Duettek után egy kis szóló

– Sokfelé jártunk már Magyarországon, nagyobb városokban is, és itt most láttam házakat, kerteket, láttam egy óvodát, láttam embereket – ahogy föl vannak öltözve, ahogy viselkednek, ahogy reagálnak a zenére, sokkal közelebb éreztem magamhoz őket, mint egy hozzánk földrajzilag „közelebb” lévő városban…

Éjfél is elmúlt, mire Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, az óbecsei Szent István- napi ünnepség sztárvendégei fogadnak. Ez volt a harmadik koncertjük ezen a napon – ennek ellenére kedvesek és türelmesek. Dóra épp arról beszél, miért is érzik azt, messzire jöttek. Hozzáteszi, reméli, ezzel nem bántott meg senkit „odaát”:

– Ilyesmi még soha nem történt meg velünk, hogy valaki földob nekem egy nyakláncot, és onnantól a gyerekek elkezdik földobálni a színpadra a kis féltett karkötőiket – az ember azt gondolja ilyenkor, ez kell jelentsen valamit…

– Magyarországon az utóbbi években a musicalszínészek népszerűsége a popsztárokéval vetekszik. Ezt mivel magyarázzák?

– Sok összetevője van ennek – mondja Zoltán. – Meg kell köszönnünk ezt azoknak a musicalszerzőknek, akiknek a dalait elénekelhetjük, de ebben sokévi munka is van. Mi akkor is nagyon szerettük játszani a musicalt, amikor még nagyon nehéz volt ezzel teltházas előadást csinálni. Volt egy Mozart című musical (Lévay Szilveszter szabadkai származású szerző műve), amellyel éreztük, hogy a műfaj elért egy határvonalra, és ilyen a legendás előadássá vált Elizabeth is (szintén Lévay-darab), de a „gátszakadást” 1993-ban a Rómeó és Júlia jelentette – vele mindent elsöprő népszerűségre tett szert a musical.

– Nagyon fontos része ennek a jelenségnek az, amit én Budapesten tapasztalok – fűzi hozzá Dóra. – A szülők sokkal szívesebben engedik el a gyerekeiket egy színházi előadásra, mint egy popkoncertre. Szerencsére a műfaj annyira népszerű lett, hogy a gyerekeket ugyanannyira vonzza, mint egy popzenekar fellépése, ráadásul egy ilyen előadásra a szülő el is megy a gyerekével – a közönségnek egy új rétege vált ezáltal rendszeres színházlátogatóvá.

– Dóra 14 évesen lett ismert, akkor jelent meg első lemeze. Jól gondolom, hogy annyira nem élvezte a korán jött népszerűséget?

– Úgy kerültem ebbe a helyzetbe, hogy nem vágytam rá, és azt se láttam, máshol ez hogyan működik. Nagyon furcsa volt. Akkoriban még nem volt nálunk Kifutó vagy Megasztár, és mi, akkori 13-14 évesek nem arra törekedtünk, hogy híresek legyünk, hanem arra, hogy tegyük a dolgunkat. Én is ezt tettem: elénekeltem egy lemezt, megpróbáltam a lehető legjobban, aztán hirtelen rájöttem, hogy megismernek az utcán, és már nem tudok fölszállni a buszra úgy, mint régen, mert furcsán néznek rám az emberek. Ezért aztán nem szerettem a felhajtást körülöttem. Utólag az ember persze hálás emiatt, hiszen ahogy a Rómeó és Júlia hozzátartozik ahhoz, hogy ma este mi itt felléphettünk, ugyanígy az én 14 éves koromban megjelent lemezem is része ennek a sikernek. Nem szabad hát lebecsülni ezt az időszakot még abban az esetben sem, ha akkoriban nem feltétlenül élveztem a helyzetet…

– Fenyő Miklós augusztus 28-i koncertjén Ön volt az egyik sztárvendég. Mivel ő Szandi „felfedezője” volt, meglepte a felkérés?

– Őszintén szólva valóban meglepett és nagyon jólesett: amikor találkoztunk és felkért, hogy lépjek fel a Margitszigeten, kérdeztem is tőle: árulja el, honnan jött ez az ötlet? Azt mondta, pont azért gondolt rám, mert mindenkiben az maradt meg, hogy Szandi és én voltunk kvázi egymás kamaszkori vetélytársai, és ő, mint Szandi „kitalálója” azt gondolta, ez egy jópofa dolog lesz. Meglepetéssel is készültünk a koncertre, és duettet is énekeltem vele, ami miatt rendesen izgultam!

– Ha nincs Michael Jackson meg a Jacko-rajongás, Zoltánból lehet, hogy közgazdász lesz?

– Édesapám szerint nem – ő azt állítja, hogy egyszer a Hajógyári-szigeten egy pelenkacsere után elkezdtem fütyörészni; azt mondta, ezt a történetet csak nekem meséli el, mert úgysem hinné el neki senki... Valószínűleg ez a dolog kódolva volt bennem, mert attól a pillanattól kezdve, hogy beszélni tudtam, gyakorlatilag azt is meghatároztam, hogy milyen zene szólhat körülöttem. Visszagondolva a gyerekkori szerepjátékaimra, elkerülhetetlen volt a választás. Nagyon örülök azért annak, hogy a szüleimnek köszönhetően mindemellett mást is megtapasztalhattam: dolgoztam egy családi csomagolástechnikai cégnél, az édesanyám farmerboltjában, és a számítástechnikai szakközépiskolában tanult programozásnak is sok hasznát veszem.

– Még 1999-ben volt egy popzenei próbálkozása, igaz akkor még nem a saját nevén, hanem Herczegként. Van még ilyen ambíciója?

– Annyiban igen, hogy szeptember végén – immár a saját nevemen – megjelenik egy szólóalbumom, ezen dolgozom jelenleg.

– A sikeres duett-lemezeknek lesz-e folytatása?

– Miután már három éve járjuk együtt az országot ezzel a musical duett műsorral, mindketten úgy gondoljuk, egy kicsit pihentetni kell ezt a munkát – mondja Dóra. – Zolinak is vannak beteljesületlen álmai, amiket szeretne megvalósítani, nekem pedig az igazi nagy szerelmem a színház, abban a formában, ahogy azt az anyukámnál láttam… Szerencsére van lehetőségünk arra, hogy egy kis időre mindketten a saját utunkat járjuk: Zoli elkészíti a lemezét, én pedig két új bemutatóra készülök. Nagyon szeretjük ezt a dolgot együtt csinálni, nem is hagyjuk abban, csak egy kicsit megállunk és saját, egyéni dolgainkra összpontosítunk.