2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Vonattal Európában 2.

Ennek a vonatozásnak a legszebb részét már valahol valamelyik írásomban említettem. Ez London és Párizs között, mint szerelem első látásra maradt meg emlékeimben, amikor a Viktória állomáson megpillantottam őt, Máriát, a mexikói csodát.

Párizs ezért a legszebb város az én életemben, a szerelem városa, függetlenül mindentől, tőlem is természetesen, a világ egyik legcsodálatosabb kavalkádja, sajátos hangulatával, laza bohémságával. Aki egyszer elkeveredik ide, mindig visszavágyik. Volt idő, amikor magam is visszajártam, csak úgy útközben és megmutattam a hozzám legközelebb álló embereknek. Egyszer még szüleimet is elhoztam ide, hogy saját szemükkel csodálják meg a különös varázst, melyet emberek teremtettek évszázadokon át a várost átszelő Szajna partján.

Kosta barátomnak volt egy különös ötlete, amivel elő is rukkolt, amikor még maradt egy hetünk a jegyünk alapján. Ha már jártunk Londonban, Párizsban, akkor ugorjunk le Rómába is, hisz az örök várost még nem látta egyikünk sem. Így frissen, alig pár hét leforgása alatt olyan élményben lehet részünk, amire valamikor az embereknek évekre volt szükségük. Egymás után látni a három legszebb európai fővárost, sajátos, egyéni meghatározás, nem adatik meg nekünk sem minden alakalommal. Elfogadtuk érvelését és már írtuk is be a jegyünkbe a következő úti célt.

Minden út Rómába vezet! A miénk is.

Azt nem állítom, hogy nem volt fárasztó a hatalmas távolság síneken történő, már latinos megtétele, de megérte. A vonat tömve, ülőhely alig akadt. Az út egy részét a koszos folyosókon szenvedtük végig, néha csak fél lábon állva, de a fiatalság mindent kibír elve segített. Tömött hátizsákjainkat, ha már levehettük vállunkról, mennyben éreztük magunkat.

Korán reggel, Rómába érve az első dolgunk volt, hogy valamilyen olcsó szálás helyet találjunk, ahol kipihenhetjük magunkat, mielőtt még összeroppannánk úgy fizikailag, mint lelkileg. A szerencse mellénk pártolt ez esetben is. A központi pályaudvar környékén kaptunk egy szobát három ággyal és fürdőszobával. Én olyan mély álomba szenderültem, hogy csak valamikor este ébredtem. De a többiek sem ugráltak körülöttem, amikor szemeim tágra nyíltak és valami furcsát érzékeltem a kintről beszűrődő fények alapján. Lassan derült csak ki, hogy a napot tisztességesen átaludtuk és már este van, igazi olaszos hangzavar kíséretében, amikor mindenki, aki autóban van, dudál, aki nem, az meg annak „hangosan” mutogat, aki rádudált. Mivel olaszul, sajnos akkor sem tudtam, ma is csak sejtek ezt-azt, magát a jelenetek komikumát élveztem a hatalmas ablakból kifelé bámészkodva. Ez Róma! Hangzavar, ricsaj, kiabálás, mutogatás, meg ami még belefér. De nekem tetszett. Amikor elkészültünk, lesétáltunk a városba és addig csámborogtunk a tömeg után, míg a végén kikötöttünk Róma leghíresebb utcáján, a VIA VENETON. Mi is lazára vettük az estét, csak arra ügyeltünk, hogy a végén azért visszataláljunk bérelt szobánkba.

Másnap már korán ébredve tiszteletünket tettük minden fontosabb nevezetesség környékén, még Vatikánba is eljutottunk. Igaz, a Pápával nem volt találka megbeszélve, így nem is kerestük. De csodáltuk a székesegyház freskóit, és mind azt, ami ezt a kis országot naggyá tette. Ott volt a levegőben. Érezni lehetett az erőt, amit az Egyház koncentrál.

Este Kostának újabb vad ötlete támadt. Ha már eddig eljutottunk, és Nápoly csak egy kis karnyújtásnyira van, ugorjunk el oda is. Ki tudja, leszünk-e még az életben ilyen közel a híres ókori történelemhez és környékéhez? Ha jól emlékezem, engem meggyőzött, mert másnap már robogtunk is Nápoly felé, ahova időben érkezve, egy fél napot rászánva, éppen csak annyi időt, hogy a város sajátos hangulatát megízleljük. Na, meg egy igazi nápolyi pizzát a helyszínen együnk meg, mert ezt nem lehet kihagyni.

Hogy mikor keveredtünk vissza Rómába, nem emlékszem. De arra annál inkább, amikor a román gőzös befutott a jól ismert állomásra. Haza értem, haza értünk. Azért még vagy két nehéz kiló métert kellett gyalogolni. De megérte.

Ha akkor nem járom be ezt az utat vonattal, valószínűleg soha nem jutok el Rómába és Nápolyba sem, mert mindig más irányba indultam. És így már nehezebb. Talán lehetetlen is.

Érdemes a linkekre kattintani:

http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rizs

http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3ma

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -