A magyarországi Mindszenty Társaság felhívást tett közzé, melyben az egykori hercegprímásra vonatkozó emlékek összegyűjtésére és megírására kéri az érdekelteket. Véleményük szerint Mindszenty József hatása még ma is elevenen él olyan formában, hogy vannak, akik fogsága előtti időszakban találkoztak vele, hallhatták szentbeszédeit, vagy az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött 15 év után újra találkozhattak vele, részt vehettek a világban szétszóródott magyarokkal való közös ünnepségein. Továbbá személyes emlékekkel kötődnek a máriacelli zarándokhelyhez, de akár a hercegprímás temetésén, akár a hazahozatalán és újratemetésén részt vettek.
Meghalt a kórházban Kolozsvári György zászlós, aki az augusztus 23-i afganisztáni támadásban életveszélyesen megsérült – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium tegnap az MTI-t.
Saját listával indul az UMDSZ
Gajdos István Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség saját listával indul az október 31-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon, miután megszakadtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel kezdeményezett, a választási együttműködést célzó tárgyalások – adta hírül tegnap megjelent számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
Ez a kormány 100 nap alatt többet tett a nemzeti ügyek kérdésében, mint elődje nyolc év alatt – mondta Orbán Viktor
Nem lehet továbbra is az utópiák politikáját folytatni, mivel az csúfosan megbukott, amit jól bizonyít a két évvel ezelőtt kezdődött pénzügyi-gazdasági világválság – mondta el Orbán Viktor tegnapi beszédében, amelyben kormánya elmúlt 100 napját értékelte Budapesten.
A mögöttünk hagyott 100 nap sűrűre sikerült – mondta Orbán a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. Idén, 2010 nyarán a leginkább közömbösek is érezték, hogy valami megváltozott, és más lett a politika, nagy dolgok vannak készülőben – tette hozzá.
