A nyúlász nagyapám

Kezdjem talán egy egyszerű kérdéssel, így én, miután elhelyezkedtünk. – Hogy vagy? – Köszönöm jól vagyok, csak ez az idő nem enged dolgozni. – Miért, csinálnál most valamit? – tettem hozzá előző kérdésemhez. – Mint tudod, itt az udvarban mindig van tennivaló. Láthattad már mennyi mindennel foglalkozok – válaszolta, tatám. – Igen tudom – folytattam a jól induló párbeszédünket – de pontosan mivel is? Hamar, hamar ide a mikrofonba! – Ja értem, a riport, rendben – ment bele játékomba tatám – mint tudod itt vannak a nyulak, amiket már régóta nevelek, ugye mondhatom, nem fog reklámnak számítani? – mosolygott el. – Remélem nem – válaszoltam nevetve. – Szóval hogy is lett belőled nyúlász? – Miután nyugdíjba vonultam, és befejeztem a kertészkedést, úgy gondoltam a semmittevés nem vezet jóra, ezért elkezdtem nyulakat nevelni. Talán ezeket el tudom látni. Nem olyan nagyok mint a tehenek, de a húsuk igen finom és egészséges – felelt kiadósan kérdésemre tatám. – Miből áll egy ilyen munka? – fűztem tovább a riportot. – Minden nap háromszor adok nekik enni, utána kitakarítom az aljukat. Ez mellett a takarmány beszerzése is az én feladatom. De hiszen ezt te is tudod? – nézett rám komolyan. – Persze, persze, de most mi a helyzet? – ránéztem a papírra. – A te szádból kell mindezt hallanom. – Igen – mondta – hát akkor kérdezz! – biztatott. – Milyen takarmánnyal eteted őket? – volt az újabb kérdés. – Először is herét adok nekik, azt nagyon szeretik, utána kukoricát, búzatakarmányt és néha egy kis koncentrátot, de abból csak keveset, mert mi az egészséget célozzuk meg – mosolyodott el nagyapám. – Végül eladod őket? – Igen, muszáj, belőlük eladnom, mert mi nem győzzük mind elfogyasztani. Kezdetben nem volt olyan sok, akkor még meg bírtuk enni őket, de most már annyi van, hogy a piacra is jut belőlük. – Van szíved azokat az ártatlan jószágokat megnyúzni? – sopánkodtam. – Nem szívesen teszem, de sajnos... – megállt beszédével, rám nézett és belém csípett. – De hiszen te szereted a legjobban sütve, vagy nem? – kérdezett nevetve vissza. – Na elég legyen ennyi ebből, gyere megmutatom inkább őket! Azzal felkelt a székből és engem is magával cipelve elindultunk a nyuszikhoz. Kénytelen voltam befejezni az interjúmat, pedig még valamit meg szerettem volna kérdezni, mégpedig azt, hogy jaj mit is? Na majd legközelebb!