2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Bali volt a nejem óhaja

A nyolcvanas évektől kezdve én úgy két-három évente voltam itthon, a nejem azonban minden évben, néha kétszer, de egyik évben, amikor megjelent a könyve Ausztráliáról, háromszor is átpásztázta a kb. 17ezer kilométert. Amikor együtt utaztunk, néha „kikötöttünk” érdekesebb helyeken. Egy alkalommal Bali volt a nejem óhaja. Hogy miért szólok erről az útról, a sportkedvelők biztosan egyből kitalálják: Ivanović ottani győzelme miatt! Jó volt látni, hogy végre valamit nyert. Nem is olyan egyszerű „valamit”, hiszen nemcsak az év végi „II. ligát” verte végig (az I. ligát Kvitova nyerte), méghozzá mint külön meghívott, hanem megvédte a tavalyi elsőségét is. Ilyen sem történt meg vele már nagyon régen, ha jól tudom, soha!

Baliba a nejem egy film után szeretett bele… Amikor a pilóta felhívta a figyelmünket, hogy készüljünk a leszállásra, az volt az érzésem, hogy tejben úszunk… végre aztán közvetlenül a landolás előtt világosabb volt körülöttünk, és tisztán láthatta az ember, hogy miért is csináltak valami egészen furcsa dolgot a bennszülöttek. Ugyanis ők és a tapasztalt utazók is mindannyian levetették cipőjüket, és felgyűrték a nadrág szárát… Én még akkor is arra gondoltam, hogy ez valamilyen szertartás része. De mivel mi nem vagyunk bennszülöttek, sem valaki ilyennek a vendége, úgy gondoltam, hogy ránk nem vonatkozhat ez a furcsa „isten hozta önöket”. Abban az időben még nem voltak azok a hatalmas „harmonikalépcsők”, melyek odaragadnak a gép ajtajához, hanem le kellett menni a lépcsőn a… huszon-ennyihány centiméter mély vízbe! Szóval igenis nagyon okosan csinálta mindenki a lábbeli levetését… Szakadt az eső, de úgy, hogy alig látott az ember valamit. Még jó, hogy mindenki kapott egy esernyőt. Mellékesen mondom csak, hogy az egész heti ott-tartózkodásunk alatt talán csak napi 2-3 órát lehetett kimenni a szállóból.
Ha már teniszről regéltem, hadd mondok egyet-mást Đokovićról is. Az nekem tetszett, hogy nem adta fel a meccset a japán ellen, mert így valahogy hitelessé vált Nisikori győzelme. Sajnos a japán nem volt elég erős Roger legyőzésére. Pedig nagyon kellene egy nagy japán siker a játéknak, mert nagy pénzű szponzorokat lehetne behozni a sportba, éppen úgy, mint az Kínával történt, amikor Na Li nyert egy nagy tornát. A múlt napokban arról írtak a sportlapok és egyebek is, hogy Novak csak azért játszik Párizsban, mert másfél milliónál is több bónuszt veszítene, ha nem lépne fel! Szerintem egy profinak az a kötelessége, hogy „felvegye a ciceszt”! Már csak azért is, mert annak egy része a csapata tagjainak megy. Másrészt meg azért, mert ezt a pénzt ő már egyszer megkereste! Most csak „el kellett jönnie érte”. Más szúrja az én szememet vele kapcsolatban, annak ellenére, hogy nagyon szeretem és becsülöm azt, amit az idén csinált. Amit a teniszpályán csinált. Kezd azonban idegesíteni túltengő hazafiaskodása! „Itthon” van étterme, tenisztornája, akadémiája… de adót „otthon”, Monte-Carlóban fizet!


