Ki dönt a kis létszámú osztályok nyitásáról?
Ez nem derül ki egyértelműen az általános iskolai törvény tervezetének 12-es szakaszából
S a szerző azt is jelzi, ezt az intézményt a további szövegben minisztériumként emlegeti. Ennek azért van jelentősége, mert a fentiekből egyértelműen az szűrhető le, hogy többé a tartományi oktatási titkárság nem illetékes, hogy jóváhagyja a 15-nél kisebb létszámú osztályokat. Ám, aki végigrágja magát a tervezet többi szakaszán, a 92-es szakaszában a következőt olvashatja: a 12-es szakasz harmadik bekezdésében található feladatok közül a 15-nél kevesebb diák esetében az oktató-nevelőmunka megszervezését is a tartomány hatáskörébe helyezi át a minisztérium. (Továbbá más törvényszakaszok esetében is átruházza a jogot, például a napközis osztályok megszervezését, az otthoni távtanulói státus jóváhagyását, a külföldi bizonyítványok honosítását illetően.) Tehát, a 92-es szakasz szerint mégis az illetékes tartományi titkárság dönthet a kis létszámú osztályok megnyitásáról. Felmerül a kérdés: miért nem szerepel egyértelműen ez a 12-es szakaszban is? Miért választja el a minisztériumi és a tartományi hatáskör megfogalmazását 80 szakasznyi szöveg? Miért nem teszi a tervezet megfogalmazója már a 12-es szakaszban egyértelművé, hogy a vajdasági iskolák kisebbségi osztályai esetén a tartomány ad engedélyt? Miért ez a kétértelmű megfogalmazás?