A községi közigazgatásból tízen önként távoznak, a segédszemélyzet és plusz öt munkás munkaerő-felesleg
(Gergely József felvétele) A zentai közigazgatásban a tavaly decemberi adatok szerint 102-en dolgoznak. Az új munkaköri leírás 80 munkahelyet határoz meg, amibe a jelenlegi dolgozók közül 66 személyt tudtak besorolni. A mezőőr-, a takarító- és a portásszolgálat nem szerepel az új leírásban, ezeket a munkákat bérbe adják. A felmondásokról Szarvák Baráti Erika, a Községi Közigazgatási Hivatal vezetője azután nyilatkozott a Magyar Szónak, hogy kiderült, hányan távoznak önszántukból és hogy a segédszemélyzet közül hányan vállalták, hogy más jogi személyhez kerülve folytatják eddigi munkáját.
Hányan választották az önkéntes távozás lehetőségét?
– Tíz dolgozó jelentkezett önszántából, hogy nem kéri az új szabályzat szerinti besorolást, tehát a munkanélküli státuszt választja. Közülük három mezőőr, a többiek pedig főleg olyan személyek, akik már közel állnak a nyugdíjhoz.
Sirková Anikó polgármester szerdai sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy a takarítók, a mezőőrök és a portások (összesen 22-en) közül csupán egyetlen személy vállalta, hogy más jogi személyhez kerülve munkaviszonyba ugyanazt a munkát folytatja, amit eddig végzett. Mi lesz a többiekkel?
– Az az egy dolgozó, aki közös megegyezéssel megszakította volna a munkaviszonyát és átment volna más munkáltatóhoz ugyanazt a feladatot végezni, visszavonta ezt a kijelentését, és ő is úgy nyilatkozott, hogy a végkielégítést választja. Tehát a segédszemélyzet minden tagja azt a lehetőséget választotta, hogy fölveszi a végkielégítést, és bejelentkezik a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jegyzékébe, így pénzbeli térítésre lesz joga. Ennek a 22 dolgozónak megszűnik a munkahelye, mindannyian munkaerő-fölösleggé válnak.
Ezeknek a számoknak a birtokában akkor hány dolgozótól válnak meg?
– Összesen 34-től. Ebbe beletartozik az a 22 tagú segédszemélyzet, amely más jogi személyhez kerülve folytathatta volna eddigi munkáját, de nem vállalta, 5 dolgozó, akit a munkatapasztalatot és a szakmai képesítést figyelembe véve nem tudtunk besorolni az új munkaköri leírásba, és az a 7 személy, aki eleget tesz a nyugdíjaztatás feltételeinek és az önkéntes távozást választotta.
Van-e már neveket tartalmazó lista?
– Nincs, egyelőre csak létszámról beszélhetünk. A foglalkoztatottak munkájának értékelése után tudjuk meg, ki marad és ki megy. A dolgozók munkájának értékelését egy bizottság fogja elvégezni azzal, hogy javaslatot az osztályvezetők tesznek. Az értékelés után ezt a listát kifüggesztjük a hirdetőtáblára, és a dolgozók fellebbezhetnek. Ez egy hosszú folyamat, amit előírások szabályoznak. Ezeket be kell tartani még annak árán is, hogy esetleg nem október közepére ér véget a folyamat, hanem egy kicsit később. A dolgozók létszámának csökkentésekor egyébként abból indultunk ki, hogy ha már racionalizálni kell, próbáljuk meg összevonni a hasonló munkaköröket, hogy minél kevesebb dolgozóval minél minőségesebb munkát végezzünk. Ez hosszú távon biztosan kifizetődik.
Mennyi lesz a végkielégítés és mikor fizetik ki?
– Mielőtt a dolgozók kézhez kapják a végzést arról, hogy megszűnik a munkaviszonyuk, a törvény értelmében ki kell fizetni a végkielégítéseket. Nem lehet pontosan tudni, mennyi lesz, de előzetes számítások alapján összesen kilencmillió dinár körül fog alakulni. A végkielégítést a községi költségvetésből fizetik ki. Ehhez idő kell, mert ennyi pénz nem volt előirányozva erre az évre, ugyanis szinte meglepő, hogy a mezőőrök, takarítók és portások közül senki sem fogadta el a fölkínált munkahelyet. Ha elfogadta volna, akkor végkielégítésre nem lett volna joga. Ennyi pénz pillanatnyilag nincs. Ehhez vagy a tartalékokból kell pénzt elkülöníteni, vagy a költségvetés átütemezésénél figyelembe kell venni ezt az összeget, amelyet biztosítani kell a dolgozók számára.
Mint ismeretes, a zentai közigazgatásban a jövőben 80 munkahely lesz, vagyis ennyi munkahelyet tartalmaz az új besorolás az eddigi 102 helyett. A 80 munkahelyre a mostani foglalkoztatottak közül 66 személyt tudtak besorolni az új munkaköri leírásba, vagyis 14 hely betöltetlen marad. Milyen iskolai végzettség kell az új munkahelyekre?
– 66 dolgozó, plusz 2 dolgozót át lehet helyezni a pénzügyi felügyelőségbe, mint külön szolgálatba, ugyanis az egy külön szervezési egység, így valójában 68 dolgozó marad. A szóban forgó 14 munkahelyre főleg egyetemi végzettséggel rendelkező személyek kellenének, leginkább jogászok. Például a választói névjegyzéket vezető dolgozónak okleveles jogásznak kell lennie, a kultúrával, az oktatással és a kisebbségi jogokkal foglalkozó személynek társadalmi szakirányon szerzett egyetemi diploma kell, a közterhek megfizettetésével foglalkozó munkahelyre ugyancsak egyetemi diploma kell, és még sorolhatnám.
