VÍZILABDA-EB - ZÁGRÁB
A magyar férfi vízilabda-válogatott az elődöntőben kikapott Olaszország legjobbjaitól a horvátországi Európa-bajnokságon csütörtök este, így a bronzéremért szállhat vízbe szombaton a másik párban a horvátoktól vereséget szenvedett szerbek ellen.
Eredmény, 2. elődöntő: Olaszország-Magyarország 10:8 (2:0, 2:3, 4:3, 2:2)
a magyar góldobók: Madaras 3, Szivós 2, Varga Dániel, Kis, Hosnyánszky 1-1
A papírforma, meg a pólós statisztika piros-fehér-zöld sikert vetített előre a zöld-fehér-pirosak elleni, immár 132. mérkőzésen. Az időben utolsó összecsapáson, idén, a magyar nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, a margitszigeti Vodafone Kupán Kemény Dénes legénysége 9:8-ra diadalmaskodott, a legutóbbi Eb-találkozón, 2006-ban, Belgrádban, a csoportkörben 13-6 volt a végeredmény, s éppenséggel az első - Itáliában vívott - meccsen, Paviában, 1923-ban is (a históriai hűség kedvéért: 6:2-es) magyar győzelem született.
Zágrábban az előjelek azért is a magyar győzelem mellett szóltak, mert a taljánoknál kidőlt a csatasorból a csapatkapitány, a kéztörést szenvedett Maurizio Felugo, míg a túloldalon harcra késznek mutatkozott a teljes gárda, az elmúlt napokban betegeskedő Madaras Norberttel és Kis Gáborral egyetemben.
Ráadásul mindketten a kezdőhetesben kaptak helyet, s kevésen múlott, hogy Madaras balkezes lapos lövése a kapuban kössön ki. Egy védekezési hibát követő olasz ejtésnél viszont Szécsi Zoltán került matthelyzetbe (0-1), Biros Péter pedig egyenlítés helyett a kapusba lőtte a büntetőt. Nem is késett sokat a büntetés (0-2).
A második negyed aztán meghozta az első magyar találatot: Varga Dániel volt eredményes emberelőnyös helyzetből (1-2), de rövidesen - ugyancsak emberfór után - megint kettőre nőtt a talján előny (1-3). Csikorgott a magyar pólós gépezet, de a védekezés legalább kezdett összeállni, s a játékrész közepe táján - egy öt a négy elleni játéknál - Madaras remek befejezőembernek bizonyult, majd ugyanő, nem találván megfelelő helyzetben levő társat, maga vágta be az olasz kapuba a labdát (3-3). A nagyszünet előtt azonban maradt még ideje és létszámfölényes lehetősége is az ellenfélnek, hogy újra vezessen (3-4).
A harmadik nyolc perc bravúrral indult: betegeskedés ide vagy oda, Kis Gábor centerből "csavaros" megoldással óriási gólt lőtt (4-4), ám újfent hamar jött a válasz - egymás után kétszer is (4-6). Madaras balja persze megint a legjobbkor villant, csakhogy a fórokkal jobban bánó olaszok - gyorsan felavatva a Szécsi helyére beállt Nagy Viktort - visszaállították a korábbi különbséget (5-7). Hosnyánszky Norbert szerencsére megmutatta, hogy legalább akkora bombázó, mint bármelyik itáliai (6-7), csakhogy emberelőnyből a rivális is pontos volt (6-8). Majd Varga Dénes meg Birost másolva ötméteresénél a kapus kezét "választotta" a háló helyett.
Kétgólos hátrány ledolgozása lett így a feladat a meccs zárónegyedében, viszont ehhez be kellett volna lőni a helyzeteket, ám nem ezt tette a magyar csapat, az olasz viszont igen (6-9). Szivós Márton javított ugyan a mérlegen, hiszen kétszer is betalált, csakhogy közben egy olasz (át)ejtés is célt ért (8-10). Ahogy az ezúttal hatékonyabb talján póló is: nyert a dél-európai gárda, s az Eb-címért játszhat a horvátokkal, míg a Kemény-csapat a bronzért küzdhet meg a szerbekkel.
Kemény Dénes szövetségi kapitány: – Azt szerettem volna, ha harcosan, bátran és okosan játszunk, ebből a harcosság és a bátorság megvolt.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.