2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Duettek után egy kis szóló

Címlaptörténet

Beszélgetés Szinetár Dórával és Bereczki Zoltánnal, a Budapesti Operettszínház művészeivel

Szinetár Dóra nem akart sztár lenni, de már 14 évesen az egész ország ismerte. Édesanyja Hámori Ildikó színésznő, édesapja Szinetár Miklós rendező – színészek, szerepek között nőtt föl, ő táncot tanult a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színpaditánc tagozatán.

Bereczki Zoltán úszott is, kajakozott is, de a lapátforgatásnál többet gyakorolta a Moonwalk lépéseit. A színész, énekes, producer a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán diplomázott, és főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.

Mindketten a Budapesti Operettszínház tagjai, Musical Duett című lemezsorozatuk eladási rekordot döntött. 2005 óta házasok, azóta együtt nevelik Dóra előző házasságából származó fiát, Marci t. Kislányuk, Zora 2007-ben született.

tv03szinetar-bereczki

Sokfelé jártunk már Magyarországon, nagyobb városokban is, és itt most láttam házakat, kerteket, láttam egy óvodát, láttam embereket – ahogy föl vannak öltözve, ahogy viselkednek, ahogy reagálnak a zenére, sokkal közelebb éreztem magamhoz őket, mint egy hozzánk földrajzilag „közelebb” lévő városban…

Éjfél is elmúlt, mire Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, az óbecsei Szent István- napi ünnepség sztárvendégei fogadnak. Ez volt a harmadik koncertjük ezen a napon – ennek ellenére kedvesek és türelmesek. Dóra épp arról beszél, miért is érzik azt, messzire jöttek. Hozzáteszi, reméli, ezzel nem bántott meg senkit „odaát”:

Ilyesmi még soha nem történt meg velünk, hogy valaki földob nekem egy nyakláncot, és onnantól a gyerekek elkezdik földobálni a színpadra a kis féltett karkötőiket – az ember azt gondolja ilyenkor, ez kell jelentsen valamit…

– Magyarországon az utóbbi években a musicalszínészek népszerűsége a popsztárokéval vetekszik. Ezt mivel magyarázzák?

Sok összetevője van ennek – mondja Zoltán. – Meg kell köszönnünk ezt azoknak a musicalszerzőknek, akiknek a dalait elénekelhetjük, de ebben sokévi munka is van. Mi akkor is nagyon szerettük játszani a musicalt, amikor még nagyon nehéz volt ezzel teltházas előadást csinálni. Volt egy Mozart című musical (Lévay Szilveszter szabadkai származású szerző műve), amellyel éreztük, hogy a műfaj elért egy határvonalra, és ilyen a legendás előadássá vált Elizabeth is (szintén Lévay-darab), de a „gátszakadást” 1993-ban a Rómeó és Júlia jelentette – vele mindent elsöprő népszerűségre tett szert a musical.

Nagyon fontos része ennek a jelenségnek az, amit én Budapesten tapasztalok – fűzi hozzá Dóra. – A szülők sokkal szívesebben engedik el a gyerekeiket egy színházi előadásra, mint egy popkoncertre. Szerencsére a műfaj annyira népszerű lett, hogy a gyerekeket ugyanannyira vonzza, mint egy popzenekar fellépése, ráadásul egy ilyen előadásra a szülő el is megy a gyerekével – a közönségnek egy új rétege vált ezáltal rendszeres színházlátogatóvá.

– Dóra 14 évesen lett ismert, akkor jelent meg első lemeze. Jól gondolom, hogy annyira nem élvezte a korán jött népszerűséget?

Úgy kerültem ebbe a helyzetbe, hogy nem vágytam rá, és azt se láttam, máshol ez hogyan működik. Nagyon furcsa volt. Akkoriban még nem volt nálunk Kifutó vagy Megasztár, és mi, akkori 13-14 évesek nem arra törekedtünk, hogy híresek legyünk, hanem arra, hogy tegyük a dolgunkat. Én is ezt tettem: elénekeltem egy lemezt, megpróbáltam a lehető legjobban, aztán hirtelen rájöttem, hogy megismernek az utcán, és már nem tudok fölszállni a buszra úgy, mint régen, mert furcsán néznek rám az emberek. Ezért aztán nem szerettem a felhajtást körülöttem. Utólag az ember persze hálás emiatt, hiszen ahogy a Rómeó és Júlia hozzátartozik ahhoz, hogy ma este mi itt felléphettünk, ugyanígy az én 14 éves koromban megjelent lemezem is része ennek a sikernek. Nem szabad hát lebecsülni ezt az időszakot még abban az esetben sem, ha akkoriban nem feltétlenül élveztem a helyzetet…

– Fenyő Miklós augusztus 28-i koncertjén Ön volt az egyik sztárvendég. Mivel ő Szandi „felfedezője” volt, meglepte a felkérés?

Őszintén szólva valóban meglepett és nagyon jólesett: amikor találkoztunk és felkért, hogy lépjek fel a Margitszigeten, kérdeztem is tőle: árulja el, honnan jött ez az ötlet? Azt mondta, pont azért gondolt rám, mert mindenkiben az maradt meg, hogy Szandi és én voltunk kvázi egymás kamaszkori vetélytársai, és ő, mint Szandi „kitalálója” azt gondolta, ez egy jópofa dolog lesz. Meglepetéssel is készültünk a koncertre, és duettet is énekeltem vele, ami miatt rendesen izgultam!

– Ha nincs Michael Jackson meg a Jacko-rajongás, Zoltánból lehet, hogy közgazdász lesz?

Édesapám szerint nem – ő azt állítja, hogy egyszer a Hajógyári-szigeten egy pelenkacsere után elkezdtem fütyörészni; azt mondta, ezt a történetet csak nekem meséli el, mert úgysem hinné el neki senki... Valószínűleg ez a dolog kódolva volt bennem, mert attól a pillanattól kezdve, hogy beszélni tudtam, gyakorlatilag azt is meghatároztam, hogy milyen zene szólhat körülöttem. Visszagondolva a gyerekkori szerepjátékaimra, elkerülhetetlen volt a választás. Nagyon örülök azért annak, hogy a szüleimnek köszönhetően mindemellett mást is megtapasztalhattam: dolgoztam egy családi csomagolástechnikai cégnél, az édesanyám farmerboltjában, és a számítástechnikai szakközépiskolában tanult programozásnak is sok hasznát veszem.

– Még 1999-ben volt egy popzenei próbálkozása, igaz akkor még nem a saját nevén, hanem Herczegként. Van még ilyen ambíciója?

Annyiban igen, hogy szeptember végén – immár a saját nevemen – megjelenik egy szólóalbumom, ezen dolgozom jelenleg.

– A sikeres duett-lemezeknek lesz-e folytatása?

Miután már három éve járjuk együtt az országot ezzel a musical duett műsorral, mindketten úgy gondoljuk, egy kicsit pihentetni kell ezt a munkát – mondja Dóra. – Zolinak is vannak beteljesületlen álmai, amiket szeretne megvalósítani, nekem pedig az igazi nagy szerelmem a színház, abban a formában, ahogy azt az anyukámnál láttam… Szerencsére van lehetőségünk arra, hogy egy kis időre mindketten a saját utunkat járjuk: Zoli elkészíti a lemezét, én pedig két új bemutatóra készülök. Nagyon szeretjük ezt a dolgot együtt csinálni, nem is hagyjuk abban, csak egy kicsit megállunk és saját, egyéni dolgainkra összpontosítunk.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -