Ez itt Szerbia

– A televízióban folyton-folyvást azt hangoztatják, hogy tíz százalékkal megemelték a nyers tej fölvásárlói árát, de mi még mindig ugyanannyit kapunk. Alacsony a tejár, drága a takarmány és az üzemanyag – kapcsolódik a beszélgetésbe lányuk, Ibolya.

A huszonéves Ibolya nevén van a bejegyzett állattartó gazdaság. Megmutatja a tejgyár legutóbbi elszámolását. 19 dinár kaptak az átadott tejért, amelynek a zsírtartalma átlagosan 4 százalék. Legutóbb a forróság miatt 3,8 százalék körül volt.

– Én elhiszem, amit a tejgyár laboratóriumában megállapítanak a zsír- és fehérjetartalommal kapcsolatban, de nem én tartom a kezemben a ceruzát, amellyel beírják a számokat – mondja a házigazda, amikor a tejtermelők által sokat vitatott minőségi adatok felől kérdezem, az államnak ugyanis az ígérgetés ellenére nyolc év sem volt elegendő, hogy megalapítsa a független tejvizsgáló laboratóriumot.

Szakmája szerint Ibolya állatorvosi technikus. A gazdaság hordozójaként fizeti a mezőgazdasági nyugdíjalapot is, így jogosult az állami támogatásra.

– Utána sem merek számolni, hogy hányadán állunk. Valószínűleg többet kellett befektetnem a földbe, mint amennyit visszakapok támogatás formájában. Arra köteleznek bennünket például a miniszteri rendelet alapján, hogy 9000 dinár értékben műtrágyát vásároljunk, amiből ezután csak 6000-et adnak vissza. Nekünk itt a marhák után a szerves trágya korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, de ezt figyelembe sem veszik – feleli, amikor arról kérdezem, hogy mennyit kell befizetni az államnak a támogatási jogosultság megszerzéséért.

– Jöjjenek csak ki a minisztériumból, és dolgozzanak itt egy hetet, hogy kipróbálják, milyen munka ez! Azt hiszem, két percig sem maradnának. Itt csak a trágya a haszon! – teszi hozzá szókimondóan anyja, a trágya helyett a szépítés nélküli szót használva, úgy, ahogyan a parasztember nevezi az állati végterméket.

– Az állománynövekedés, a szaporulat az egyetlen haszon – mondta ugyanerre még korábban a férje. – Annak idején úgy döntöttem, hogy holstein fajtát állítok be. Itt tévedtem, a kéthasznúakra kellett volna alapozni a gazdaságot. Látom, hogy egyre többen áttérnek ezekre a tehenekre, amelyek húsmarhaként is kiválóan értékesíthetők. Az utóbbi időben már nálunk is van szimentáli – meséli a házigazda.

– Amelyek ráadásul jól tejelnek, megadják a 25-30 litert is – fűzi hozzá Ibolya.

A Papp család húsz-egynéhány hektárt művel a jószágok kitartása céljából, a föld nagyobbik részét bérelik. Kérdezem, hogy vajon állami parcellát is, az állattartók ugyanis előnyt élveznek az árverésen.

– Nem, azt mondták a hivatalban, hogy csak akkor jár a kedvezmény, ha legalább 15 tehenet számlál a törzsállomány. Olyanok ezek a miniszteri rendelkezések, hogy abból a legkisebbek mindig kimaradnak. A nagyok azért sírnak, mert nem jogosultak a tejprémiumra, a kicsik meg azért, mert nem kapnak támogatást. Pedig a boltban vásárolt tejre nincs ráírva, hogy melyik készült a kistermelők részéről átadott tejből, s melyik a jobban fizetett extra minőségű tejből – válaszol a házigazda.

A magasabb árkategóriába sorolt extra minőségű tejet csak zárt termelési rendszerben lehetséges előállítani, ami komoly befektetést igényel. A kisgazdaságoknak megfelelő állami támogatás nélkül és ilyen fölvásárlói árak mellett nincs lehetőségük ekkora méretű beruházásra.

– Hogyan legyünk így versenyképesek az uniós gazdákkal? – teszi föl a kérdést Ibolya.

A Papp család mindent megtesz, hogy megkapaszkodjon, nem akarják föladni a tejtermelést, ha már egyszer belekezdtek. Önerőből építkeznek, kölcsön fölvételére nem is gondolnak. Miből fizetnék vissza?– mondják. Hegyesi szinten az övék már nem is kisgazdaság. 21 bejegyzett nagyjószággal rendelkeznek, a törzsállományuk 10 fejőstehenet számol. Ezek után jár az állami támogatás.

– Decemberre már tizenkettőre emelkedik a számuk – dicsekszik Ibolya.

Csakhogy lassan kicsi lesz a két istálló nekik.

– Majd az egyiket az egyik szobába, a másikat a másik szobába rakjuk! – nevettet meg bennünket az anyja.

A terveikről kezd el beszélni a házigazda.

– Van egy földünk az országút mellett, itt a falu közelében. Oda szeretnénk egy kisebb családi farmot építeni, de amikor bementem érdeklődni a községházára, hogy mi minden kell hozzá, semmit sem tudtak mondani.

Persze nem ezen a hivatalnoki „bölcs tudatlanságon” múlott, hogy az előremutató ötletből eddig még nem lett semmi. A pénz(hiány) az ok.