A kosarazók mutatják az utat

A Partizan–Real meccsen egy pillanatban majdnem közvetlenül a pálya szélén játszadozott egy kis csitri! El tudják ezt képzelni egy Partizan és nem tudom én melyik másik futballcsapat meccsén?! Lehetséges az, hogy a Sírásók, mert így hívják ők magukat, ugyanazok a Sírásók volnának, akik több csoportra válva a futballstadionban a labda kergetés előtt és utána szinte irtják egymást?! A bulvárlapok kerek perec kimondják, hogy ez nem más, mint az ajzószerek kofáinak a harca. S ezek a kosárlabdameccseken kisbárányokként viselkednek?! Hát bizony ez egy meglehetősen érdekes bukfenc. Vagy volna valami, amit én nem látok nyolcvanéves hályogos szememmel?
Van azonban valami, amit a vak is lát a Partizan kosárlabdázóival kapcsolatban. Elment Duško Vujošević, de a klub nem szaladt valami nagy név után, hanem a csapatot a mágus segédedzőjére bízta! Lám, a csapat továbbra is ijesztgeti Európa legjobbjait. S nemcsak ijesztgeti, hanem rájuk is ijeszt! A Partizan a futballcsapatát is egy olyanra bízta, aki az edzés fortélyait a klubban tanulta. Nem tudom, mindezek után kitalálhatja-e valaki, hogy mit akarok mondani a válogatottról. Hát azt, hogy a szövetségnek kellene hogy legyen egy fiatal, tehetséges, tanult edzője, aki egy ideig minden szövetségi kapitányra ráerőszakolt másodedző lenne! S amikor eljön az idő, ő veszi át a válogatottat, és nem egy újabb vendégprofesszor! Különösen nem egy olyan, akit éppen most menesztettek. Mihajlović nemrégen kijelentette, hogy ő nem hajlandó elhagyni Olaszországot, mert a gyerekei ott járnak iskolába! Egyébként is azok, akik jól ismerik, azt állítják, hogy kevesebb a sütnivalója, mint az, akinek az utódja lenne. Nagyon kiábrándított azonban Ćurčić, a pillanatnyilag megbízott kapitány is, mert rosszabbat nem is választhatott volna csapatkapitánynak, mint Žigić, akinek nem lenne helye még a szélesebb keretben sem, ha véletlenül rám hallgatnak. Kívánom azonban, hogy ismét megvegye valaki, mégpedig nagy pénzért, mert akkor abból a Topolyának is jár valami. Annak a csapatnak, melyért pár hát előtt aggódtam, de úgy látom, kezdenek jobban játszani, és jönnek a pontok.


Az ilyet zárva kell tartani!

Ha valaki nem labdarúgó, se nem edző, de még csak nem is játékvezető, szövetségi vezető vagy alkalmazott, hogy tud kihatni egy meccs kimenetelére? Kérdezzék meg az olasz szövetséget! Biztos vagyok abban, hogy még mindenki emlékszik arra a jelenetre, amikor egy derékig meztelen „vadember” a genovai stadionban az olasz–szerb Eb-selejtezőn a 4-5 méter magas drótkerítés tetején őrjöngött! Emiatt megszakították a meccset. Akik ismerik, tudták, hogy a piros-fehérek „szervezett szurkolóinak” egyik főkolomposa. Egy napra rá aztán mindenki tudta, hogy a neve Ivan Bogdanov, és azt is, hogy a szerb válogatott 0:3-ra veszítette el a megszakadt selejtezőt. Nemegyszer vallottam színt ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, de ismét leírom, hogy a szerb csapatnak, de a szerb szövetségnek sincs semmi köze a rendfenntartáshoz! A Szerbiai Labdarúgó-szövetség értesítette az olasz partnert, hogy nagyobb számú „szervezett szurkoló” érkezik, tehát készüljenek fel… Van ugye nem egy megoldás, egyebek között nem engedni be őket az országba, nem engedni be őket a stadionba, átkutatni minden egyes tagját ennek a csoportnak, rájuk irányítani a vízágyúkat, körülvenni őket a lelátón rendőrkutyákkal stb. Mindez nem a vendégek feladata, sőt egyetlenegy ilyen biztonsági eljárást nem kérdőjelezhettek volna meg! Ha ezeket megteszik, szerettem volna látni, hogy bárki szemtelenkedik, netalán megjátssza az őrült Tarzant.
Bogdanovot az olaszok három évre elítélték, de aztán kitoloncolták (miért kerüljön nekik pénzbe!) azzal, hogy a következő öt évben nem léphet be az EU országaiba. Most itthon van bajban, mert 2006-ban(?!) a két nagy belgrádi klub kosarazóinak meccse előtt verekedett, és megtámadta a rendőröket is. Ő megrögzött piros-fehér „szurkoló”. Ezt az ügyet már tárgyalták, de védői arra hivatkoznak, hogy beszámíthatatlan volt, mert egy előbbi verekedésben megsérült a feje! Követelik a fiskálisok, hogy engedjék szabadlábon védekezni – május vége óta van a fogdában –, de a kérvényt elutasították, valószínűnek tartom, hogy azért, mert ha beszámíthatatlan, akkor továbbra is veszélyt jelent nemcsak a rendőrökre, hanem másokra is, nemde?! Egyébként is ő azt állítja, hogy nem emlékszik semmire! Le kellene forgatni neki naponta mindazt, amit a hírszerzők készítettek róla, amikor beszámíthatatlan volt. S akkor világossá válna még neki is, hogy az ilyent zárva kell tartani. Félő azonban, hogy a következő ítélethozásnál még a rend őrei is megjuhászodnak, ismervén a piros-fehérek „szervezett szurkolóinak” bennfentességét a főváros minden szintjén! Te jó ég, milyen nagy buzgósággal mondanám a mea culpát, ha történetesen évekre bekasztliznák ezt a rossz emlékezetű és beszámíthatatlan, félmeztelen, őrült Tarzant! De nem most kellene, hanem 2006-ban kellett volna! S akkor lehet, hogy nem történik cirkusz Genovában… vagy esetleg a szervezők más Tarzant választottak volna?!

Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -