Huszáros hajrával Huszár-bronzérem

– Öt éve már részt vettem a belgrádi veterán vb-n, de akkor bordasérülésem miatt nem szereztem érmet, így idén az volt a célom, hogy megpróbáljak egy medálhoz jutni – kezdte a beszélgetésünket Huszár László. – Három héttel a vb előtt megsérültem ugyan, de mindez nem akadályozott céljaim elérésében. Első ellenfelem a 76 kg korábbi világbajnoka, a horvát Erak volt, akivel az öt évvel ezelőtti vb-n is birkóztam, de akkor sérülés miatt feladtam a mérkőzést. Ő nagyon goromba versenyző, ütött, fejelt, s mindezt nekem is vállalnom kellett, így nagyon durva meccset vívtunk. Az első menet végén egy pontot csináltam rajta, ám úgy összefejeltünk, hogy felrepedt a fején a bőr. A másodikban ugyanolyan keményen jött előre, én hátráltam, s megintettek. Egy-nullás hátrányban, 10 másodperccel a vége előtt rám rontott, de ekkor nekem bejött egy csípődobás, megfordítottam az eredményt, majd parter helyzetben kontrázni akart, de sikerült tust végrehajtanom rajta. A második fordulóban újabb horvát versenyző, az egyszeres ezüst- és négyszeres bronzérmes Pečak következett. A mérkőzés előtt nem találtam a szövetségi kapitányt, a szabályok értelmében viszont egy mérkőzést csakis úgy lehet elkezdeni, ha valaki ül a kispadon. Végül versenyzőtársam, Senad Rizvanović ült a padra. Jól kezdtem a meccset, gyorsan 3:0-s előnyre tettem szert, s ekkor ahelyett, hogy beálltam volna védeni az előnyt, tovább támadtam, akciókat akartam csinálni, amit ő kihasznált, kiegyenlítette az eredményt, s mivel ő érte el az utolsó pontot, így a menetet is megnyerte. A második menetben szintén elhúztam 3:0-ra, de ismét elkövettem ugyanezt a hibát, s ellenfelem ezt a menetet is megnyerte. Ezen a találkozón fejben nem voltam ott, hiszen nem mindegy, hogy a szövetségi kapitány ott ül-e a padon, vagy sem. Nem volt senki, aki bekiabáljon a kispadról, hogy az előny birtokában inkább védekezzek, s ne erőltessem tovább a támadásokat. A bronzmeccsen egy háromszoros veterán világbajnok finn birkózó ellen léptem szőnyegre. Az első menetben mögékerüléssel szereztem egy pontot, ami elégnek is bizonyult, a másodikban szintén 1:0-s előnyre tettem szert, majd észrevettem, hogy folyamatosan gyengül, így amikor hasra esett, mögé kerültem s az újabb ponttal megnyertem a hőn áhított érmet. Kategóriánkban heten birkóztunk, végül az első helyet egy bolgár versenyző szerezte meg, a horvát Pekeč előtt. Sajnálom, hogy nem kerültem döntőbe, mert úgy érzem lett volna esélyem a fináléban is. Mikor kezdett birkózni, s milyen eredményeket ért el? – Tízéves koromban kezdtem birkózni. A klub közelében laktam, s az osztályból többen is kipróbálták ezt az igen nehéz sportágat, végül csak ketten, a Ciger és én maradtunk. Pionírként megnyertem a tartományi, a szerbiai és a jugoszláv bajnokságot is, majd ez utóbbit juniorként is megismételtem. Tagja voltam a junior válogatottnak, az olaszországi Bariban egy junior világversenyen is szerepeltem, de érmet nem sikerült szereznem. A leszerelést követően hívtak a válogatott edzőtáborába, de a katonaidő alatt nagyon kiestem a birkózásból, s úgy döntöttem, inkább munka után nézek. A szabadkai Spartacus színeiben még versenyeztem, de a válogatottságról már lemondtam. Tizenhat évesen