Debrecenbe kéne menni…

Sokan azon csodálkoznak, hogy ez a kiváló kapus nem keltette fel Petrović szövetségi kapitány figyelmét. Nenad Novaković egyike a majdnem három tucat szerb játékosnak, aki Magyarhonban keresi meg… nem a kenyerét, hanem a kiflijét. Bizony, negyven évvel ezelőtt ilyesmit még rémálmában sem tudott volna elképzelni egy magyar szurkoló. S Bobek, Boškov, Vukas, Čajkovski idejében senki sem gondolt arra, hogy harmadosztályú dél-amerikaikat és egyebeket hoz a Partizan meg a többi szerbiai klub, hogy erősítse csapatát. Nagyon szegényes ebben a pillanatban a szerb labdarúgás, amit ékesen mutatott a héten lejátszott kupameccsek sorozata. Sehol egy komoly közönség, kivéve Novi Pazart, ahol az új ligás, a nagyon rosszul szereplő helyi csapat a Partizant látta vendégül. A sportlapok fényképei mutatták az állig vértezett, kommandósokra hasonlító rendőröket a stadionban és körülötte. „Fokozott és kiemelt kockázatú labdarúgó-mérkőzésről” volt szó. Szent isten! Hová jutottunk… De legalább itt volt közönség, nem úgy a többin, kivéve egyet-kettőt. Kúlán meg ingyenes volt a belépés, állítólag az egész versenyévben így lesz…

Ha már a közönségről szóltam, hadd említem meg a ragyogó török találmányt. A Fenerbahçét megbüntette a szövetség a huligánok viselkedése miatt – üres stadion előtt kellett volna játszaniuk. Valakinek azonban volt egy ötlete: a nők és a gyerekek, valamint a 12 év alatti fiúk is megtekinthették a meccset. Nos, negyvenezernél is többen voltak a lelátókon! A hölgyek és a gyerekek nem fütyülték ki az ellenfelet, nem volt káromkodás… Meglehet, ez a módja a „szervezett szurkolóktól” való megszabadulásnak itt, Szerbiában is?! De van-e mersze valakinek ilyesmire?

Na de vissza Debrecenbe és a Magyarországon kívül még 21 országban játszó szerb futballistákra. Így mondom, szerbekre, mert a vajdasági magyarokat nem tartja számon az a lap, melyből kibogoztam a következőket:

Országösszesen kezdettkispados csere gólt lőtt

1. Magyaro. 29 21 8 0 1

2. Oroszo. 15 10 5 0 1

3. Lengyelo. 15 6 6 3 1

4. Románia 14 5 7 2 0

5. Ciprus 13 6 2 5 0

6. Olaszo. 13 4 9 0 0

7. Ukrajna 11 5 6 0 0

8. Németo. 11 6 5 0 0

9. Belgium 10 7 3 0 0

10. Szlovákia 10 3 7 0 0

11. Görögo. 10 3 5 2 0

12. Franciao. 9 3 6 0 1

13. Anglia 7 2 5 0 0

14. Cseho. 6 1 5 0 0

15. Svájc 6 6 0 0 1

16. Ausztria 5 1 4 0 0

17. Hollandia 5 3 2 0 1

18. Spanyolo. 3 0 3 0 0

19. Norvégia 3 2 0 1 0

20. Svédor. 3 1 2 0 0

21. Portugália 3 2 1 0 0

22. Töröko. 2 0 2 0 0

Ha jó a számítógép, akkor 203 szerb rúgja a bőrt, vagy éppen melegíti a tartalékok padját ezekben az országokban. A sportlap nem szól az egykori Jugoszlávia köztársaságaiban játszó szerbekről. Nos, ebből a kétszázból csak 97 volt a pályán! Annál is rosszabb az, hogy csak hat gólt lőttek! Igaz, 13-nak a klubja a lapzárta után kellett volna hogy játsszon. Csak a svájciak „vásároltak” valóban jól, hisz minden szerb a pályán volt. A legrosszabbul a spanyol és a török klubok jártak, mert egy szerb sem lépett pályára. Valójában azonban az olasz, cseh, román és a szlovák klubok jártak pórul, ami kitűnik a második számoszlopból. Most még csak egyetlen gondolat: hány valóban kiváló csapatot lehetne összeállítani ebből a kétszáz „vendégmunkásból”. Csak az a baj ezzel, hogy ezeknek egyheti bérükért (legalábbis azoknak, akik Angliában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban stb. játszanak) az itteni labdát kergetők egy egész idényt végigkubikolnak! Tehát a lista nem fog rövidülni, hanem minden évben hosszabb és hosszabb lesz.

Meg kell emelni a hálót!

Élvezettel néztem a röplabda-Eb-t, már csak azért is, mert a szerb válogatott azzal ment el, hogy nekik nagyon megfelel a hatodik hely! Tehát nem fogadkoztak, nem álmodoztak semmilyen éremről, de szép lassan, szinte észrevétlenül mind közelebb jutottak a dobogóhoz. Hogy aztán vérszemet kaptak – ha már itt vagyunk, lökjük le „ezeket”, bárkik legyenek azok, a legmagasabb lépcsőről is! Legutóbb élőben a jugoszláv válogatottat, ha jól emlékszem, (két meccsen is) Sydneyben, az olimpiai játékokon láttam. Biztos vagyok benne, hogy nem a döntő volt. Ott láttam először Miljkovićot, akit most a torna legjobbjának kiáltottak ki. Ezt úgy mondják, hogy ő a bajnokság MVP-je. Ott még nem ő volt a tata, inkább a vízhordó, de az aranyérem nagyon jól állt a nagydarab suhanc nyakában. Ő most már számomra jobb, mint Budišin, az én időm legnagyobbja, akibe minden szabadkai nő bele volt bolondulva a negyvenes években. Abban az időben más volt a játék. Mindenki mindent csinált! S egészen mások voltak a szabályok is. Az, ahogy most „fogadják” a labdát, akkor „húzás” volt. S ma annyi a specialista, hogy szinte nem fér a pályára! Van sáncoló, fogadó, irányító, libero, pontszerző, leütő, adogató… na kérem… és itt van még a MVP!

S minderre jön az, hogy ma annyi a kétméteres srác, hogy a Dunát is át lehetne „sáncolni” velük, de ezeknek meggyűlik a bajuk a még magasabb leütőkkel. Szinte nem lehet védeni, amit ma ezek „összehoznak” a hálón. Az az érzésem, hogy meg kellene emelni a hálót legalább tíz centivel, hogy ismét legyenek hosszabb labdamenetek! Fogadok rá, hogy tíz év múlva ezt meg is teszik. Persze azt már én – aki már majdnem nyolcvan vagyok – nem fogom megérni.

Ha már említettem Budišint és a nőket, akkor hadd írjam le, hogy Miljkovićról azt írják a lapok, hogy „nem nős”, csak tíz éve él együtt egy nővel! De nincs „papírja”?! Mennyinek van papírja meg menyasszonyi ruhája is, és a templom előtt fényképezkedtek, de az „egész”, amire esküdtek, nem tart az ötödéig sem, mint a Miljković-„eset”.