolsó visszamaradt sugara is átadta a helyét –, mintha csak céltalanul tenné, de kiballagott még a hajóorrig. Neki nem volt sürgős, halaszthatatlan dolga. S visszafelé indulva is csak a bóklászás látszatát keltve, elnyújtott léptekkel haladt, miközben úgy kémlelte a hajót körülvevő sötétséget, mintha pillantásával, tekintetével még elérhetné (s mintha még ott sejtené…) a mögötte megbúvó mérhetetlenséget…
1 „A cár 1825. május 13-án Varsóba utazott, hogy megnyissa a lengyel országgyűlést (Szejm). Miután hallotta a »csodálatos« Chopint játszani, az uralkodó fellépett a színpadra és egy gyémántgyűrűt adott ajándékba a fiatal művésznek. Egy évvel később Chopint felvették a varsói Konzervatóriumba. Az iskola alapítója és első igazgatója, Józef Elsner zeneszerző lett Chopin zeneelmélet-tanára. Nem is találhatott volna jobb tanárt, Elsner, bár ragaszkodott a hagyományos képzéshez, maga is romantikus hajlamú zeneszerző volt, és felismerte, hogy a fiatalember egyéni fantáziáját bűn lenne az akadémikus követelményekkel gúzsba kötni. Legutolsó jelentéseinek egyikében a fiatal Chopint valódi géniusznak írta le.” (Világhíres zeneszerzők sorozat, 2. kötet – Frédéric Chopin, összeállította: Alberto Szpunberg, Iványi Franciska fordítása, sorozatszerkesztő: Szilágyi János, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.)
2 „Mi kevesebbet gondolunk a hatalmas hadi tettekre, hanem inkább a népre az ő nevezetes vallási és állami intézményeivel, amaz óriás embertömegek szívós kitartására, a kiknek együttműködése uralkodóik nyomása alatt az építésnek gigászi és elpusztíthatatlan emlékeit alkotta meg. Rágondolunk a hatalmas Izis-templomra, a különös szfinxekre, a merész obeliszkekre titokzatos hieroglifáikkal, mindenek fölött pedig az óriás piramisokra, melyek, úgy látszik, örökre daczolnak az idő fogával.” (Dr. Keller Konrád: A tenger élete, 271 ábrával és 10 szines táblával, Csopey László fordítása, a Természettudományi Könyvkiadó-vállalat és a Magyar Tudományos Akadémia segítkezésével kiadja a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1897.)
Olvasd a Képes Ifjúságban:
A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
.gif)
