ZENTA VÁROS NAPJA
A tervek szerint ezúttal is megszervezik a hőlégballonversenyt (Fotó: Gergely József) • Az ünnepségsorozat keretében szeptember 10-én, pénteken 16.45 órakor a helyi zeneiskola fúvósai mutatkoznak be (Városháza, toronyzene). Pénteken és szombaton, egyaránt 17 órai kezdettel a Vásártér, ill. Népkert a színhelye a VII. Nemzetközi és az I. Országos Hőlégballonversenynek. 17 órakor a Mihály arkangyal templomban: Parasztosz (ünnepi gyászmise a zentai csata 313. évfordulója alkalmából Mlađen Jović lelkész úr vezetésével). Egy órával később a Városi Múzeumban Papírszínház címmel megnyílik meg az újvidéki Városi Múzeum vendégkiállítása.
Megszűnik az utolsó sínbuszjárat Zenta és Szabadka között? – Ingyenes tankönyvcsomagok a roma diákoknak - KÉT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ZENTÁN
Bodó Józsefet , a Zenta kommunális vállalat egykori igazgatóját párthovatartozása miatt bocsátották el a munkahelyéről – tudtuk meg a VMSZ zentai körzeti szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján. Az összejövetelen jelen lévő Bodó elmondta, hogy áprilisban járt le a mandátuma, s állítása szerint a demokraták vezette városi koalíció kilátásba helyezte, hogy átveszik ennek a vállalatnak az irányítását is. Ennek ellenére kinevezték megbízott igazgatóvá, majd a vállalat igazgatóbizottságának júliusi összejövetelén a bizottság elnöke bejelentette az igazgatócserét, de egyben azt is közölte vele, hogy maradni fog a vállalatnál. Ezzel szemben a vállalat jelenlegi igazgatója augusztus 30-án szólt neki, hogy mégsem maradhat, illetve esetlegesen pályázat útján a végzettségének megfelelő állást kaphat. A történet másnap a községi képviselő-testület ülésén folytatódott, ahol igen sok kritika érte a hatalmi koalíció munkáját, a közgyűlés szünetében pedig közölték vele, hogy az ülésteremben történtek miatt valószínűleg mennie kell a kommunális vállalatból, mondván: emberileg ugyan semmi baj nincs vele, viszont túl régóta VMSZ-es káder. Bodó szerint szeptember 3-án a vállalat újonnan kinevezett igazgatónője tájékoztatta őt arról, szóltak neki, hogy semmiképpen sem maradhat a vállalatnál. Bodó szerint az erről szóló végzést az igazgatóbizottság alelnöke a bizottság összehívása nélkül írta alá.
