2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Mit keres ez a gyerkőc a nagy öregek között?

JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Amikor 1962-ben először érkeztem a jugoszláv labdarúgás első ligás edzőinek téli továbbképzőjére, nem sokon múlott, hogy ne engedjenek be a terembe. Az ajtóban a szövetség embere tetőtől talpig végigmért, s ellentmondást nem tűrő modorban és hangon kimondta a következőt: „Fiatalember, a játékosok a másik teremben tartják a gyűlésüket!” Mivel alig voltam 29 éves, nem vettem zokon tőle a „lefokozásomat”, sőt! Miután megmutattam neki a meghívót és az edzői igazolványomat, morgott valami bocsánatfélét, s beengedett.

De nemcsak az ajtó előtt voltam „gyanús”, hanem még inkább a teremben. Edzőruhában egészen másként néztem ki a meccsek alatt, mint a jól szabott „civil ruhában”, s talán ez okozta, hogy sokan azzal az arckifejezéssel néztek rám, hogy „hát ez ki?”.
Néhányan azonban nyomban felismertek, bevallom azonban, ha lottóhetest adna valaki, akkor sem tudnám, hogy kik voltak! És ment is már a „megszokott”: gde si, madžar! Mindezt csak azért mondtam el, hogy ízelítőt adjak ahhoz, hogy miként érezheti magát az angol Premier League 34 éves edzője a sok nagy öreg között. S ő nem csupán jóval fiatalabb a többinél, hanem a világon nincs még egy olyan futballedző, legalábbis ezen a szinten, aki fiatalabb, s akinek a neve hosszabb volna, mint a Chelsea főnökéé, éspedig: Luis André da Pina Cabral e Villas-Boas. Talán mondanom sem kell, hogy ő portugál. Nem tartozik ide ennek a kiváló fiatal szakembernek az életrajza, de a hitelesség érdekében meg kell jegyezni, hogy nem csak úgy odapottyant az orosz milliárdos klubjának menedzseri székébe. Mourinho szakcsapatában tanult, s a Portóval – éppen úgy, mint a tanítója – már az első évben bajnok volt. Ide tartozik az is, hogy húszéves korában a Brit Virgin-szigetek szövetségi kapitánya volt! Mindennek ellenére azt kell mondanom, hogy a Premier League-ben nincs hely a „gyerekek” számára. Íme egy kimutatás, amely csak „mellékesen” foglalkozik a szakemberek korával, inkább arra összpontosul, hogy a most székben lévők hány esztendőt vagy hónapot és napot töltöttek el a legnagyobb angol klubok hihetetlenül jól fizetett karosszékében… mondhatnánk azonban azt is, hogy a világ legbizonytalanabb foglalkozásának központjában.
Az adatok véleményem szerint két héttel „késnek”, de ki vagyok én, hogy mindenkit kritizáljak?!
Név Nemzetiség Eltöltött idő Klub Kor Helyezés
Év és nap
1. Ferguson skót 24 343 M. United 70 2.
2. Wenger franc. 15 314 Arsenal 62 7.
3. Moyes skót 9 214 Everton 48 16.
4. Pulis walesi 5 131 Stoke City 53 11.
5. McCarthy ír 5 86 Wolwerham. 52 7.
6. Redknapp angol 2 354 Tottenham 64 5.
7. Bruce angol 2 134 Sunderland 51 14.
8. Martínez spany. 2 122 Wigan A. 38 20.
9. Lambert skót 2 58 Norwich 42 13.
10. Mancini olasz 1 300 M. City 47 1.
11. Coyle ír 1 280 Bolton Wand. 45 19.
12. Paerdew angol 0 310 Newcastle 50 4.
13. Kean skót 0 306 Blackburn 44 18.
14. Dalglish skót 0 280 Liverpool 60 6.
15. Hodgson angol 0 246 West B. A. 64 13.
16. Warnock angol 0 228 Queens P. R. 62 12.
17. Allardyce angol 0 136 West Ham 66 8.
18. M. Jol angol 0 130 FC Fulam 55 15.
19. McLeish skót 0 120 Aston V. 52 9.
20. Villas portu. 0 115 Chelsea 34 3.

Ha valaki hajlandó barangolni a fenti adathalmazban, hihetetlen mennyiségű összehasonlításra van alkalma. Én csak a következőkre hívnám fel az olvasók figyelmét: Egy klub negyed évszázad előtt kötött „házasságot” menedzserével. Persze hogy Sir Alexről van szó. Wengert akkor szerződtették, amikor a mai játékosok óvodások és elemisták voltak. Ugye senkit sem lep meg, hogy az utóbbi 15 évben éppen ez a két klub (M.United és az Arsenal) és persze menedzsere volt a legsikeresebb. A „hosszú élet” a menedzseri karosszékben azonban nem hoz automatikusan sikert. Ezt mutatja az Everton, a Stoke City és a Wolwerhampton esete… Figyelmükbe ajánlom azt is, hogy csak hat klub szerződtetett angol szakembert! Azok közül is csak a Tottenham és a Sunderland adott két évnél is hosszabb felhatalmazást az edzőknek. Előttük két skót, egy-egy francia, walesi és ír vezet utcahosszal futballedzői állhatatosságban. Ha a menedzserek szerint állítjuk össze a táblázatot, akkor az meglehetősen lesújtó, az angolokra! Első egy olasz, második egy skót, harmadik egy portugál, negyedik végre egy angol! Ez a foglalkozás nem tűri a tudatlanságot, a tapasztalat hiányát, jobban mondva csak a sikereket „tűri”! Ha csoportosítani akarnánk a kor szerint a fentieket, akkor egyetlenegy volna a 70 évesek között, hatan vannak a 60, ugyancsak hatan az 50 és öten a 40 évesek csoportjában. A portugál „gyerkőcön” kívül csak a spanyol Martínez tartozik a harmincévesek közé. Egy spanyol és egy portugál… Mond ez valamit? Ha igen, akkor én tanácstalanul bámulok azok arcába, akik tudják, hogy miért érnek be hamarabb azon a nagy félszigeten az edzők!


„Ő” taposta volna ki a „gyerkőcöknek” a mezsgyét?

Ez nem kérdésnek volt szánva, hanem címnek. Punktum. Tehát ezen nem kell rágódni, Mourinhóról van szó. Pontosabban José Mário dos Santos Félix Mourinhóról! Mint Villas, ő is portugál, ugye. El tudom képzelni, hogy a portugál gyerekek hogy utálják a nevüket, amikor az iskolában le kell írni – először, másodszor… nemcsak a rövidített nevet, hanem például Villas-Boasnak a 32 és Mourinhónak a 31 betűs „büntetést”! S még meg is kell tanulni fejből, mielőtt hozzáállnál papírra bökni! Meglehet, hogy ma a számítógépes világban ez könnyebb volna, különösen, ha a mama vagy a papa, de lehetséges, hogy a tanító betáplálja a 32 betűt… és csak rá kell ütni valamelyik billentyűre! Ezt tehette valaki dos Santos Félix adataival, és egy olyan eredmény látott napvilágot, amely bizonyos fokig boszorkány(ok) beavatkozására utal. Október ugye az ő hónapjuk! Az „Övé” is, naná! Állítólag 2004 óta ebben a hónapban egyetlen vereséget sem kellett lenyelnie. Akkor a Manchester City verte Chelsea-jét. Az idén hat meccset nyert a csapata, a Real, 20:1-es gólaránnyal. Azt már csak körítésnek írom le, hogy ez a veretlenség már hét éve tart. Hét… ennek a számnak mindig volt valami köze a boszorkányokhoz… nemde?!

Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -