Tomislav Karadžić, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség elnöke nem mond le Kezdeném ott, hogy a legutóbbi vb előtt, melyre eljutott a válogatott, a szövetségi kapitány kibokszolt egy óriási fizetésemelést 360ezerről 1,2millióra… euróra persze! Mindenki meg volt győződve arról, hogy ezt akkor kapja meg, ha a csoportból továbbjut Szerbia, ami – ha emlékszenek rá – nem sikerült, mert (ismét) kikaptak az „enyémektől”, mármint a kenguruktól. Ezzel elesett a szövetség olyan hét-nyolcmillió dollártól! Antić szövetségi kapitányt megbüntette a FIFA négy meccsel, mert mosatlan szájjal beszélt a bírókkal. De nemcsak a bírókkal, hanem az itthoni munkaadóival is, akik (mondjuk a szövetség fele plusz egy vagy kettő) mindenáron meg akartak szabadulni tőle. Kezdődhetett a nagyon kínos „párbeszéd”, mely ebben a pillanatban több mint kétmilliójába kerül a szövetségnek. S abba, hogy a játékosok egy nagy csoportja a Spanyolhonban élő szakember mellett foglalt állást. Helyébe jött egy szerencsétlen, másodosztályba tartozó szürkeség (Pižon kiváló játékos volt, és jó ember, van tapasztalata is a válogatottak vezetésében – második volt az ifiválogatottal az Eb-n Németországban, mondja Karadžić) mintegy 300ezer évi gázsiért, akire aligha hallgatott valaki. Vidić aztán egyáltalán nem, hisz neki soha senki nem mondta, hogy lője a büntetőt a szlovénok ellen! (Meg kell említenem, hogy a vb-n meg ő követett el egy esztelen szabálytalanságot, amiért tizenegyes járt.) Ha történetesen 1:1-re alakult volna az eredmény, akkor egészen más a meccs lefolyása… S talán akkor nem is biztos, hogy a hal fejének bűzét nem lehetett volna szagtalanítani egy győzelmi dezodorral, Bruttal. Nem volt Brut, és ismét elment 7-8millió euró! Ennyit veszít a Szerbiai Labdarúgó-szövetség, mert nem jutott el az Eb-re… Feltehető a kérdés: most ismét megoldódik (hisz akkor sem oldódott meg) minden a szövetségi kapitány menesztésével, egy új kinevezésével? Ó, nem! És az is lehet, hogy a „fej” sem marad… Megtörténhet azonban, hogy a szövetség és elnöke (hihetetlen, de még) ezek után is marad. Nem mintha nem volna jobb, mint az, melyet egy nemzetközileg körözött vezetett. Megépült a labdarúgóközpont, újjáépült néhány stadion, több stadion villanyvilágítást kapott, valahogy szervezettebben működik az „iroda”. Hát akkor mi a baj? Nemhogy mi, hanem mik, és ebből sok van!
A legnagyobb a legkisebbekkel kezdődik. A pénzes szülők gyerekei vannak a kezdőcsapatokban! S előbb-utóbb jobb játékosok lesznek, mint a tehetséges, de mellőzött kis srácok sokasága. A mamák és taták szépen vagy erővel össze is állítják a csapatokat!
Ezekkel, a mamákkal és tatákkal vannak „nagyon jó barátságban” a játékosügynökök. Az ügynökök a „jól dolgozó” edzőket „elhelyezik” azoknál a kluboknál, melyeknél „tegezik” az elnököt vagy a küldöttjét. A minden idők Petrovićát elhalmozzák „információkkal és ajándékokkal”… Ha aggályoskodik, és a „kiemeltek” nem játszanak, kellemetlenségek is történhetnek. De ha történetesen „befutnak” a játékosok az ország címeres mezében, és ebből kifolyólag valamelyik nagy külföldi csapat veszi meg őket, akkor a klubvezetőt és az edzőt „mással is meglepi” a játékos gazdája. S ha nem játszanak, bizony nemritkán kellemetlenségek érik a durcáskodókat! Persze ezt nem csak a szerb futballkofák teszik nagy előszeretettel, de ahhoz képest, hogy milyen kicsi ez az ország, nálunk több kofa van, mint például Németországban…
„Az én játékosom biztos játszik!”
Egy tagbaszakadt fiatalember, teli tetoválással, ül a páholyban, és hangosan mondja a mondanivalóját, mármint hogy még mielőtt a csapat kijött volna, ő tudta, hogy az „ő játékosa(i)” biztos a kezdőcsapatban van(nak), mert ha nincs(enek), „lesz egy kis muri” a meccs után! Egy dél-szerbiai városból hozta a játékost, aki „ingyen jött, és megy is majd, ha én mondom” – ez volt a kommentárja azoknak, akik hallani akarták, vagy nem is akarták hallani a véleményét. Nos, ha egy csapatban van három-négy ilyen játékos, ugyan milyen tekintélye van az edzőnek…? És ha a klub rászorul az ilyen „olcsó”, sokszor teljesen „ingyenes” játékosra, akkor fogalma sincs, hogy ezek mikor fognak tiszta szívből hajtani. És ha történetesen a gazda csapata ellen játszanak, beletesznek-e mindent, vagy éppen „rossz napot” fognak ki?! A bírákról már ne is beszéljünk. A SZFRJ alatt nagyon fontos volt, hogy melyik köztársaságból jött a játékvezetői hármas, ma meg hogy piros vagy fekete – persze fehérrel kombinálva – a kedvence, mentora! Aztán jönnek a „szervezett szurkolók”. Ha valakit nem szeretnek, legyen az elnök, edző vagy játékos, annak befellegzett! Idetartozik a szövetség, a válogatott is, hisz Genovában ők döntötték el a meccset, meg persze az UEFA érthetetlen döntése, hogy nem a szervező, hanem a vendég kell hogy rendet tartson! Arról már nem is kell beszélni, hogy milyen a legmagasabb hazai edzői iskola, tehát milyenek a padjaiból kikerült szakemberek, ha majd egy évtizedig Đorić volt az igazgató. Abban az időben, amikor ő volt a piros-fehérek hátvédje, ha meg akartál sérteni valakit, akkor azt mondtad: „Olyan okosan játszol, mint Đorić!”
Karadžićnak nem szabad lemondania!
Nem azért, mert ő nem felelős mindenért, hanem, hogy legyen idő arra, hogy a választásokat előkészítsék. Hogy végre valaki(k) átfésüljék a múlt egy-két világbajnoki, Európa-bajnoki és egyéb szereplését nemcsak a nagycsapatnak, hanem minden versenyben lévő gárdának. De még mielőtt ezzel foglalkoznának, tegyenek meg mindent a klubok helyzetének ilyen vagy olyan véglegesítéséért, vagyonuk legalizálásáért. A szövetség dolgozzon ki 2-4-6 éves tervet, mely az Eb- és vb-célokat szolgálná. Teljesen váltsák le a szövetség szervezetét is (ebbe beletartoznak a játékvezetők és az edzők is). Szinte azt mondanám, hogy senki, aki eddig valami tisztséget viselt, ne legyen még közel sem az új vezetőségekhez! Hogy ez utópia, azt nagyon jól tudom! Azt is tudom, hogy például a két legnagyobb fővárosi klubot nagyon sokáig és nagyon sikeresen más sportból való egyének vezették. Talán most is ilyen megoldást kellene találni, hogy ne vigye magával az új vezetőség a rengeteg kellemetlen „poggyászt”. Nem volna buta egy holland, spanyol vagy német szakembert szerződtetni az edzőiskola mentorának.
Baromság volna, ha a mai vezetőség szerződtetné az új szövetségi kapitányt! Az új embernek és teljes csapatának tudnia kell, hogy kikkel a hátuk mögött fognak négy éven keresztül birkózni a múlt sikertelenségeinek feledtetéséért. A két „csapatnak”, a szövetségnek és a szakembereknek – ideértve az összes csapat edzőjét és a szakvezetés egyéb specialistáit – bízniuk kell egymásban. Hogy ez így legyen, a szerződéseknek világosan tartalmazniuk kell mindkét oldal jogait és kötelességeit. Éppen ezért nagyon is jól teszi Karadžić, hogy nem akar lemondani, ezzel a lépéssel nagyban segítheti a jövőt. Kérdés azonban, hogy van-e, vannak-e olyanok, akik képesek megfogalmazni az új feladatokat, célokat és megoldásokat.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.