Csak tisztán és sportszerűen lehet felemelkedni

És itt lyukadunk ki témánknál, ugyanis a labdarúgás, jobban mondva az exjugoszláv és a magyar klubfoci jelenlegi helyzetére kíván reflektálni ezen írás. Az itt lejegyzendő gondolatok közül jó néhány nem állítható egyértelműen, már a következő szezon során megdőlhet, de az európai kupákban állva maradt csapatok egy-egy esetleges nagyobb sikere is gyöngíthet rajtuk.

A szerb bajnokság kiegyensúlyozott, minden évben előre lehet tudni, hogy vagy a Zvezda, vagy a Partizan lesz a győztes, ez elmondható a horvát pontvadászatról is, ott a spliti Hajduk és a zágrábi Dinamo között dől el nagyrészt a bajnoki címek sorsa, Boszniában a mostari Zrinjski és a szarajevói Željezničar, Montenegróban a Rudar Pljevlja és a Mogren, Szlovéniában pedig a Maribor és a Domžale számít csaknem minden évben bajnokesélyesnek és így európai kupaindulónak is. Magyarországon ugyanezt a posztot az utóbbi néhány évben kibérelte a Debrecen, a további érmesek pedig mostanában leginkább a többi vidéki csapat közül kerülnek ki.

Sokan hanyatlásról beszélnek, azt állítják, hogy soha ilyen rossz pozícióban nem volt az exjugoszláv klubfutball, és arról is szól a közbeszéd, hogy a magyar foci is mélypontra került, de talán a volt Jugoszláviáénál így is jobb helyzetben van. Nézzük csak: a Bajnokok Ligája rájátszásába a témául szolgáló országok csapatai közül kizárólag a szerbiai bajnok Partizan jutott el, amely rendkívül tapasztalt és nehéz ellenféllel, az Anderlechttel küzd meg, és tesz képesség- és alkalmassági vizsgát. Mondani sem kell, hogy csaknem lehetetlen küldetésbe vág bele a honi futball nagy reménysége, de a fanatikus hozzáállás, a merész, támadó felfogású játék még gyümölcsöt teremhet. Az Európa-ligában még több, tárgykörünkbe tartozó bajnokságban versengő együttes található, a csoportkört megelőző versenyszakaszba két horvát (Hajduk, Dinamo), két magyar (Győr, Debrecen) és egy szlovén (Maribor) csapat jutott be.

Na, ez a névsor árul el talán legtöbbet. Arról mesél, hogy a bosnyák, a macedón és a montenegrói bajnokságból az európai kupasorozatok közül egyikben sem maradt gárda a rájátszásokra, hogy a horvát és a magyar pontvadászat két-két együttessel képviselteti még magát – az egyik esetében biztosan csökkenni fog ez a szám, mert a Győr és a Dinamo egymással csap majd össze –, a sokkal gyöngébben jegyzett szlovén bajnokságnak pedig ugyanannyi állva maradt képviselője van az európai porondon, mint az agyonsztárolt szerb Szuperligának. Ha ezt a listát végigböngészem, azt látom, hogy egyik ország futballrenoméja sincs a csúcson, de a magyarok pl. egyáltalán nem panaszkodhatnak, két csapat a csoportkör küszöbén?, ezt talán mindenki aláírta volna előre. De mit mondjanak a szerbek? Hogy lehet magyarázni az egyedüli képviselőt, hogy lehet magyarázni azt, hogy minden egyéb csapat már a harmadik selejtezőkörben vagy még előbb kihullott? Én tudnék rá egy-két választ: eladják a legjobb fiatalokat, kétes hírű „üzletemberek” sora vezeti a klubokat, többen gondolnak a korrupcióra, pénzmosásra a szerbiai futball kapcsán, mint a gólokra, a jó mérkőzésekre. Mert a rossz emberek foci körüli settenkedése mellett ez utóbbi a legnagyobb gond: a szerbiai bajnoki mérkőzések színvonala a béka feneke alatt van. Voltam kint néhány meccsen az utóbbi időben, néztem tévében, de az agyonsajnált magyar bajnokság mérkőzései is magasabb színvonalúak, izgalmasabbak, nem mellékesen pedig nem lehetünk minden alkalommal, amikor valamelyik meglepetéscsapat az élre tör, biztosak abban, hogy a pontvadászat végéig úgyis megelőzi a két nagy egyike. Mert nálunk ez van, lehet az OFK Beograd vagy a Vojvodina a bajnokság éllovasa egy ideig, mérget vehetünk rá, hogy végül vagy a Partizan, vagy a Zvezda végez az élen.

Ez mindenesetre igencsak megkérdőjelezi a játék tisztaságát. És ahol ilyen körülmények között születnek a bajnokok, ott nem várható el, hogy felvegyék a csapatok a versenyt a többi, tisztességese(bbe)n működő bajnokságból érkező ellenfelekkel. Nem várható el, mert azok a csapatok nem úgy állnak ki, hogy úgyis odaadják a mérkőzést, mert a szerb együttesnek szüksége van a győzelemre. Itt nincsenek könnyű győzelmek, itt nincsenek előre megbeszélt forgatókönyvek, itt a győzelemért legtöbb esetben még a legnagyobb csapatoknak is a lelküket kell a pályán hagyniuk.

Úgy látszik, erre jöttek rá a szerbiai lapok is, ugyanis a napokban az egyik tisztes helytállásnak minősítette az OFK Beograd Galatasaray elleni 5:1-es hazai vereségét. Hogy fér össze az 1:5 és a tisztes helytállás? Mert ha 1:2-re kaptak volna ki, arra lehetne ezt a szókapcsolatot használni, de ebben a szituációban vagy arról van szó, hogy az újságíró elvesztette egészséges ítélőképességét, vagy arról, hogy nem tudta, hogy Törökországban 2:2 lett a végeredmény, vagy arról, hogy Szerbiában is kezdik elhinni a szerb vb-részvétel csoportkörös végetérte és a klubcsapatok folyamatos kudarcai után, hogy Európa elment tőlük, a szerb bajnokság dobogósa már csodát visz véghez, ha nem két számjegyű különbséggel kap ki a török bajnokság dobogósától. Kicsit cinikus vagyok, de hát nem én adtam ilyen szalagcímet, nem én fogalmaztam meg ilyen állítást… Azt viszont látni vélem, hogy a közvélemény is egyre könnyebben törődik bele, ha csapataik korán elvéreznek, valószínűleg megszokták, valószínűleg hozzám hasonlóan látják a dolgokat, pedzegetik, hogy mikor és milyen körülmények között lehetne itt normális és európai szinten is ütőképes klubfutballt létrehozni. Várjuk meg a rájátszásokat, kiderülhet, hogy egyes dolgokban nincs is igazam…