Jelenleg a közigazgatásba nem lehet új embert fölvenni, tehát 14 betöltetlen munkahely lesz. Meddig maradnak üresen ezek a munkahelyek?
– December 31-ig nem lehet fölvenni dolgozót, és, ha a foglalkoztatottak száma esetleg nem haladja meg azt maximális létszámot, melyet a törvény lehetővé tesz, akkor azután majd föl lehet venni új embereket, de ehhez külön jóváhagyást kell kérni az illetékes minisztériumtól és más törvényes feltételeket is ki kell elégíteni.
Ezek szerint januártól már lehet fölvenni új embereket?
– Megtörténhet.
#177, már megint a sötétben tapogatódzik FAKTOR, de sebaj van már elég hája, hogy ne fázzon a leendő hűvösbe se .... ott majd lejjebb konyul a büszkesége is ....
Jól mondja minden korsó unottá válik ,vigyázzon magára nehogy hamarabb kelljen menniük mint ahogy azt remélik ! Én még maradok , és ön meddig ???
#172, ön még önmagát se szolgálja ki ( hanem másokat sarcol ) mert túl ügyesnek tartja önmagát ahhoz, hogy becsületes munkával keresse meg a mindennapit....no de minden korsó egyszer unottá válik és újra cserélődik...
FAKTOR,a szereptévesztés nálad tetten érhetö.
Ja vagy úgy ,,ön is politikus ! Úgy könnyü!
Szegeny Faktorielke... hogy oda ne rohanjunk kezet csókolni önnek ...VH keresztapa
Jó reggelt Városházaiak ! Ki hol és meddig ?
Turi úr mit ért Ön normális helyzet alatt?Már sokadszor mondom el évek óta a legjobbak vagyunk az országban ,akár tetszik ez önnek ,akár nem, ezt a minisztérium mondja és nem én !! Azok néhányan akik visszaélhettek a beosztásukkal , most is ott maradtak a helyükön ,mert nem mernek velük kikezdeni ,pedig még meg is ígérték nekik!
Az informácioi tényleg hiányosak !Személyszerint nem tudom mien még egy fizuról beszél ?Talán a nagradjivanje és stimulacia tételekről?Talán azért voltak megtalálhatók ezek a pontok a fizetéseken ,mert kőzépiskolás végzettségel és állomvizsgával ma nem lehet egy szerbiai átlagbért hazavinni a VH-ról,ez szerintem szégyen ! Közölni szeretném önnel hogy ezeket a kifizetéseket az elöző polgármester (PZ) állitotta le, gazdasági megszorítások miatt !!! A mostani vezetőség engedéllyezte ujra saját magának illetve néhány kivételes osztálytársnőjének és családjának !
Tényleg ugy kéne viselkedni ,mintha tönkre ment olna a város ezzel meg én eggyezek ! Nem kéne milliokat elbulizni ,és uj autokra költeni a közös vagyont ,amikor lenne kin segiteni a városvezetésnek !
FAKTOR,és az elmult 20 évben mikor volt Normális helyzet a vh-án?
Nem gyaláztam senkit csak rámutattam sokan tulértékelik a szerepüket.
"A város tönkrement."Véleményeddel eggyezek,ugy is kell viselkedni. A következö 2011-es bödzsé ne tartalmazza azt a tételt hogy szolidalitásbol mindekinek majdnem mégegy fizu jár.Felvannak sorolva az indokok mikor jár-szoval mindenkinek. Legyen annyi az összeg mint amit az Elgas kifizetett ezen cimen az elmult 10 év alatt.
Önöknek tényleg elég szük a látásterük ! A politikusoknak az a dolguk hogy politizáljanak ,a munkásoké pedig hogy dolgozzanak ! Normális helyen ez külön-külön, és eggyütt is megoldható !
Elég gyalázatos hogy ilyen politikai tisztogatás nem történt akkor sem amikor a nagy szocializmus megszünt ,illetve akkor sem amikor a Milosevici rendszer összeomlott ! SZabadkán is durva rendszerváltás történt és mégsem szabadultak meg a VH-i munkások egy harmadától !István önn emlékszik esetleg ilyenre?????????
Turi úr ismét a munkásokat gyalázza ,pedig ők nem tehetnek arról hogy tönkre ment a város ,csak a dolgukat végzik !
Sajátos elképzelés hogy aki eljár szavazni az már nem független ! Ez olyan 5 éves gyerekekre jellemző had állás!!
PROFI városvezetés???????????????????????Amikor az egész VILÁG próbálja a költségeket minimalizálni ,akkor itt az utóbbi évtizedek legnagyobb természeti katasztrófája ellenére két millát elbuliznak !? A szerencsétlenül jártaknak csak 1.5 millát tudtak kiszoritani ,a többit a tartomány állta ! Mgmuttatták mennyire PROFI a városvezetés ,amikor tenni kellett volna valamit a városlakókért ,ök eltapsolták a pénzt ! És akkor még ne beszéljek a másik két milliórol amiért uj lukszus limuzint vettek ,ugy hogy most a régiek mind a garázsban áljalnak !!!! EZ ASZTÁN A PROFIZMUS ,MINDEN ELISMERÉSEM!!!!
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.