már a Spartacus első csapatában szerepeltem, majd hat országos csapatbajnoki aranyérem részese voltam. A birkózást 1979-ben végleg abbahagytam, megnősültem, házat építettem, s a sportra már nem maradt túl sok időm. A birkózástól azonban nem szakadt el teljesen, hiszen amellett, hogy a veteránok között versenyez, az utánpótlással is foglalkozik. – A Majsai Úti Általános Iskolában öt éve tanítom birkózni az általános iskolás gyerekeket. Az idény elején nagy számban látogatják az edzéseket, a végére pedig alaposan lecsökken a számuk, általában mindössze 2-3 gyerek folytatja tovább a sportágat. Sajnos, a mai gyerekekben nincs kitartás, úgy érzem eléggé el vannak kényeztetve. Utánpótláscsapataink eredményes évet tudhatnak maguk mögött, hiszen a fiatalabb és az idősebb pionírokkal csapatban megnyertük az országos kupát, emellett az egyéni országos bajnokságon egy versenyzőm bronzérmes lett, a tartományi bajnokságon pedig három birkózóm szerzett érmet. Az eredmények tükrében úgy tűnik, az utánpótlással érdemes foglalkozni. – Szabadkán több iskolában birkózóiskolát működtetünk, de vannak kihelyezett tagozataink Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is. Mindezt szeretetből végezzük, hiszen pénzt nem kapunk érte. Nehéz a helyzetünk, hiszen a birkózásban sincs pénz. Korábban rendszeresen részt vettünk a szigetvári és a pécsi nemzetközi versenyen, tavaly anyagiak hiányában nem voltunk ott, s kérdéses, hogy idén eljutunk-e? A gyerekek szorgalmasan edzenek, de rangos versenyek hiányában elveszítik a kedvüket, elveszítik a motivációt, s félő, hogy abbahagyják a birkózást. Térjünk vissza a veterán vb-re. Szinte minden korosztályban a volt szovjet tagköztársaságok dominálnak. Így van ez a veteránoknál is? – Itt is így van, a keletiek dominálnak. Nem tudom, miért ennyire jók. Náluk valószínűleg már az első lépésektől kezdve magasabb szinten foglalkoznak az utánpótlással, s jobban motiválják őket. Például, ha egy orosz versenyző olimpiai aranyérmet szerez, akkor 1 millió dollár üti a markát. Nyugat-Európában a küzdősportokat nem támogatják annyira, inkább a labdajátékokon van a hangsúly. Az évről évre változó szabályok jót tesznek-e a sportágnak? – Egyáltalán nem. A parterre helyezik a fő hangsúlyt, legtöbbször ott dőlnek el a meccsek. Lent viszont rengeteg szabálytalanság történik, nehéz igazságot tenni. Mintha a szabálymódosításokkal azt szeretnék hangsúlyozni, hogy ne csinálj semmit, majd lent eldől minden. A mai, kevés akciót hozó birkózásban az, aki álló helyzetből pontot képes szerezni, már nyertesnek érezheti magát. Jövőre újra veterán vb. Huszár Lászlóval a válogatottban? – Eddig mindent saját magam pénzeltem, az éremnek köszönhetően azonban ezentúl a szövetség fizeti a költségeimet, persze, ha úgy döntenek, hogy kiküldenek a következő világbajnokságra. Amennyiben megfelelő állapotban leszek, se sérülés, se betegség nem hátráltatja felkészülésemet, akkor mindenképp részt szeretnék venni rajta. Már a döntőbe jutással is elégedett lennék, hiszen akkor az ezüst már biztosítva van, de ha alkalmam adódik rá, akkor nem elképzelhetetlen a még fényesebb érem sem – fejezte be beszélgetésünket Huszár László, a belgrádi veterán birkózó-világbajnokság 69 kg-os kategóriájának bronzérmese.