Aleksandar Stanojević szerint nemcsak ő hibáztatható a Partizan az Európa-ligából való búcsújáért (fotó: Beta) Igen valójában jön, sőt, már itt is van a sárga veszedelem. Ezt mondja a Biblia, ezt mutatja a pár nappal ezelőtt véget ért 26. Universiade. Mégpedig félreérthetetlenül. Tudom, hogy a számokat (is) így is és úgy is lehet értelmezni, s ebben nagyon nagy a ma embere, különösen a tőzsde bennfentese, a politikus, de nem hagynám ki a hozzám hasonló pennát forgatót sem! S érdekes, be is lehet bizonyítani, hogy a szavakkal ügyes játékos nem hazudik, csak éppen profi „szemfényvesztő”. Fél évszázaddal ezelőtt a következő hír jelent meg a vezető szovjet lapban: „A New Yorkban megtartott versenyen atlétáink nagyszerűen szerepeltek, megkaparintván a második helyet. Az amerikaiak ezzel szemben csak az utolsó előttiek lettek!” Hazudott itt valaki!? Nem, csak éppen elhallgatott valamit – a párharcot…
Nos, a Kínában megtartott játékokon 24 sportág több mint tízezer főiskolása vett részt és ezen is éppen úgy, mint a vízi sportok vb-jén magasan a kínaiak voltak a legsikeresebbek. Íme az első hét helyezett.
Ország arany ezüst bronz összesen
1. Kína 75 39 31 145
2. Oroszo. 42 42 45 129
3. Dél-Korea 28 21 30 79
4. Japán 23 26 38 87
5. Olaszo. 12 5 3 20
6. Ukrajna 11 19 14 44
7. USA 7 22 11 40
Még mielőtt rátérnék a sárga veszedelemre, le kell szögeznem, hogy az aranyérmek száma a döntő a sorrendnél. Most csináljunk egy kis matematikai gimnasztikát. A három távol-keleti, mind a három sárga – Kína, Dél-Korea és Japán – 311 érmet szerzett, az oroszok, olaszok és ukránok 193-at. Már ez az összehasonlítás is mutatja a távol-keletiek fölényét. Ezt még jobban kidomborítja a kínaiak 75 aranya a másik blokk (három állam) 65 első helyezésével szemben! A keleti blokknak összesen 126 aranyérme van! S akkor jön az USA a lesújtó hét (7) aranyérmével! Kevesebb mint a kínaiak egytizede! Igaz, hogy az USA összességében meg kellene, hogy előzze az olaszokat, de a sorrendet a legfényesebb érmek száma határozza meg.
Érdekes még megjegyezni, hogy a Szovjetunió egykori tagjai összesen 206 érmet szereztek, tehát ha nem hullottak volna szét, akkor kenterben nyerik a játékokat. Egy hasonló számítás szerint az egykori Jugoszlávia (Szerbia 2 aranyával és 2 ezüstjével, Horvátország 1 aranyával, Szlovénia egy ezüstjével és Macedónia egy bronzával) a 19. helyen végzett volna. Így viszont a szerb csapat a 27. helyen zárt. A horvátok 42., a szlovénok az 54., a macedónok pedig a 63. helyen végeztek a 65, érmet szerző országok között. A másik két országom, Ausztrália a 16. (5 – 3 – 8), Magyarország meg a 18. (5 – 2 – 4), tehát mindkettő utcahosszal jobb, mint az, melyben ebben a pillanatban élek.
Hitelesek-e a belgrádi „nagy csapatok”?
A múlt napokban, hetekben annyi ragyogó eszmefuttatás jelent meg lapunkban a hitelességről, hogy szinte mindenki fel kell, hogy tegye a kérdést: „hiteles vagyok-e jómagam is” mindennek elolvasása nyomán. Nem akarok ebbe a problémába belegabalyodni, de egyet nyomban leszögezek – a két belgrádi nagy csapat vezetősége, szakmai alkalmazottai és ezek alkalmazottai, leginkább a játékos kifejezésre jelentkezők semmiképpen sem hitelesek, sőt! Két ilyen eredmény, mint amit ezek az „egek választottjai” hoztak csütörtökön, finoman mondva hányingert okoztak még az én minden hasonlót átélő „futballemésztési szervezetemben” is. Nem csodálom, hogy a Partizan szurkolói „tisztogatásról énekeltek” a meccs végén. Persze erre joguk van, de nem ilyen nyelvezettel. El tudom képzelni mind a két vezetőséget, különösen a fekete-fehér gárdát, amikor egy félprofi csapat elvitte a több mint egymillió eurót a stadionból. Botrányos volt, ahogy játszottak, csak Volkov, a balhátvéd játéka volt azon a színvonalon, ahova a csapat igyekezett, de megtorpant. Az elmúlt két hétben a két szóban forgó együttest majd hetvenezer szurkoló biztatta az El-selejtező meccsein, most megtörténhet, hogy a következő bajnoki meccseiken, mivel már elvesztettek egy találkozót itthon is, nem lesz ennek az egytizede sem!
Sajnos valami hasonló történt a napokban a kosárlabda-válogatottal is Londonban. Akivel csak találkoztak, mindeni verte őket!
Ezt ettől a gárdától sosem vártam volna. Emlékeztetni akarom olvasóimat, hogy június közepén a „Tudnak, képesek, akarnak” címmel lelkendeztem Ivanović edző és gárdája munkájáról. Arról, hogy milyen alaposan meg van tervezve a litvániai Eb-re való felkészülésük minden napja. Egy darabig jól is ment minden, különösen a jugoszláv köztársaságok házibajnokságán, melyen „természetesen” elsők lettek, de aztán kezdtek botladozni. Londonban kikaptak még Ausztráliától is, mégpedig meglehetősen komoly különbséggel. Engem személyesen az lepett meg, hogy egy ilyen nagy tapasztalatú edző, mint Ivković a 36. perc után 65:61-ről veszít 69:78-ra! Amikor egy kicsit áttanulmányoztam a statisztikát, úgy vélem, megtaláltam mindennek az okát – Teodosić 4 (négy) pontot hozott csapatának!
Az ő normális átlaga győzelmet jelentett volna ezen a meccsen (is). Remélném, hogy a londoni botladozás átmeneti volt, mert ha nem, akkor nem sok jót várhatunk az Eb-n.
Egy-két aranyköpés
Piros-fehérek, Prosinečki edző: Bajnokok leszünk. Át kell, hogy éljék a franciák a Marakana poklát! Jobbak voltak… Győzni fogunk idegenben, miért ne? Letámadjuk őket!
A 0:4után, ugyancsakő: Játékbanalulmaradtunk… Én: Nanemondd!
A játékosok, Kovačević: Ennyivel nem voltak jobbak. Tošić: A minőségbeli különbség döntött. Vilotić: Meg kell, hogy nyerjük a bajnokságot…
Fekete-fehérek, Stanojević: Nemcsakénvagyokhibás! Ilić: Eszemágábasejutott, hogykieshetünk. Sokkalelőbbmegkellettvolnanyernünkeztameccset. Rnić: Nagyonszerencsétlenüljöttazegyenlítőgól, mindannyiankiábrándultunk. Tomić: Azöltözőbenegyhangotsemlehetetthallani… nagyonfájakiesés.
Dačić (belügyminiszter), a Partizan alelnöke: Ez katasztrófa, más szó nem illik ide!
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.