(Fotó: Szilágyi Edit) Az óbecsei algimnázium 1949/50-ben végzős tanulói szeptember 3-án, hatvan év távlatából jubileumot ünnepelve emlékeztek a letűnt időkre. A gimnázium épületében gyülekeztek, ott mesélték el mindazt, ami életüket utolsó találkozásuk óta kísérte, majd a hálaadó szentmise után vacsora mellett szőtték tovább a hat évtized meghitt őszinte barátság eddigi történéseit és további terveit.
Zenta közelgő ünnepére munkatársunk Gergely József újságíró-fotóriporter a városhoz és a Tiszához kötődő művészfotóiból 2011-re szóló színes falinaptárt készített. A Gergely-naptárak 2000-óta minden évben sok helyre és sokakhoz eljutottak. A zentás naptárak mellett kétévenként természetfotókkal illusztrált falinaptárak is kikerülnek a jó szemű fotós keze alól, népszerűsítve környékünk természeti értékeit, különös tekintettel a sokszínű madárvilágra. Az eltelt egy évtizedben összesen több mint 25 000 falinaptár készült és került falra nem csak Zentán és Vajdaság más településein, jutott belőle a külhonba szakadt honfitársainkhoz is.
Szabályos magyar mondat, de nem vagyok benne biztos, hogy közülünk mindenki megérti.
Legkevésbé talán a begyepesedett agyú nagymamák, akik az unokáik szemében és nyelvén nagyikká rövidültek és szelídültek, akiknek a sütőjéből finomabbnál finomabb sütik kerülnek az asztalra.
