Ana Ivanović és a golfozó Adam Scott
Már a középiskolában (Szabadkán) több sportágban kipróbáltam hitvány kis (mert így mondta nagyanyám) testemet. –Röplabdázz, neked az felel meg legjobban – mondta a tornatanárom. Csináltam is sikeresen – „emeltem” a nagydarab srácoknak. A futballt sokkal jobban szerettem, ott nem voltam csak „szolga” – gólt is rúghattam… És tagja voltam az osztály atlétikai csapatának is, távolugrásban én ugrottam a legmesszebbre. Nem volt nehéz, mert pehelysúlyú voltam, mellékesen éppen abban a súlycsoportban birkóztam az iskola válogatottjában! Ebben csak azt nem szerettem, hogy minden attól függött, hogy a bíró hogyan látta a történteket. Hacsak nem tusoltad be az ellenfelet. Én matematikus voltam, és nem nyelv csűrő-csavaró! Ez nagyon sokban megmaradt (máig is) bennem. Hacsak lehetett, mindent a számok törvénye szerint csináltam, azokba „kapaszkodtam” – ha te egyszer többet tudsz futni, mint az ellenfeled, már győztél – szoktam volt mondani játékosaimnak –, hát ha még ha háromszor, ne adj’ isten tízszer…! S mivel a „számok”, majd mindenfélék, szinte rendre „bejöttek”, majdhogynem szerelmes lettem beléjük! A napokban volt egy teniszmérkőzés, melyen a számok sokkal többet mondtak (legalábbis nekem), mint a „száraz eredmény”!
Đoković és Dolgopolov meccsének első játszmájáról beszélek. De még mielőtt rátérnék a számok „igazságszolgáltatására”, hadd jegyzem meg, hogy mennyire más a két játékos meg edzőik is. Đoković frizurája egy rövidre vágott sündisznóra hasonlít, majdnem ilyen az edző frizurája is. Ezzel szemben Dolgopolovnak kontya van, és a homloka fölött egy félhold alakú, fém fésűféle tartja a haját. Az edzőnek a sapka alól pedig majdnem a fél hátáig ér a hullámos haja. Ismét nagyanyámat idézem, aki erre azt mondta volna: hosszú haj, rövid ész. Ezúttal azonban a mondásnak köze sem lenne az igazsághoz, mert ennek a kontyos játékosnak határozottan jó, furfangos, mondhatnám azt is, hogy egzotikus teniszesze van. Hát akkor miért kapott ki?! Mert a másik oldalon Đoković állt, aki azért jött New Yorkba, hogy győzzön, és már is az felhergelte, hogy olyan sokáig tartott a hosszú hajú ellen a rövidítés! Így valahogy mentek a dolgok – 6:6 volt, és Dolgopolov elhúzott 4:0-ra. Nem sokkal később 4:5 volt, és akkor elkezdődött az adok-kapok… 6:5-ről… 7:8-ra, majd 8:8, 8:9, 9:9, 10:9, 10:10, 10:11, és már hetven perce játszottak, kínozták egymást a közönség nagy örömére. Ment minden tovább 11:11, 11:12, 12:12, 12:13, 13:13, 14:13, 14:14, és akkor végre 14:15 és 14:16!!! 76 percig tartott az első szett! Aztán már minden „természetesen” folyt le Đoković 3:0-s győzelméhez. Tavaly és még azelőtt ezt a szettet Đoković egy fél tucatszor vesztette volna el. Az idén egyszerűen nem hajlandó senkinek semmit adni! Amikor ront, nem káromkodik, legalábbis hangosan, nem lehet leolvasni a szájáról sem… nem vagdossa az ütőt a földhöz, nem „vonja felelősségre” a páholyban ülő csapatát – összeszorítja ajkait, és játszik! Hát ezért van már hatvannál is több győzelme ebben az évben. Egy ilyen számot nagyon nehéz mellémagyarázni. És hiába játszotta élete legjobbját Tipsarević, az csak egy szettre volt elég. A végén sérülés miatt feladta. Egy kis fantáziával egy nagyon érdekes meccset „láthatott” volna az ember, ha történetesen Janko teljesen egészséges maradt volna. Ugye, a VOLNA mi mindenre képes.
Kicsi a bors, de erős
Kezdeném, jobban mondva folytatnám tenisszel, már csak azért is, mert a kezemre játszik az a tény, hogy egy nyolcmilliós nemzetből a US Openen 5 játékos volt a negyeddöntőben! Szerbiáról beszélek, ugye. Hány játékosa kellene hogy legyen az 1356milliós Kínának, az 1129milliós Indiának, a 312milliós USA-nak és így tovább. Hát majd én megmondom, jobban mondva a számológép – Kínának 169 hely kellene, tehát két teljes US Open meg egy fél! Szóval értik már, miről beszélek. S aztán folytatnám a kosárlabdával, de ebben az esetben „csak” Eb-ről van szó, tehát nincsenek a fent említett elefántállam-szerűségek. De még így is nagyon érdekes a 12-be jutott nemzetek összetétele. Hogy illusztráljam mondanivalómat, a csapatok a világ népességi világranglistáján a következő helyeken vannak: E csoport – 1. Franciaország 20., 2. Spanyolország 28., 3. Litvánia 135., 4. Szerbia 95., 5. Törökország 17. és 6. Németország 14. Az F csoport még érdekesebb: 1. Oroszország 8. (142millióval az egyetlen 100millión felül), 2. Macedónia 146., 3. Görögország 74., 4. Szlovénia 147., 5. Grúzia 115. és 6. Finnország 111. Hol vannak a nagyok? A 23. Olaszország, a 27. Ukrajna, a 33. Lengyelország, a 49. Románia, a 60. Hollandia, a 75. Portugália, s folytathatnám tovább. Vagy ezek a nemzetek nem játsszák a kosárlabdát?
Labdarúgásban táblázatban mutatnám a nyolc csoport tagjait. Itt a nagy nemzetekről, közepesekről, majd kicsikről és végül a picurkákról lesz szó:
Csoport nagy közepes kicsi pici
A 2 2 2 –
B 1 1 3 1
C 2 3 1 -
D 3 1 1 1
E – 5 – 1
F 1 3 1 1
G 1 2 1 1
H 1 3 – 1
I 1 3 – 1
Mi „kényszerített” erre, hát az, hogy a szerb válogatott „ünnepelte” 3:1-es győzelmét a Feröer szigetek ellen. Lehet, hogy ezt joggal tették, mert Olaszország is csak 1:0-ra verte őket, de ha egy kicsit mögé tekintünk, mindkét csapat jobban tenné, ha elhallgatná „sikerét”, mert ez a válogatott abból az államból tevődött össze, mely összesen 48547 polgárt tart számon.
Egyveleg
Egy-két dolgot nem hallgathatok el, mert tartós nyomot hagyott emlékezetemben. A kies Bledi-tavon megtartott evezős-világbajnokság. Az, hogy milyen fölényben voltak a brit származású csapatok. Még egy kis Új-Zéland is egymás után nyerte a futamokat. Nagy-Britanniáról, az USA-ról, Kanadáról meg Ausztráliáról ne is beszéljek.
Az atlétikai vb-vel kapcsolatban majdnem azt kell hogy mondjam, hogy Bolt akarattal csinálta a 100 méteren a rossz rajtot! Hogy aztán a 200-at „röhögve” nyerje és a 4×100-on világcsúcsot fusson. Hisz azt mondta, hogy egy nagy meglepetést tartogat a nézőknek. Nagyon érdekelne, hogy milyen eredményt futott az utolsó százon, mert ennyire akarni még sosem láttam.
Ana Ivanović, bár kikapott Serena Williamstől, végre „kimutatta a foga fehérjét”. Hogy mi okozza a változást? Talán az, hogy ismét Adam Scott golfozó karján jelent meg a nagyközönség előtt!
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.