Önmagunk újrafelfedezése

A vajdasági magyarságon belül működő irodalmi műhelyek képviselőinek találkozása és közös megbeszélése tekintetében az írótábor idei tanácskozása hiánypótlónak is nevezhető. Az adott folyóiratok koncepciójának ismertetése mellett, a beszélgetésben és a vitában többek között szó esett a folyóiratok vonzásköreiközötti átjárásról, az írók érdekképviseletéről, a műhelyek támogatásáról, illetve a szerzői és a szerkesztői tiszteletdíjak gyakori elmaradásáról.

Toldi Éva bevezetőjében történelmi áttekintést nyújtott a térségünkben 1920 óta megjelent irodalmi folyóiratokról, illetve irodalmi rovatokkal rendelkező lapokról. Mint mondta, immár közhelyszerű megállapítás, hogy a magyar irodalom folyóirat-irodalom, s kiemelte, hogy a folyóiratoknak mindig nagy szerepe volt irodalmunk öndefiniálásában.

Az 1971-ben alakult Üzenetképviseletében Lovas Ildikó leköszönő főszerkesztő és Dévavári Zoltán leendő főszerkesztő volt jelen. Lovas Ildikó beszámolójában cáfolta azokat a felvetéseket, hogy a szabadkai folyóirat megszűnt volna, nem szűnt meg, csak szünetel. A hamarosan újrainduló Üzenet új koncepciójáról Dévavári Zoltán elmondta, hogy a szerkesztőség egyaránt szeretne majd foglalkozni irodalommal, szociográfiával, önmagunk múltjának és jelenének a megismertetésével.

– Újra fel kell fedezni önmagunkat, tisztába kell tenni a múltat és a jelent – hangsúlyozta Dévavári Zoltán.

A nagy múltú Híd folyóiratról Faragó Kornélia főszerkesztő szólt. Elmondta, hogy igyekeznek hónapról hónapra dinamikussá tenni lapot, a szépirodalmi alkotások mellett teret biztosítani a társadalomérzékeny esszéirodalomnak. Faragó Kornélia szavai szerint a Híd egyik alapfeladata új kontextust adni a hagyományoknak.

A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában megjelenő Sikoly legfontosabb jellegzetességeként Sándor Zoltán főszerkesztő a folyóirat nyitottságát jelölte meg. Mint hangsúlyozta: igyekeznek egyszerre regionálisak, nemzetiek és globálisak lenni. Szavai szerint nem szabad szó nélkül elmenni a vajdasági magyarságot érintő dolgok mellett; ezenfelül egy több országba szakadt nemzet része vagyunk, és nem lebecsülendő, hogy az egymás közötti kapcsolatok milyen módon járulnak hozzá a nemzet fennmaradásához; továbbá az sem mellőzhető, hogy Szerbiában élünk és az irodalomnak egyféle kapocs szerepét is be kell töltenie a két nemzet között; végezetül, a XXI. században nem élhetünk elszigetelten egymástól, úgy, hogy nem veszünk tudomást a nagyvilág működését meghatározó eseményekről.

Beszédes István, az egyik legnagyobb múltú, folyamatosan működő magyar irodalmi honlap, a zEtna szerkesztője kiemelte, hogy az irodalom egyik feladata túllépni a határokon.

– Sok-központú világban élünk, és akkor van esélyünk, ha együtt tudunk működni – hangsúlyozta Beszédes István.

A honlap és az internetes folyóirat holdudvarából létrejött zentai kiadó szerkesztőjeként Beszédes sajnálattal állapította meg, hogy még mindig nem sikerült megalakítani a vajdasági magyar írók érdekképviseletét, noha szerinte már ott kellene tartani, hogy európai uniós szinten menedzseljük ezt a kis irodalmat.

Samu János Vilmos, a DNS folyó-irat főszerkesztője beszédében rámutatott arra, hogy az irodalomban mindenekelőtt olvasóra van szükség, ugyanis a nagy produkció ellenére alacsony a recepció.

– Nemcsak a műveltséggel, hanem a műveltségi struktúrával is gond van – mondta Samu János Vilmos.

A félreértések elkerülése érdekében ugyanakkor kiemelte, hogy véleménye szerint a kultúrából soha nem lehet túl sok. Magáról az általa (is) szerkesztett, formabontó folyó-iratról többek között elmondta, hogy a DNS azokat a lehetőségeket kutatja, amelyek a határok légiesítése után még a hagyományos, nyomtatott formában kitapinthatóak.

A Magyar Írószövetség húszéves havilapjáról, a Magyar Naplóról Erős Kinga szerkesztő szólt, mondván, hogy nyolc éve kiadóként is működnek. Ismertetőjében Erős Kinga többek között megemlítette, hogy tartóssága miatt a folyóiratok nyomtatott változata jelenleg még megkerülhetetlen, továbbá egy folyóirat fontos és nélkülözhetetlen feladatának jelölte meg a tehetséggondozást, ugyanis merni kell vállalni a fiatalok útbaigazítását.

Milovan Miković, a Klasjeszerkesztője folyóiratának ismertetése közben a horvát nyelvű folyóiratok történetéről szólt, hangsúlyozván, hogy a folyóiratok egy társadalmi réteg szükségéből jöttek létre.

Demokratizálódás: közlési lehetőségek kontra kontraszelekció? című összegző dolgozatában Fekete J. József röviden felvázolta szubjektív meglátását valamennyi vajdasági magyar irodalmi folyóiratról, azt is megemlítve, hogy miközben „a könyvkiadás mára többpólusúvá vált, ezzel párhuzamosan a könyvterjesztés viszont nem írható másként le, mint vákuumként”. Fekete J. József szavai szerint „a szerzői koncepció köré épülő, jól működő műhelyek – jelen pillanatban a zEtnának, a Sikolynak és a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiumnak is van ilyen – sajátos karaktert adnak a folyóiratoknak. A DNS kulturális folyóirat minden száma a konceptuális megközelítés közösségen belüli egyéni megvalósításának eredménye”.

– A demokratizálódás jelenleg egyik médiumban se okozott felhígulást, a délvidéki irodalom se válságban nincs, se nem provinciális, ha a provincializmust mint vidékiséget, szellemi renyheséget, túlhajtott népiességet, a közéletiség kizárólagosságát, az írói elkötelezettségbe való belemerevedést, a hagyományok szűk értelmezését, az intellektus hiányát, a dilettantizmust megtűrő tunyaságot értelmezzük. A provincializmus csupán a saját értékrendjüktől elvonatkoztatni képtelen fejekben létezik – szögezte le Fekete J. József.

A Vándorkulacs-díjra meghatározott feladat verscsiszolás vagy átköltés volt: nóta-, slágerszöveg, emlékvers átköltése klasszikus vagy mai (modern) költő stílusába; illetve klasszikus költemény silányítása, átköltése nótává, slágerszöveggé, emlékverssé. A díjat Csík Mónika érdemelte ki Kemencevers című alkotásával.