Cenzúrázott aktanyitogatás

Miután a keleti tömbön belül a megfigyelés, a lehallgatás, a jelentéstétel a társadalom és a közélet minden pórusába beette magát, a berlini fal ledöntését követően ezekben az országokban egyfajta kéjes élvezetet jelentett az egyszerű tömegeknek a titkosszolgálati akták megnyitása. Végre kiderülhetett, hogy kedvenc énekesünk, színészünk, az utálatos bolti eladó vagy a szomszéd, akinek a kutyája többször is széttaposta kertünket, vajon jelentgetett-e, esetleg éppen rólunk. Még emlékezhetünk, mekkora csalódás volt a rockzene-kedvelő tömegek számára, amikor kiderült, hogy Vikidál Gyula, a nemzet Koppány vezére, a P. Mobil és a Dinamit zenekarok egykori frontembere Dalos néven tett szóbeli jelentéseket a hatóságnak zenésztársairól, de besúgó volt Som Lajos, a Piramis együttes vezetője is.

Miloševićnek és udvartartásának köszönhetően Szerbiában a rendszerváltás is egy évtizedes késéssel érkezett meg, a titkos akták megnyitására pedig még többet kellett várni. Vagyis, hogy pontosítsunk: még mindig várunk. A jelek szerint azonban már nem sokáig. Ezekben a napokban került a szerbiai kormány elé a titkosszolgálati akták megnyitását szabályozó törvény tervezete. A javaslat a kilencvenes években leginkább üldözött ellenzéki vezér Vuk Drašković Szerb Megújhodási Mozgalma nevéhez fűződik. Az eredeti szöveget a párt illetékesei még 2004-ben megírták, most azonban megszerezték hozzá a Demokrata Párt támogatását is, így a bejelentések szerint ez év végéig a parlament elfogadja a törvényt.

A jogszabály szerint alakul egy bizottság, amelyhez a polgárok írásban fordulhatnak, ha a róluk készült dossziékba szeretnének betekintést nyerni. A törvény életbe lépését követően nyilvánosságra hozzák mindazoknak a nevét, akik a kilencvenes években együttműködtek a szolgálattal, de azok nevei is ismertté válnak, akik az egykori országban az akkori OZNA és UDBA „bedolgozó munkatársai” voltak.

Nyílt titok, hogy 2000. október 5-ét követően Rade Marković, a szerb állambiztonsági szolgálat, vagyis a DB vezetője, akit a frissen kinevezett jugoszláv elnök, Vojislav Koštunica hónapokig nem mozdított el tisztségéből, munkatársaival dossziék tömegeit semmisítette meg. Ez akkor derült ki, amikor az új hatalom afféle köszönetnyilvánításként átadta az Ellenállás mozgalomnak a tagjairól készült dossziékat. Eleve nem kaptak meg minden aktát. Az „otporosok” nyilvántartása szerint közel kétéves, rendszerdöntögető munkásságuk idején több mint 2000 tagjukat kísérték be a karhatalmi erők, ehhez képest ők mindössze 1554 dossziét kaptak kézhez. Amiket pedig megkaptak, azok hiányosak voltak, oldalak hiányoztak belőlük. Az államhatalmiak cenzúrázták a dossziékat, nyilván olyan személyeket kompromittáltak volna az eltávolított oldalak, akik az új hatalom részesei voltak. De nem minden aktát semmisítettek meg. Sokat szó szerint szétlopkodtak olyanok, akik a DB-ben közel voltak a tűzhöz. Ezek az akták az elkövetkező években a bulvárlapok oldalait töltötték meg, a cél pedig az új DOS-os hatalom kompromittálása volt.

A dossziék megnyitása kapcsán Ivica Dačić, az SZSZP elnöke kijelentette: a szocialistáknak nincs félnivalójuk, ellenben másokkal. És nyilvánvalóan igazat mond. Mert a szocialista párt a kilencvenes években maga volt a hatalom, tehát önmagának nem súgott be. Sokkal inkább volt szükségük információkra az ellenzéki táborból, mire készülnek, kikkel találkoznak, honnan kapják a pénzt stb. Így könnyen kiderülhet számos korábban ellenzéki, Slobo-ellenes szerepben tetszelgő, majd 2000 után hatalmi szerephez jutó pártról, vagyis azok vezetőiről, hogy igazából az akkori rezsimpárt beépített emberei voltak.

A vajdasági magyarok szemszögéből szintén kiderülhetnek érzékeny részletek. Visszaemlékezésekből tudhatjuk, milyen feszültségekkel telt légkörben alakult meg a történelmi VMDK. Egészen biztos, hogy a mindig éber szolgálat figyelmét sem kerülte el a magyarok mozgolódása, így szinte biztosra vehető, hogy a formálódó magyar pártelitben is volt olyan, aki „súgott”.

Nem kell tehát túl nagy reményeket fűzni az „aktanyitogatáshoz”, ugyanis kérdéses, mi maradt meg és mit távolítottak el. Emellett a szerbiai és úgy általában a keleti titkosszolgálati hagyományokat ismerve az is vitatható, hogy ami a meglévő dossziékban szerepel, az hiteles vagy esetleg hamisítvány.